ÁGH PÉTER, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság a tegnapi napon megtárgyalta a "Nemzeti drogellenes stratégiáról - Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen" című határozati javaslatot. A bizottság a törvényjavaslatot 16 igennel, 5 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül általános vitára alkalmasnak tartotta.

Az új nemzeti drogstratégia megalkotását alapvetően az is indokolta, hogy hazánk a korábbi tranzitország helyett célország lett a drogfogyasztás és -terjesztés területén. Az új stratégia szükségességét az is erősíti, hogy egyre fiatalabb korosztályok lesznek hazánkban drogfelhasználók. Az új nemzeti stratégiában megfogalmazott fő cél az illegális és a visszaélésszerű legális szerhasználat visszaszorítása célzott, közösségi alapú beavatkozások segítségével. Az új stratégiában az eddigieknél lényegesen nagyobb szerepet kap a megelőzési tevékenység, valamint a családok és a helyi közösségek bevonása azzal, hogy minél erősebb védő szerepet tölthessenek be a megelőzésben és a már függővé vált emberek visszavezetésében, kezelésében.

Az előterjesztés társadalmi egyeztetésre is került, amelynek keretében az egyházak, szakmai és civil szervezetek egységesen támogatták a nemzeti stratégia középtávú feladatait meghatározó dokumentumot. Az előterjesztés az új stratégiában nem titkolt célként jelölte meg a drogok visszaszorításának a lehetőségét, ami hozzájárulhat a függőség hatékony csökkenéséhez is. Magyarország Kormánya a kábítószer problémakörének egészét új szemlélettel közelíti meg, ugyanakkor sürgeti a bűnmegelőzési és a bűnüldözési eszközök hatékonyabb alkalmazását.

A bizottság kormánypárti szakpolitikusai mindezek alapján általános vitára alkalmasnak találták és támogatják a határozati javaslatot.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu