BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Annyival szeretném kiegészíteni még a mondanivalómat, amire korábban nem volt időm a normál felszólalásomban, hogy fölmerült itt a csellengők és a plaza, hogy mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel. Egy javaslatom lenne ezzel kapcsolatban. Mind a három elmúlt év során a költségvetéshez beadtam módosító javaslatot, amibe leírtam azt, hogy az ugye, nagyon nem jó, hogy a gyermekek elmennek a plazába, elcsellengenek, és 100 gyerek közül 10 odacselleng, ez is elhangzott százalékos arányban kifejezve. A plaza nem közvetít értéket, ez egyértelmű, Viszont abból a szempontból jó, ha tudjuk, hogy a gyereket hol kell keresni - mondjuk a plazában.
Ebből kiindulva, ha bizonyos gyerekek előszeretettel látogatják a plazát, és erről szóltak a módosító javaslataim, amit a költségvetésekhez adtam be, de leszavazta a Fidesz-KDNP-kormány, akkor talán a plazában kellene ifjúsági központokat, legalábbis a megyeszékhelyeken, létesíteni, hogy ott érintsük meg azokat a gyerekeket, akik eleve is odamennek. Úgyhogy most is be fogom adni ezt a módosító javaslatomat, ott lehet drogellenes stratégiát is kifejteni, és minden olyan értéket lehet közvetíteni a gyerekeknek, egy plaza ifjúsági központtal, ha úgyis odamennek, mert a plazákat, úgy tűnik, nem tudjuk meg nem is nagyon akarjuk megszüntetni, legalábbis a tendencia ez, mi ugyan megszüntetnénk, de nem rajtunk múlik, hogy akkor ott fogjuk meg a gyerekeket, ahová mennek ők önszántukból. Ehhez kérem majd a kormánypárt támogatását a költségvetés tárgyalásakor.
Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés