VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Sokat gondolkoztam előtte, hogy most nyomjak kétpercest vagy ne, a többiekre való tekintettel is akár, de már nem bírhattam ki, ahogy Vágó Gábor megint Szilágyi László felszólalására reagált.

Azért a statisztikákkal bánjunk óvatosan. Mi az oka ennek az aránynak? Az az oka ennek az aránynak, és ha megnézzük, akkor akár még jó arány is, mert a drogkérdésben érintett mostani büntetőjogi állapot szerint terhelteknek vagy bűnelkövetőknek kicsit kevesebb mint 10 százaléka, aki a terjesztői oldalon szerepel. Tehát a statisztikai adatokban azt láthatjuk, hogy arányaiban több díler kerül a rendszerbe, mint fogyasztó, hogyha az összes droggal kapcsolatos bűnelkövetők társaságát nézzük. Az meg, hogy az igazságszolgáltatás mennyit költ erre a problémára meg mennyit nem, az mondjuk, pont a rendőrséggel kapcsolatba kerülő drogfogyasztók érdekében történik, ugyanis nem továbbmegy az ügy, és aztán a bíróság hoz valami ítéletet, hanem lehetőségük van arra, hogy az elterelésben részt vegyenek.

Tehát innentől fogva még akár azt is mondhatjuk, hogy ez a kiadás nem kidobott pénz az ablakon, ugyanis nagyon sok drogfogyasztó, akivel a rendszer nem kerül kapcsolatba, pont e kényszer révén kerülhet kapcsolatba akár az addiktológiával, akár segítő szakemberekkel. Úgyhogy ennek is megvan valamilyen szinten a preventív, illetve nemcsak a preventív, hanem a kezelő jellege.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu