ELNÖK: Felkérem Móring József Attila és Tiba István jegyző urakat, hogy aláírásra készítsék elő az esküokmányokat. Felkérem a Nemzeti Választási Bizottság tagjait és póttagjait, hogy azokat kézjegyükkel lássák el. (Megtörténik.)
Tisztelt Képviselők, Frakciók! Amennyiben ki akarják fejezni közvetlenül is gratulációikat, akkor most van módjuk megtenni. (Gratulál Rogán Antal, dr. Semjén Zsolt, Kövér László, dr. Navracsics Tibor, dr. Bárándy Gergely, dr. Schiffer András, Harrach Péter és dr. Horváth János.)
Tisztelt Országgyűlés! A választási eljárási törvény rendelkezései szerint az eskütételt követően a Nemzeti Választási Bizottság megtartja alakuló ülését, amelyen megválasztja elnökét és elnökhelyettesét.
Tájékoztatom önöket, hogy az Országos Választási Bizottság tagjainak megbízatása a törvény rendelkezései alapján a Nemzeti Választási Bizottság alakuló üléséig tart. Engedjék meg, hogy megköszönjem az Országos Választási Bizottság valamennyi tagjának eddigi munkáját. (Taps a kormánypárti frakciókban.)
Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm vendégeinknek, hogy részt vettek az ünnepélyes pillanatokon.
Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy most a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa egy tagjának választására kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem dr. Kandrács Csaba urat, a gazdasági bizottság jelöltjét és meghívott vendégeinket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény rendelkezései alapján, figyelemmel a miniszterelnök úrnak a Magyar Nemzeti Bank alelnöki tisztségére tett javaslatára, az Országgyűlés most további egy tagot választ a monetáris tanácsba. A törvény rendelkezései alapján a gazdasági bizottság a monetáris tanács új tagjának dr. Kandrács Csaba urat javasolta megválasztani. Az előterjesztést és a jelölt önéletrajzát H/12505. számon a honlapon megismerhették.
Tisztelt Országgyűlés! A Monetáris Tanács tagját az Országgyűlés a jelen lévő országgyűlési képviselők többségének szavazatával hat évre választja meg.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa tagjának dr. Kandrács Csaba urat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 244 igen szavazattal, 42 nem ellenében, 37 tartózkodás mellett dr. Kandrács Csabát az MNB Monetáris Tanácsa tagjának megválasztotta.
Felkérem Nyakó István jegyző urat, ismertesse a közzétételre kerülő határozat szövegét.
(19.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés