MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Lehet Más a Politika nevében is szeretnék gratulálni a sikert elért sportolóknak és természetesen mindazoknak, akik a felkészülésben segítettek, egészen az utánpótláskori neveléstől kezdve végig a világbajnoki szereplésig, és mindenkinek, aki közreműködött a szervezésben is. Két elemet szeretnék csupán kiemelni vagy felerősíteni azok közül, amelyeket lényegesnek gondolunk.

Az egyik valóban azt, hogy amikor minden jóérzésű ember felháborodására vitássá vált, hogy a birkózás egyáltalán olimpiai sportág maradjon-e, akkor egy ilyen rendezvény valóban azoknak a véleményét erősíti fel, akik azt mondják, hogy ennek a hagyományos sportágnak igenis helye van az olimpiai sportágak között, és óriási veszteség lett volna, ha bármilyen látvány- vagy show-megfontolásból háttérbe szorul vagy kiszorul ez a sportág az olimpiai küzdelmek közül. Tehát ezért is örvendetes.

A másik: ha Magyarország viszonylatában gondolkodunk, akkor felvetődik az a nagyon fontos elem, hogy itt már nemcsak magyar viszonylatban beszélhetünk színvonalról és minőségről, hanem világviszonylatban is ez a kilencedik hely azt jelenti, hogy egy komoly eredmény. Tehát amikor az erőforrásokról gondolkodunk, amikor a látványcsapatsportok támogatását vesszük előre, akkor bizony a gondolkodásunkat egy kicsikét érdemes kiszélesíteni és forrásokat biztosítani azoknak a sportágaknak, amelyek nemzetközi szinten is örömet, dicsőséget hoznak ennek az országnak. Ezeket a sportágakat is támogatni kell. Tehát magunkat is óvnám, hogy csak a látványelemeket helyezzük előtérbe. A teljesítményt, a sikert mindenképpen - anyagilag is - támogatni kell, és most a tapintatom óvott meg attól, hogy felsoroljak még más sportágakat is, amelyek szintén érdemesek lennének erre, mert akkor elég hosszú listát kellene mondani, hála istennek.

Tehát erre a belátásra is kérem az öröm közepette a kormánypárti képviselőket és a kormányt is. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu