DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényjavaslat címe lehetne az is, hogy közérzet-bátorító vagy közérzetépítő. Ezt különösen mondom azoknak a képviselőtársaimnak, akik más címeket és más prioritásokat jelöltek meg, különösen Schiffer képviselő úr, amikor azt mondja, és sorolja, hogy mennyi minden előny következne belőle egyebek között: a verseny megkívánása, azután a pénzügyi szférában a regulációk, azután a védelme annak a személynek, aki ebben a kérdésben közbenjárt. Ezen meggondolás alapján mondom azt, hogy számomra ez a törvényjavaslat azért hangzik jól, mert ez az ország közérzetét javítandó íródott. Hogy ez volt-e pontosan az írók szándéka, számomra ezt az érzést kommunikálja elsősorban.

Igen, az helyénvaló, ha azt úgy nevezzük, hogy antikorrupciós. Különösen Szűcs Lajos képviselő úr már a bizottsági jelentésben is hangoztatta ezt, és Gruber képviselő úr ugyancsak, hogy korrupcióellenes, az igen lényeges. Én azért mondtam első mondatként a közérzetépítő jellegét, mert a korrupció egyfajta betegség vagy fájdalom, vagy rosszérzet, vagy szédülés, és annak a gyógyítása javítja a közérzetet. Mit is jelent ez a közérzetjavítás? Csak azért, hogy most már vidámabban sétáljunk? Ennek van a legfontosabb gazdaságpolitikai jelentősége, mert a társadalom, a vállalkozók, a külföldi befektetők úgy érzik, hogy a magyar társadalom közérzete jobb, mint korábban, annak következtében, hogy kevesebb a korrupció, vagy van egy tudata a társadalomnak, a nemzetnek, hogy a korrupció vagy rendellenesség ellen föllépjen.

Az, hogy mennyiben fenyegetés és mennyiben ígéret a panasz és a közérdekű bejelentés, ezek azok az igen finom erei, vérszálerei a társadalomnak, hogy észlelődnek és visszajelzések jelennek meg, hogy ki mennyire hat arra, és ki mennyire válaszol arra magatartásában, ha azt tudja, hogy az ő közérdekellenes cselekedete vagy magatartása panasz tárgya lehet vagy közérdekű följelentés lehet. Nem kell szükségképpen valakit a pattogtatós ostorral hátba verni, csak az ostor pattogtatása már elegendő lehet arra, hogy a magatartás megváltozzon. Tehát ennek a törvényjavaslatnak az egyik nagy jelentősége az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy odafigyel valaki, az egész társadalom odafigyel, vagy legalábbis jó néhány ember odafigyel, és akkor nem csupán látszatintézkedések történnek ennek nyomán, hanem tényleg a magatartás változhat.

Mit jelent ez a bejelentés? Jó erről elgondolkodni, mert hiszen a társadalomban, különösen az elmúlt évszázadban Magyarországon a téma valahogyan előkerült, másképpen, más szándékkal, más ízzel, de van valami áthallás - nemde? A besúgó, a megfélemlítő, a spicli, ahogy igen helyesen nevezte ezt a jelenséget Schiffer képviselő úr, az, hogy a bejelentőnek védelme legyen azért, mert közérdekű feladatot végez, és ez a védelem maga már egy jutalom. De én arra gondolok, talán gondolkodhatnánk rajta, hogy még más jutalmat is kitalálhatna a törvényhozó vagy a társadalom, hogy észlelje a közérdek érdekében való cselekvést. A közérdekért cselekszik az, aki fölszedi a szemetet, és jutalmat kap érte. Vagy kap? Vagy nem kap? Ez is az egyik olyan téma, amivel a társadalom foglalkozhat, hasonlatosképpen a panaszokról való gondolkodás és cselekvés, bejelentés olyan figyelemfelhívás, ami másképpen nemigen történhet meg, mert ahogy hallottuk, képviselőtársaink mondják, az ügyészség nem teszi, pedig kellene tennie. Ha az újságban leíródott, hogy itt meg ott csalnak, akkor az ügyészség miért nem cselekszik? Vagy az a monopolista magatartás, amely az országban annyira jellemző, és az oligarchiákban mennyire áthat időről időre, hogy hatósági cselekvések, kezdeményezések nem történnek, pedig azért alkotta a Magyar Országgyűlés például a Versenyhivatalt, hogy tegye ezt. Tesz valamennyit, és olvassuk évenként a Versenyhivatal jelentését, de messze attól, mint amennyi valóban monopolista magatartás történik, ami miért hátrányos? Mert a gazdasági élet tevékenységét hátraszorítja.

Azt, hogy ezt a magatartást bátorítsuk, erre különböző eszközök vannak, lehetnek; lehetnek, ha meglátjuk. Ezért üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot, és ezért szállok vitába, vagy legalábbis emlékeztetem azokat a képviselőtársaimat, akik szkeptikusan beszéltek erről a törvényről. Például Bárándy képviselő úr azt mondta, azzal kezdte, és ékesszólóan perceken át arról beszélt, hogy ez a törvényjavaslat egy figyelemelterelés.

(18.40)

Tisztelt Bárándy képviselő úr, szeretném szembe mondani, de hát így üzenem, ez nem figyelemelterelés. Témákról van szó, magatartás-változtatásról van szó. Azok a témák, amiket Bárándy képviselő úr emlegetett, lehetnek patologikus jelenségei a magyar közéletnek, csak foglalkozzunk vele. Magam is, sokan tesszük ezt, és helyénvaló. No de hát itt éppen Bárándy képviselő úr tereli el a figyelmet arról, amiről szó van, nevezetesen: a panaszokról és közérdekű bejelentésekről való intézményes gondolkodásról és eljárásról.

Legyen az ÁSZ, hallottuk Schiffer képviselő úrtól, nos, az egy rendkívül érdekes és meggondolandó ötlet, hogy legyen az ÁSZ, az Állami Számvevőszék a korrucpióellenes küzdelem központja. Lehet, hogy nem az ÁSZ, lehet, hogy valami más, de valami intézmény lehetne, amely segítene a Magyar Országgyűlés dolgában. Ilyen gondolatok felvetésére is igen hasznosak ezek a késő esti országgyűlési ülések, amikor inkább témáról beszélünk, beszélgetnek, akik itt vannak, mint politikai szembesülésekről.

Az, hogy a panasz és a közérdekű feljelentés nyomán következik-e orvoslás vagy nem, annak a mérése, tisztelt Országgyűlés, nem könnyű. És talán nem is baj, ha nem szemmel láthatóan, kézzelfoghatóan érzékelhető másnap vagy a következő időszakban. Eltarthat az valameddig. Maga az az érzés, hogy valaki figyel, vannak állampolgárok, vannak szomszédok, vannak intézmények, akikben és amelyekben megvan a közérdek iránti felelősség és tudat és odafigyelnek. Van, aki úgy figyel oda, hogy fölveszi a szemetet a villamosmegállóban, és van, aki úgy figyel oda, hogy azt mondja, talán valamiféle törvényes eljárást kéne kezdeményezni, és mondhatnánk számos példát ilyen tekintetben.

Az hátrány volna és veszteség volna, ha ezt a törvényjavaslatot úgy kezelnénk, hogy ez is egyfajta szépségtapasz arra, hogy jobban érezzük magunkat és még eggyel több törvényt hozzunk. Nem így van, tisztelt Országgyűlés! Igenis több hús van ebben a levesben, mint amennyit valakik látszólagosan gondolnak. Az, amit Vejkey képviselő úr tett, amit adott nekünk, hogy felsorolta a paragrafusokat és mindegyikhez egy-egy mondatot hozzátett, igen hasznos nekünk, valamint azoknak az ezreknek és tízezreknek, akik hallják azt, hogy hogyan is csináljuk azokat a törvényfabrikálásokat, amiket teszünk.

Tehát ilyen meggondolások alapján mondom azt, tisztelt Országgyűlés, hogy ez a törvényjavaslat időszerű, hasznos. A közérzetépítés többet jelent, mint csak valami szentimentális elképzelés, mert az a közérzet, ami észlelhető, más számára is átterjedhet, és a szomszéd vagy valaki más mások közérzete alapján hozhatja meg a maga döntését. Az, hogy befektetők, vállalkozók eldöntik-e azt, hogy vállalkoznak, hogy befektetik a forrásaikat, hogy alkalmaznak-e embereket, attól függ, hogy milyen a közérzet. Sok minden mástól függ, de nem mellékesen, mondhatnám talán legelsősorban, a közérzettől függ, és nemcsak itthon, hanem az egész világban.

Azzal, hogy milyen a hírünk a világban, elég sokat foglalkozunk, de talán érdemes volna többet is foglalkozni. E tekintetben ugyancsak jó tudni, hogy azt hiszi a világ rólunk, hogy mi képesek vagyunk megmondani, ha valami hiba van, egymás tányérjára rakni, és amikor a rigorózus, törvényes szabályozások talán lassan működnek, akkor elpanaszoljuk. S megvan a mechanizmus arra, hogy ebből valami legyen. Hogy ez lassúbb vagy gyorsabb, nos, ennek a szemmel tartása is a mi dolgunk, tisztelt Országgyűlés.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Forrás: parlament.hu