MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig örvendetes, amikor egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amelyben ily nagy az egyetértés. Szeretném jelezni, hogy a Lehet Más a Politika is támogatni fogja ezt a törvényjavaslatot.
Azt azért hozzá kell tennem, hogy a lisszaboni szerződés alapszándéka, miszerint ezt a valóban letagadhatatlanul létező demokratikus deficitet csökkenteni kell, csak részeredményeket hozott, tehát korántsem sikerült az Unió belső eljárásrendjében megszüntetni azokat a hiányosságokat, amelyek ezt a bizonyos deficitet okozzák.
Gyakorlatilag ez az intézményközi megállapodás, tehát az Európai Parlament és a Tanács közötti egyezmény, megállapodás egy képtelen helyzetet szüntetett meg, valljuk be őszintén. Tehát nem is egy szerves fejlődés pontos állomása volt ez, hanem arról van szó, hogy gyakorlatilag egy, a képviselői munka komolyságát veszélyeztető hiányosságot szüntetett meg.
Azért az mégiscsak képtelenség, hogy egy olyan procedúrát kellett bejárnia, mondjuk, az európai parlamenti képviselőknek, ami nagyban akadályozta őket abban, hogy megfelelő minősített információkhoz jussanak. Gyakorlatilag igazán elgondolkodtató, hogy ilyen helyzet kialakulhatott az azt megelőző időszakokban. Jóllehet tudjuk, hogy valóban az Európai Parlament szerepe és súlya nőtt az elmúlt időszakban, de egy ilyenfajta megnehezítése az európai parlamenti képviselői munkának mindenféleképpen indokolatlan.
Tehát ez az intézményközi megállapodás ezt szünteti meg, amihez mi jó szívvel adjuk a hozzájárulásunkat, és támogatni fogjuk a törvényjavaslatot. Tesszük mindezt annak a reményében, hogy az Európai Tanácson és talán a Parlamenten belül is fölerősödik ez az önkritikus jelleg és ez a javító szándék, hogy a szabályozókat folyamatosan javítani kell, mert még mindig sok a zűrzavar.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés