HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Nagy István Képviselőtársam! Talán még mióta én képviselő vagyok, nem mondtam ilyet ellenzéki padsorokból kormánypárti képviselőnek, de azt szeretném mondani, hogy csak köszönettel tartozunk már az előterjesztésért magáért. Ez egy rendkívül fontos téma, ami sajnos nagyon régóta várat magára, és valóban igaz az, amit a képviselőtársam korábban elmondott, nagyon sajnálatos, hogy az egyik legfontosabb téma, ami Magyarországon szóba kerülhet, az hazánk földjének a megvédése.
Mert itt nem egyszerűen a termőföldről van szó, hanem összességében hazánk földjének megvédéséről; ilyen késői órákban ilyen kevéssé népszerű módon kerül a Ház nyilvánossága elé. Nyilvánvalóan majd csak internetről lehet tájékozódni, hogy az egyes képviselőcsoportok milyen álláspontot foglaltak el ebben a kérdéskörben. Én ezt nagyon sajnálom, megmondom őszintén. Már csak azért is egyébként, mert nagyon nagy szüksége lenne a magyar társadalomnak arra, hogy felhívjuk a figyelmét minden egyes állampolgárnak arra, hogy ez a kérdés életbevágóan fontos, nagyon kevés ideje van már Magyarországnak arra, hogy a moratórium lejárta előtt érdemi lépéseket tegyen az eljátszott földjeinek a visszaszerzésére.
(21.40)
Nagyon fontos népművelői feladata lenne e tekintetben a magyar politikának, a magyar politikai elitnek, hogy végre iránymutató jelleggel mutasson példát, hogyan kell megvédeni a magyar földet. Az, ami itt korábban elhangzott, hogy bizony 2001-ben volt az a híres beszéde Orbán Viktornak Kálócfán, amikor azt mondta, hogy legyen vége az osztrák vircsaftnak, és hogy örülhetnek az osztrák gazdák, hogyha ép bőrrel megússzák azt, hogyha megpróbálták kijátszani a különböző jogszabályokat, ez valóban azt mutatja, hogy már egy tucat éve is hatalmas probléma volt ez, tehát nagyon félő, hogy itt mi már nem is a 24. órában vagyunk, hanem már azt is meghaladtuk. Kérdés, hogy az önök által most elénk terjesztett indítvány mennyire tudja majd megállni olyan értelemben a helyét, hogy mennyire lesz ideje a vádhatóságnak, hogy megtegye a dolgát.
Megmondom őszintén, hogy mi is annak idején, illetve mióta én képviselő vagyok, próbálunk ebben az ügyben érdemi lépéseket tenni, és nagy segítségünkre volt az, amikor a 1085/2012-es kormányhatározat megjelent; nevezetesen, az a kormányhatározat, ami alapján az a bizonyos bizottság is, operatív bizottság is felállt, mert - ennek a 4. pontját idézem - "a kormány felkéri a legfőbb ügyészt a szerződések - mármint a zsebszerződések - semmisségének megállapítása érdekében történő hatékony intézkedésekre".
Na, mi fölkértük a saját képviselőinket szerte Magyarországon, hogy aki tud ilyen helyzetről, ilyen szituációról, kérem, hogy jelezze nálunk, csak helyrajzi számot kérünk adott esetben meg egy-két további körülményt, ami segít számunkra azért, hogy az ügyészség felé megfelelő módon tudjuk tálalni ezeket a szituációkat, helyzeteket és nyilvánvaló visszaéléseket. És ezek alapján már csak azért is mondom, hogy a parlamenti jegyzőkönyvben meglegyen: tehát Gógánfán, Takácsin, Ötvösön, Rigácson, Somogycsicsón, Rinyaszentkirályon, Lábodon, Görgetegen, Somogybabodon és Kemenessömjénen, illetve további Zala megyei településeken, amit nem említek meg, mert a korábbiakban elhangzott, tettünk bejelentéseket, ezen települések kapcsán tettünk közérdekű bejelentéseket az ügyészség felé, minden alkalommal konkrét adatokkal alátámasztva, úgy helyrajzi számokkal mint cégnevekkel, magánszemélyek nevével és így tovább, pontos címekkel.
Az a döbbenetes tapasztalatunk volt, hogy minden egyes ügyben az ügyészség végső soron úgy reagált vissza, hogy nem állapítható meg bűncselekmény, számtalan egyéb dologra is hivatkoztak. Itt a képviselőtársam elmondta, hogy nincs ember, nincs eszköz és így tovább. De hát a legdöbbenetesebb mégiscsak az volt, amikor leírták, hogy megtörtént a bűncselekmény, de elévült. Leírja, hogy elévült! Magyar föld tulajdonjoga elévülhet? Ha egy négyzetméterjét hagyjuk, hogy elévüljön, a végén ott leszünk, hogy 93 ezer négyzetkilométer fog elévülni.
Tehát ezek életveszélyes dolgok. És hogyha ez a törvény most életbe fog lépni, én újra meg fogom tenni pontosan ugyanezeket, és nagyon szépen kérem, hogy képviselőtársam is legyen azon, hogy valóban most már nemcsak a kormányhatározat alapján, hanem a reménység szerint életbe lépő törvény alapján is újra kezdje el a nyomozásokat az ügyészség. Mert egyébként mély meggyőződésem az, hogy az ügyészség eddig is bizonyos értelemben meg tudta volna tenni ezeket a dolgokat. Hiszen ha ilyen vizsgálóibírói szerepe nem is lehetett az ügyésznek, akkor is a rendőrség, ami az ő irányítása alatt végzi a munkáját, sok mindent megtehetett volna.
Tehát amikor megadunk helyrajzi számokat, konkrét cégeket, akkor, ha lemegy oda, és tájékozódik, ha csak - most bocsánat, de - bemegy a kocsmába, és megkérdezi, ugyan mondják már meg, hogy tényleg a Hans ül a traktoron, tényleg ő szánt, tényleg ő vet, tényleg ő arat, tényleg ő viszi ki aztán a terményt és így tovább, tehát nem lett volna olyan bonyolult olyan körülményeket, tanúvallomásokat beszerezni, ami alapján egyértelműsíteni lehetett volna ezeket a visszaéléseket.
Volt egy olyan, ez Kemenessömjénen volt, ezt még hadd osszam meg önökkel, két magánszemély magyar állampolgár vett részt az ügyletben, egy magyarországi ügyvéd, mert magyarnak igen kevéssé tudom ezt nevezni, magyarországi ügyvéd végezte a tulajdon-adásvételi szerződésnek az ellenjegyzését, és egy belga állampolgárnak volt rajta a jelzáloga az adott földterületen. Már elnézést: de csak a hülye nem látta, hogy ez egy zsebszerződés, és valami miatt a strómanokat ki kellett cserélni; nem lehet tudni, hogy miért, de ki kellett cserélni. Amikor megtettük a feljelentést e tekintetben, az ügyészség azt írta vissza, hogy magyar állampolgárokról van szó, magyar ügyvéd készítette, és a jelzálogterhet semmi nem tiltja Magyarországon. De azt sem tiltja, hogy lemenjen oda valaki, az ügyész irányítása alatt a rendőr, és megkérdezze, és egy-két tanúvallomást beszerezzen. Mert már ne haragudjon a világ, én azt gondolom, hogy amikor egy országgyűlési képviselő veszi magának a fáradságot, és közérdekű bejelentést tesz, mert alapos a gyanú arra, hogy itt zsebszerződés van, akkor a vádhatóságnak kutya kötelessége ezt minden alkalommal utánajárva kivizsgálni.
Tehát azért az, hogy idejuthattunk, az nemcsak a magyar ügyvédek és a sajnálatos módon félrevezetett magyar állampolgároknak is a bűne, hanem az is, hogy amit megtehettek volna már eddig is, azt se tették meg a vádhatóság és a bűnüldöző hatóságok képviselői.
Azt, hogy hogyan néz ki egy zsebszerződés, nagyjából mindenki ismeri, ugye, a jelzálog az egyik legtipikusabb formája. E tekintetben is azt gondolom, hogy komoly népművelést kéne nekünk magunknak is végezni, már csak azért is, mert ezáltal előre is menekülünk bizonyos szempontból, mert hogyha egyértelműsítjük az állampolgárok felé, hogy amelyik szerződés így fog kinézni a jövőben, azt mi zsebszerződésként fogjuk nyilvántartani, már talán ez is egyfajta visszatartó erő lehet.
A másik pedig az, hogy mi kezdeményeztük minden megyei közgyűlésünkben, hogy legyenek úgynevezett földvédelmi bizottságok. Ezek a földvédelmi bizottságok nagyon sokfajta adatgyűjtést tudnak végezni, helyszíni szemléket tudnak tartani, a tulajdoni lapokat be tudják kérni, mert a közgyűléseknek mint önkormányzatoknak van lehetőségük arra, hogy ingyen tudják beszerezni egy bizonyos törvényi paragrafusra hivatkozva az ingatlan-nyilvántartási hatóságoktól a tulajdoni lapokat, tehát bizonyosfajta előkészítési munkákat a megyei közgyűlések igenis el tudnának végezni.
Nagyon sajnálatos, államtitkár úr, hogy sok esetben pontosan ezeket a jobbikos kezdeményezéseket valamifajta, nem tudom, milyen ellenérzés miatt, amit nehezen tudok megmagyarázni, hogy mi lehet az igazi oka, elutasították. Én azt gondolom, hogy még itt, még mindig itt az idő, hogy állítsuk fel legalább megyei szinteken ezeket az önkormányzati képviselőkből álló és egyéb szakértőkből álló bizottságokat, amelyek nagyon komolyan tudnának már előzetes munkát és előzetes adatfeltárást végezni az ügyészségek számára.
És végeredményben még egy dolgot szeretnék mondani, itt ez felmerült, a nepperek szerepe, jelenleg is működnek, most is, ma is Magyarországon, folyamatosan. Én magam kaptam olyan levelet, ami arról szólt, hogy kedves Hegedűs Lorántné, az ön nevén van ez meg ez a földterület, és gyakorlatilag egy formanyomtatvány az én összes személyes adatommal, már előre kitöltve, csak ki volt pontozva, itt kell aláírni, és máris eladta a földjét. És valami összeg is oda volt írva. Tudjuk, hogy ezek strómanok, tehát nem az a cég fogja végeredményben kifizetni azt a pénzt és tulajdonolni, tehát ezeknek a működését is sürgősen felül kéne vizsgálni. Ezek ismert cégek, adott esetben nemzetbiztonsági szempontból is át kéne világítani a működésüket.
És még egyet akarok mondani: ha már a szigorról beszélt Gaudi képviselőtársam, én őszintén megmondom önöknek, hogy az a Carlo Benetton, aki ma Magyarországon 5 ezer hektárt alanyi jogon és további 2 ezer hektárt pedig zsebszerződések formájában birtokol, de nyilvánvalóan rá lehetne bizonyítani, hogy ezt jogtalanul teszi, miért léphet be még Magyarország területére?
(21.50)
Ha itt egyszer magyar világ lesz, akkor annak az embernek Magyarország területére a lábát nem volna szabad betennie. Ez volna az az indulat, az a nyilvánvaló indulat, amit a magyar törvényhozásnak szerintem demonstrálnia kéne. Ezeknek az embereknek nincs helyük Magyarországon, mert meglopták a mi bizalmunkat, megcsalták a mi bizalmunkat. Ez legyen az alapállás, amikor a vádhatóság majd elkezdi az érdemi munkáját.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés