DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Államtitkár úr helyett szólalok fel a vitában. Azért egy körülményre még emlékeztetnem kell mindannyiunkat, mégpedig arra, hogy a WikiLeaks kiszivárgott iratai révén megtudhattuk azt is, hogy 2006. október 23-án véletlenségből Magyarországon tartózkodott körülbelül négyszáz izraeli katona, gondolom, éppen Magyarország szépségeivel ismerkedtek meg, miközben 2006. október 23-án véres rendőrterror tombolt az utcákon. Szerintem ezzel is kéne foglalkozni. Ezzel nagyon kéne foglalkozni, államtitkár úr.
Az a kérésem, hogy mielőbb a magyar kormány 2013 júniusában aláírt egy ilyen megállapodást, miért nem gondolkodott el azon, hogy a nyilvánosságra hozott WikiLeaks-iratok alapján megkérdezze az izraeli partnert, legyenek kedvesek nyilatkozni, hogy maguk mit csináltak itt ezzel a négyszáz katonával, merre járkáltak, esetleg az Astoria környékén fotózgatták a szép épületeket, vagy bárhol másutt. Egy biztos, hogy ez egy nagyon kétes és gyanús dolog, hogy 2006 őszén egyáltalán ilyen történhetett, vagy legalábbis hogy jelen voltak ezek a katonák. Ezt kellene tisztázni. Ugyanakkor mi kezdeményeztük vizsgálóbizottság felállítását, ám ez süket fülekre talált. De itt lenne egy ilyen alkalom, egy ilyen egyezmény megkötése. Ha már belevágtak, akkor miért nem kérdezték meg, hogy mit csináltak az izraeli katonák Magyarországon 2006 őszén. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés