DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Mielőtt rátérnék a közétkeztetéssel kapcsolatos rendelet témakörére, azért hallgatva az ön hozzászólását, úgy tűnt, mintha semmi nem történt volna az elmúlt időszakban.

Szeretném felidézni, hogy van egy népegészségügyi termékadó, amivel megjelöltük azokat a termékeket, amelyeknek a fogyasztása vagy túlzott fogyasztása valamilyen olyan egészségkövetkezménnyel jár, amit aki ha túlzottan fogyasztja, legalább anyagi felelősséggel viseltessen iránta. Ne felejtsük el, hogy a transzzsírsavak megengedhető legnagyobb mennyiségéről rendeletet alkottunk, ami az uniós notifikáció után három hónap elteltével fog hatályossá válni. Tehát azt tudom önnek mondani, hogy olyan dolgokat tettünk eddig is, amihez nem nagyon lehet hasonlítani a korábbi kormányok tevékenységét. Még hozzáteszem, rendelkeztünk arról, hogy elvileg iskolában árulni népegészségügyi adóval megjelölt terméket nem lehet. Tehát a civil szervezeteknek vagy a szülői önkéntes szerveződésnek nagyon komoly lehetőséget adtunk ezáltal a kezébe. Egyébként az otthoni étkeztetéssel még több lehetőségük van. Tehát azt szeretném mondani, hogy a felelősség nem feltétlenül csak egy dolgot, a kormányzati munkát érinti, amiből idéztem néhány fontos dolgot, nemcsak egyirányú, hanem felelősségünk van a saját életünkért is.

Ugyanakkor a közétkeztetéssel kapcsolatos rendelettervezet társadalmi egyeztetése során széles körből nagyszámú visszajelzés érkezett. Ha közelebbről ismerné a munkámat, tudná, hogy én a rendszeres egyeztetések híve vagyok. Bedolgoztuk ezeket. A korábbi egyeztetéseken azt ígértük, hogy nyár végére kialakítjuk azt a szöveget, amely uniós egyeztetési eljárásra bocsátható, ez megtörtént, azonban a tervezet csak azt követően hirdethető ki, ha az Európai Bizottság és az uniós tagállamok bevonásával lezajló kötelező uniós bejelentési eljárás lezárul.

A '14. évi iskolakezdésre a közétkeztetőknek már meg kell felelniük ezeknek az előírásoknak, ezt tudom önnek ígérni, tehát a folyamat megy rendben.

Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu