VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt jelen lévő 16 Képviselőtársam! Sajnálom, hogy csak ennyien foglalkozunk azzal, hogy milyen költségvetése is volt a tavalyi esztendőben a kormánynak.

Azért is nem mondhatom azt, hogy ez az ország költségvetése volt, mert teljes egészében nem mondható el az, hogy az ország érdekeit védte volna ez a költségvetés, elég erősen a kormányzat gazdaság- és társadalomfilozófiájának a lenyomata volt, úgymond aprópénzre váltása volt ez a költségvetés.

(13.30)

Kétségtelen tény, hogy ez a költségvetés mutatott egyfajta pénzügyi fegyelmet, hiszen teljesült a 3 százalék alatti hiánycél, és több olyan mutatóban is sikerült előrelépnie az országnak, amiben eléggé cudarul álltunk. Csak az a kérdés, hogy ezt milyen áron tette Magyarország, és hogy milyen folyamatok állnak ezen eléggé kemény munkával kiharcolt számok mögött, és kérdés az, hogy megérte-e ez Magyarországnak.

Azért beszélek pénzügyi fegyelemről és nem költségvetési fegyelemről, hiszen nem mondható el erről a költségvetésről az, hogy pontosan volt tervezve, hiszen az a költségvetés, amelyet év közben kilencszer kell módosítani, korántsem egy jól tervezett költségvetés. Az a költségvetés, ahol teljes mértékben eltérnek a keretszámok, amelyek befolyásolják alapvetően a költségvetés bevételi és kiadási oldalát - így a forint/euró árfolyam, így a gazdasági növekedés megsaccolása, így az inflációs adat tervezése; ezek a makrokeretszámok a valóságban korántsem egyeztek azzal, ami tervezve volt a költségvetésben, hiszen bazi erős forintot tervezett be a kormányzat, ehhez képest eléggé gyenge forint lett év végére az eredmény. A kormányzat a GDP bővülésével számolt, ehhez képest 1,7 százalékos visszaesés jellemezte a GDP tekintetében Magyarországot 2012-ben.

De hogy megnézzük, hogy azon számok mögött, amelyeket itt Spaller Endre képviselőtársam is az Eurostatra hivatkozva előadott, milyen gazdasági folyamatok vannak, ahhoz látni kell azt, hogy ebben a költségvetésben volt egy százmilliárd forintos megszorítási csomag. Csak hogy értsék a kedves tévénézők is, ez a költségvetésnek mintegy 5-6 százalékát jelentette, ez egy eléggé súlyos kiigazítás. Azt gondolom, hogy habár az apparátus, a minisztériumi és a különböző háttérszervezetek apparátusai megfeszített munkával képesek voltak kigazdálkodni valahogyan ezt az ezermilliárd forintot, nagyon súlyos áldozatot jelentett ez a magyar társadalom számára.

Azért, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól az ország, minden területen szűkíteni kellett a forrásokat, másrészről pedig újabb és újabb adónemeket kellett bevezetni, újabb és újabb adókat kellett emelni; 2012-höz köthető a világrekorder 27 százalékos áfa.

A kormányzat 2012-ben jelentette ki azt az adófilozófiai váltást, hogy a fogyasztást terhelő adókat kell növelni. Ebből az következett, hogy habár megemelték 27 százalékra az áfát, így emelkedett mindennek az ára, az adócsalók jártak jól, hiszen mi a 27 százalékos áfa, ha nem felhívás táncra, felhívás adócsalásra, és ismét a feketegazdaság erősödött.

Ha megnézzük, hogy az oktatás és az egészségügy területén mekkora veszteségek is voltak, akkor azt látjuk, hogy soha Magyarország újkori történetében GDP-arányosan ilyen keveset nem fordított a magyar költségvetés egészségügyre és oktatásra. Ezek fájó számok, és azt mutatják, hogy a Fidesz-kormányzatnak fontosabb a ma, fontosabb a ma hatalmi pozíciójának rögzítése, mint az ország jövője, mint az ország jövőjébe való befektetés.

Azt is látni kell, hogy a számok mögötti folyamatok nem mutatnak jó képet, amikor azt nézzük, hogy recesszióba süllyedt az ország; 1,7 százalékos visszaesés jellemezte akkor a magyar gazdaságot. Tovább csökkentek a beruházások: 17 százalékot mutat ez a mérce, amely éppen hogy csak fedezte az amortizációt, és ez a folyamat addig folytatódott 2013 elejére, hogy már az amortizációt sem fedezi a beruházások aránya. Ez nagyon súlyos látlelet, hiszen a beruházások visszaesésének mértéke egy országba vetett piaci bizalmat is ugyanúgy mutatja, és nem csupán a külföldi befektetők számára, hanem a magyar vállalkozások számára is azt jelenti, hogy itt felesleges tervezni, felesleges beruházni, mert a kormányzat bármelyik pillanatban egy tollvonással is áthúzhatja az eddigi játékszabályokat. Annak a gazdaságpolitikai kiszámíthatatlanságnak, ami ezt a kormányt jellemzi, a legjobb lakmuszpapírja, a legjobb mutatószáma a beruházások mértéke, és ez nagymértékben visszaesett 2012-ben, talán ez volt az egyik legfájóbb pont.

A másik fő hatás, hogy az egykulcsos adórendszer beérésével felgyorsult a társadalmi különbségek növekedése, a magyar lakosság 40 százaléka él létminimum alatt. Ez súlyos szám, talán innen a parlamenti székekből el sem tudjuk képzelni, mit jelent a létminimum alatt élni, de hogy több mint négymillió ember ilyen sanyarú sorsban kell hogy részesüljön, abban nekünk is ugyanúgy felelősségünk van. S ha megnézzük, hogy mi áll a négymillió emberrel szemben a másik oldalon, azt tapasztaljuk, hogy például a mai napon a NAV közzétette az egyszázalékos alapítványi felajánlásokat, és hát láss csodát, a Századvég Alapítványnak egyetlenegy magánszemély ajánlott fel a személyi jövedelemadójából, és ennek az egyetlenegy magánszemélynek a havi jövedelme 54 millió forint volt.

Tehát van a kormányzati agymosó propaganda az egyik oldalon, ahol képesek emberek havi 54 millió forintot keresni, és abból nemhogy a szegény gyerekeknek adnának vagy bármi másnak, hanem visszaforgatják ugyanezt az agymosó propagandára. És van a másik oldalon a négymillió szegény ember, akik a létminimum alatt tengődnek, és nekik esélyük sincs onnan kijutni, hacsak nem összekuporgatnak egy londoni repülőjegyre pénzt. Ezek a súlyos társadalmi konfliktusok, amelyek a 2012-es költségvetés kívülről szépnek tűnő számai mögött állnak.

Megnézzük - és itt Spaller képviselőtársam utalt is rá -, hogy mit is jelent a jövő felélése, ha az államadósság mértéke csökkent. Azt meg kell hagyni, hogy valóban, az államadósság-számláló most már nem az NGM oldalán, hanem az ÁKK oldalán van, ezt én is ugyanúgy megnéztem. Azt is látni lehet, hogy korántsem csökkent annyival a magyar államadósság mértéke, mint amekkora bevételt jelentett az a 2900 milliárd forint a magán-nyugdíjpénztári pénzek elvonásából, hiszen akkor a parlamenti vitában arra hivatkoztak itt a kormánypárti képviselőtársak, hogy ez a pénz mind államadósság-csökkentésre fog elmenni.

De hova lett ez a pénz? Korántsem csökkent annyival az államadósság mértéke! Ha megnézzük az államadóssághoz kapcsolódó adósságszolgálat mértékét, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy különböző államkötvény-kibocsátásokon keresztül drágábban jutunk hozzá a külső piaci finanszírozáshoz, mint annak előtte volt. Hiába csökkent az államadósság mértéke valamekkora picinykét - az egészhez mérten picinykét, amúgy hatalmas összegekről van szó természetesen -, az adósságszolgálat egy helyben maradt, hiszen azok a hitelezőink, mint például a Templeton és más ilyen kötvényvásárolók, magasabb piaci kockázaton értékelik a magyar államkötvényeket, és magasabb hozamot is várnak el ettől.

Ha megnézzük, hogy milyen hatása is volt a magyar költségvetésnek és a magyar gazdaságpolitikának a versenyképességre, akkor rettentő elszomorító képet kell hogy kapjunk: Magyarország a 63. helyen áll. Ahhoz képest, hogy 2010-ben, a kormányzati stafétaváltáskor Matolcsy György azt mondta, hogy tíz helyet fogunk előreugrani három év alatt, tizenötöt sikerült hátra. És mi áll e mögött? Kerek perec megmondja az elemző intézet: a magas adóelvonások, a magas kamatok, a hatalmas korrupciós kockázatok. Hiszen itt a korrupció már rendszerszintűvé vált az országban, már nem táskás emberek mennek jobbról balra, hanem minden legális, minden le van papírozva, csak éppen az adófizetők pénze tűnik el.

(13.40)

Nem utolsósorban az állam kiszámíthatatlansága és a bürokrácia túlterjeszkedése is ugyanúgy ott van e mögött a versenyképességi csökkenés mögött. Megint csak itt utalnék vissza a beruházások visszaesésére, ez a mutatószám egész szépen mondja azt, hogy mennyire versenyképtelen a magyar gazdaság, hiszen a kutya nem fog beruházni olyan helyen, ahol az állam és így az egész apparátus folyamatosan húzza vissza azt és nyomja le a víz alá, aki éppen csak megtanult volna úszni.

A külkereskedelmi mérleg kapcsán is vitába kell hogy szálljak Spaller képviselőtársammal, hiszen azok a számok, amelyeket elmondott, helyesek. De a számok mögötti folyamatokat kell csak nézni. Ha azt nézzük, hogy mi áll a külkereskedelmi mérleg ilyetén javulása mögött, azt tapasztaljuk, hogy egyrészről a Fidesz-kormányzat elég erős exportösztönző hatása. Emlékszünk rá, hogy az Eximbank miatt lépten-nyomon, akár kéthetente törvényt kellett módosítani ahhoz, hogy még újabb tőkeemeléseket lehessen végrehajtani. Ez egyrészről egy olyan folyamat, amelyet akár még üdvözölni is lehet, másrészről az import visszaesése mögött nagyon nagy mértékben a belső fogyasztás visszaesése áll. És ennek abszolút mértékben nem lehet örülni. Egyre kevesebbet fogyasztanak a magyar állampolgárok. Emögött az áll, hogy az egykulcsos adó bevezetésével folyamatosan szegényednek el nem csupán emberek, családok, hanem komplett társadalmi rétegek, most már sonka helyett csak párizsit tudnak vásárolni, míg más, nagyon szűk rétegeknél meg azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan egyre gazdagabbak lesznek, most már nem Horvátországban, hanem a Seychelle-szigeteken tudnak nyaralni.

Ez egy olyan súlyos folyamat, amely hosszú távon aláássa a magyar gazdaság teljesítőképességét és versenyképességét. Amennyiben nem sikerül a Fidesz-kormányzatnak ezt a tendenciát megállítani, hogy folyamatosan csökken a belső kereslet és folyamatosan csökken a belső fogyasztás, akkor lehet a mellüket döngetni, hogy lám-lám, milyen szép külkereskedelmi többlete van az országnak, csak elfelejtenek arról szólni, hogy ez azért van, mert Magyarországon nem tud fogyasztani senki. Egyszerűen nincs annyi pénz a bukszában, hogy rendesen fogyasztani tudjanak az emberek.

Összességében elmondható az, hogy amíg a felső jövedelmi decilis anyagi helyzete 10 százalékkal javult, addig az alsó jövedelmi decilis, az alsó 10 százalék 12 százalékkal romlott a jövedelmi helyzetében. Ez a társadalmi kettészakadás, amely következménye volt igenis a 2012-es költségvetésnek és gazdaságpolitikának, ha tovább folytatódik, nem tud Magyarország kilábalni abból a kátyúból, amibe belekerült.

Egyetlen valós eredménye a 2012-es költségvetésnek a költségvetési hiány szinten tartása volt, de ezért borzasztó árat kellett fizetni. A gazdaság recesszióba és teljes bizonytalanságba süllyedt, az államadósság pedig ideiglenes csökkenés után ismét megközelítette a régi magasságokat. Az LMP véleménye szerint Magyarország ennél jobban is tudna teljesíteni egy felelős gazdaságpolitikai irányítás mellett.

Ki kell térnem ugyanúgy, hiszen a két anyag vitája közös, az Állami Számvevőszék jelentésére. Egyrészről sokkal feldolgozhatóbb az a jelentés, amelyet az Állami Számvevőszék letett a képviselők asztalára, sokkal inkább átláthatóbb nem csupán a képviselőknek, hanem az egyszerű érdeklődő állampolgárnak is az a munka, amelyet elvégzett az Állami Számvevőszék. Habár a jelentés java része azokat a technikai számokat hozza fel, amelyekre a kormánypárti képviselőtársaim hivatkoztak, de nem is feladata a jelentésnek a mögöttes folyamatokat jellemezni, de azért két olyan intő jelre felhívnám a figyelmét, amely elég erősen megfeddte a kormányzatot.

Az egyik a vagyonleltár hiánya. Mint azt már jeleztem, lehetetlen úgy elvárni az államtól, hogy jó gazda gondosságával kezelje a rábízott közös vagyont, ha az állam azt sem tudja, hogy mennyi a jószága, ha nem tudja pontosan, hogy milyen tételekből, milyen vagyonelemekből áll fel az a vagyon, amelyet birtokol közvetlenül vagy közvetetten. Ez egy olyan hiányosság, amelyet a rendszerváltás óta cipel magával a magyar állam, és nekem némi félelmem, hogy az elitek összeborulásának ez egy nagyon szép mutatója. Hiszen hol nem könnyebb elsummantani valamennyit az állami vagyonból? Ott, ahol fogalmuk sincs, hogy mennyi az állami vagyon pontosan. Hol nem könnyebb bújtatott privatizációt lejátszani? Ha nem tudja az állam maga, hogy mekkora is az ő vagyona és mekkora az értéke. Amíg ez nincs rendbe téve, addig jogos az állampolgárok részéről az a félelem, hogy itt a közvagyonnal nem jól gazdálkodnak azok a képviselők, akikbe ők a bizalmukat fektették. Tehát halaszthatatlan ez a feladat, és amíg a kormányzat ezt nem végzi el, az LMP folyamatosan bele fogja dörgölni az orrát a kormányzatnak ebbe a kupacba, amit már régóta maga előtt tologat a magyar politikai elit.

Másrészről az Állami Számvevőszék jelentésében is ugyanúgy kitért az európai uniós források felhasználására. Nem csupán arról az örökségről van szó, amit Babák úr is emlegetett bekiabálásaiban, ami 2007 és 2010 között halmozódott fel az európai uniós kifizetések kapcsán, hanem arról a tehetetlenségről is szó van, amely a kormányváltás után az európai uniós kifizetéseket jellemeztek, és a kifizetési rendszerrel kapcsolatos tehetetlenség ugyanúgy a Fidesz-kormányzatnak is a bűne. (Babák Mihály: Bajnai csinálta rendesen és kész!) Nem véletlenül vagyunk annyira elmaradva, hogy az utolsó előtti pillanatban, a 23. órában, 4 hónappal az egész 2007-2013-as költségvetési ciklus lejárta előtt 500 milliárd forintra kell úgy szerződést kötnie a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek, hogy jóformán még ki sem írták a pályázatokat. Ez egy olyan felelőtlenség a kormányzat részéről, ami azt mutatja, hogy beragadhatnak eurócentek a brüsszeli költségvetésben, olyan eurócentek, amelyek járnának Magyarországnak.

De ennél talán fontosabb az a kérdés, és a magyar politikai elit eddig nem foglalkozott igazán ezzel, hogy mire is költi az európai uniós forrásokat, csak azzal, hogy minden legyen kipörgetve, nem számít, hogy hatcentis kilátó, nem számít, hogy kutyawellness, az a lényeg, hogy ki legyen pörgetve az összes pénz. Azt tapasztalom, hogy jóval fontosabb az, hogy mire és hogyan költik el ezt a pénzt. Hiszen ameddig például az autópálya-építéseknél a tervezettnél 50 százalékkal magasabb árral lehet építeni, mondjuk, a kecskeméti elkerülőt a Duna Aszfaltnak, amely szintén a kormányzathoz eléggé közel álló cég, addig az mondható, hogy szép és jó, hogy felhasználják ezeket az uniós forrásokat, csak ne a saját oligarcháik zsebét tömködjék vele.

Ezért is gondolja azt a Lehet Más a Politika, hogy szükség van egy olyan parlamenti vizsgálóbizottságra, amely a 2007 és '13 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban történt kifizetéseket megvizsgálja, hogy ne maradhassanak szőnyeg alatt azok a kupacok, amelyeket egyrészről az MSZP, másrészről a Fidesz odasöpörgetett. Igenis szükség van arra, hogy tisztán lássanak a magyar állampolgárok, hogy mennyi közvagyon is megy el korrupciós csatornákon. Ameddig nem látunk tisztán és elfordítjuk a fejünket, addig nem is lehet javítani a helyzeten.

Ezért azt gondoljuk összességében, hogy a zárszámadás nem elfogadható a tekintetben, hogy olyan költségvetés mögött lévő gazdasági folyamatokat generált a 2012-es költségvetés, amely súlyos károkat okozott a magyar társadalomban, és a jövőbe való befektetés helyett a Fidesz pillanatnyi hatalmi túlélését szolgálta, viszont az Állami Számvevőszék jelentése ennél támogathatóbb, hiszen pontos szakmai leletet adott, és nem is volt feladata az, hogy ezeket a gazdasági folyamatokat jellemezze.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(13.50)

Forrás: parlament.hu