DR. BITAY MÁRTON ÖRS vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Örülök, hogy hasonlóan látjuk a rendszerváltást követő húsz év állami földhasználati szokásait. Én is úgy gondolom, hogy a 2010 előtti gyakorlat többségében ellentétes volt a családi gazdaságok érdekeivel. Ezt jól mutatja néhány példa az ön által szóba hozott hortobágyi vidékről: Agrárgazdaság Kft. 4 ezer hektár, Kösely Zrt. 2600 hektár, Tedej Zrt. 1830 és 1670 hektár. Ezek a területek - több mint 10 ezer hektár - a szocialisták által kerültek ezekhez a cégekhez, amelyek tekintetében 2009-ben az utolsó pillanatban a Bajnai-kormány meghosszabbította ezeket a szerződéseket. Ezekről érdekes módon kevesebb szó esik mostanában.

Most a helyzet gyökeresen más. A "Földet a gazdáknak" program keretében 250 ezer hektár termőföldre írtunk ki pályázatot. Soha ilyen mértékű programmal nem segítette egyetlen kormány sem a helyben lakó gazdák földhöz jutását. (Közbeszólások az MSZP soraiban.)

(15.00)

A nyertesek több mint 80 százaléka természetes személy, akik a földek 75 százalékát vitték el. A számok jól tükrözik a valós eredményeket. 1990 óta folyamatosan csökkent a gazdák száma, az idén első alkalommal viszont nőtt. 5 ezer fővel igényeltek többen területalapú támogatást, amihez jelentős részben a "Földet a gazdáknak" program biztosított termőterületet. Szántó esetében 25, legelő esetében 60 hektáros átlagos birtokméretről beszélünk. Önök ezt a programot támadják.

Említette a Pro Vértes Alapítvány ügyét is. Érdekes felvetés, azt hittem, az SZDSZ-szel eltűnt ennek az alapítványnak a parlamenti szószólója. (Taps az LMP soraiban. - Osztolykán Ágnes: Bravó! Bravó!) Ezzel együtt bizonyos szempontból a taps mellett egyetértek önökkel abban, hogy itt valóban földrablás történt. Néhány érdekes adat, ami bizonyára önöket is érdekli. 2130 hektár termőföld tulajdona van ennek az alapítványnak, amit, mit ad Isten, mit nem, 2002 és 2010 között szerzett. Bérelnek még magánszemélyektől ilyen területeket és 334 hektárt a Duna-Ipoly Nemzeti Parktól. Jól értem, hogy ön azt gondolja, ez a társaság fog bajba kerülni, ha a 334 hektárt a helyi gazdák kapják meg helyettük? Én azt gondolom, hogy ez nem így van. Az ön logikájából az következik, hogy aki egyszer földet kap az államtól, annak örökre biztosítani kell a földhasználati jogot.

A "Földet a gazdáknak" program nem erről szól, képviselő asszony. Mi azoknak a helyben lakó gazdáknak igyekszünk kedvezni, akik eddig nem kaptak földet. A múlt héten olvastam egy internetes portál írását, ahol arról cikkeztek, hogy egy olyan Hajdú-Bét-károsult gazda nyert, akinek 130 darabos legelő húsmarhaállománya van. Persze, a cikk negatív színben igyekszik feltüntetni a helyzetet, de az alapvető ténnyel nem tud vitatkozni: helyi és gazda nyert, akinek már most is komoly állatállománya van. Egyébként a Gyurcsány-Bajnai-korszakban ment tönkre.

Arra a kérdésére, hogy miért pont most kezdtünk ebbe a programba, egyszerű válaszom van. Ezek a szerződések tíz, illetve húsz évre köttettek. Úgy gondolom, vitán felül áll, hogy mind a jövőbeni nyertes, mind pedig a vesztes számára nagyon fontos két-három évvel előtte pontosan tudni, hogy mire számíthat az adott terület használata kapcsán.

Végezetül engedje meg, hogy még egy fontos információval szolgáljak. 2010 előtt hatszázan bérelték az állami földek legjavát, mi már most 2 ezer nyertessel kötöttünk szerződést, és a program végére további több ezer helyi gazda tudja megtermelni állami földön a családja megélhetését. Kérem, hogy ezeket a tényeket a beindult LMP-kampányban is használni szíveskedjenek.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu