MILE LAJOS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdjük azzal, hogy a Lehet Más a Politika mindig pártpolitikai érdekek fölött lévő területnek tekintette a nemzetpolitikai kérdéseket, és természetesen ezek között is kiemelten a határon túli magyarok támogatását, egyéni és közösségi jogaiknak a megőrzését, biztosítását és természetesen a helyben boldogulás lehetőségét is.

Éppen ezért - egy kis kitérő az elején - nehezményeztük az Európai Unió Bizottságának legutóbbi állásfoglalását, amelyben elutasította az erdélyi magyar kezdeményezést. Elég sok kifogás érte ezt a hozzáállást, mi is csatlakoztunk azok táborához, akik kritikával illették az EU-nak ezt a fajta érzéketlenségét. Kicsikét arról árulkodik, hogy ha nem kimondottan tőkeérdekről van szó, hanem egyéb értékekről, akkor nem igazán érzékeny a Bizottság.

Természetesen itt jelzem azt is, hogy a meghirdetett székely vonuláson részt fogunk venni, és támogatjuk azt, hiszen minden autonómiatörekvést eddig is támogattunk. Tehát ami az önazonosság megőrzéséhez tartozik, és ami a helyben értékteremtő tevékenységet jelenti, ebben mindig is partnerek voltunk, és ezután is azok leszünk.

Amikor ezt a 30 oldalnyi jelentést, beszámolót elolvastam, akkor valóban nekem is először olyan érzésem volt, hogy egy csomó olyan információhoz jutottam hozzá, amit nagyon szépen köszönök, fontos információ, csak nem biztos, hogy itt lenne a helye, lehet, hogy ezt valamilyen más kiadványban vagy beszámolóban kellene megtenni, mert ezek az információk a tisztánlátást és a pontos értékelést nem igazán segítették végig. De ez legyen a legnagyobb baja ennek a beszámolónak, hogy egy kicsikét túl terjedelmes.

Én is úgy kezdem, hogy elmondom azt a pár dolgot, ami tényszerűen támogatható, támogatandó ebben a beszámolóban és a Bethlen Gábor Alap eddigi tevékenységében. Itt én kimondottan az óvodák támogatását egy nagyon pozitív kezdeményezésnek és gyakorlatnak tartom, és természetesen a doktoranduszképzés is egy csomó pozitívumot hozott magával. Nem állítom, hogy egyéb területeken nem ért el eredményeket a kormányzat és az alap, de azért azok a kritikai megjegyzések, amelyek már elhangzottak, és amelyek tőlem is el fognak hangzani, azt jelzik, hogy azért nem annyira varázslatos ez a kép, mint amennyire a beszámolóból ezt el lehetne olvasni.

(12.00)

Azért is mondtam el a felvezetőmben a Lehet Más a Politika hozzáállását ehhez a területhez, hogy ennek kontextusában tessenek értelmezni azokat a kifogásokat is, amelyeket el fogok mondani. Bodó Sándor képviselőtársam a politikai felelősségről beszélt a hozzászólásában. Igen, valóban erről van szó, csak itt valószínű, hogy máshogyan értelmezzük ezt a fogalmat. A politikai felelősség megítélésem szerint nem a feltétel nélküli elfogadást jelenti, még csak nem is a patetikus hevületet, még akkor sem, ha ez igaz odaadásból következik, hanem nagyon sokszor a szembenézést, az önvizsgálat bátorságát jelenti. És a kritikát is jelenti, hiszen akkor lesz ez a felelősség valóban egy olyan viselkedésmód, ami politikailag is értelmezhető, és egyéb erkölcsi szempontból is.

Na most, nézzük! Először is, ugye, a döntéshozatallal kapcsolatban itt már nagyon sok érv megfogalmazódott, és nagyon sok kritikai észrevétel. Tévedés lenne, államtitkár úr, ha ezeket az észrevételeket egyrészt a szocialisták közönyére fognánk, amellyel a nemzetpolitikai kérdések iránt viseltetnek, vagy a radikálisok túlkapásaira. Itt tények hangzottak el. Valóban, Kalmár képviselőtársam kiemelte, ugye, hogy a politikai szempontoknak háttérbe kell szorulni. De hát ez valahogy nincs egyensúlyban. A döntéshozatalban politikai szempontok dominálnak, akár a bizottság összetételét nézem, akár a kollégiumi tagok kiválasztásának módját és annak működését. Itt dominálnak a politikai szempontok, a kedvezményezettek esetében nem lehetnek értelemszerűen politikai alakulatok, formációk, pártok, de ez nem a politikai szempontok mellőzését jelenti. Hiszen éppen ott kellene a legóvatosabbnak lenni, éppen ott kellene a legtapintatosabbnak lenni, amikor a döntéshozatalról és az eljárásrendről beszélünk. És bizony, ez a fajta fölállás, ez a centralizált működési mód és fölépítés nem azt jelzi, mintha az ilyenfajta átpolitizáltságtól óvakodna a kormányzat. Sőt, kimondottan erre törekszik.

Ebből következik, hogy a működés átláthatósága sem megfelelő. Természetesen nagyon helyes, hogy a kormányzat beszámol a parlament előtt, azért is megkapta már a dicséretet, hogy ezt most időben tette. De hát a döntés-előkészítés áttekinthetősége sem ártana, sőt azok számára is biztosítani kellene, akik ennek érintettjei, mondjuk, a határon túli közösségek. És most jutunk el a másik ilyen központi fogalomhoz, ez pedig a részvétel kérdése. Ilyenfajta felépítés mellett és egy ennyire centralizált, átpolitizált döntéshozatali mechanizmus esetében nagyon-nagyon nehéz azt a fajta részvételt biztosítani, ami optimális lenne. Hiszen nem nagyon tudjuk azt, jelzi ugyan az anyag itt-ott, hogy helyi szakemberek véleményét is kikérték, de ennek egy bejáratott rendjének kellene lenni, egy intézményesült formát kellene arra teremteni, hogy a helyben élő civil szervezeteket, szakmai testületeket, ahogy elhangzott, a terepismerettel bíró helyi embereket hogyan is lehet a döntések előkészítésébe bevonni. Erre semmiféle eljárás nincs.

Semmiféle eljárásrendet nem dolgoztak ki, tehát esetleges és ilyenkor mindig kérdőjeles, hogy milyen szempontok alapján kérdeznek meg bárkit is az ott élők közül. A dolog éppen azért nagyon ellentmondásos, mert ők az elsődlegesen érintettek. Tehát az összes fölvezetés, ami arról szólt, hogy mennyire a határon túli magyar közösségek és emberek érdekében működik az alap, akkor ezt itt lehetne többek között tetten érni, hogy kikérjük ott helyben a véleményüket, és aztán az ellenőrzésbe is bevonhatjuk őket.

Azt ne állítsuk, hogy minden egyes esetben óramű pontossággal működött ez a szervezet, mert nagyon sok csúszásról tudok én is. És ez nem azt jelenti, hogy a 13 milliárd 940 millió 700 ezer forinthoz képest elenyésző, ez bizonyos intézmények esetében a megélhetést vagy a tervezhetőséget befolyásolta. Tehát igenis voltak komoly csúszások. És az a tény, hogy ebből a majd' 14 milliárd forintból összesen 600 millió az, amit nyílt pályázat keretében el lehet nyerni, tényleg elképesztő. Ha csak az arányokat nézzük, akkor erre azt kell mondani, hogy egy normális megítélésű rend mellett ilyet nem lehet elképzelni. És természetesen az úgynevezett egyedi elbírálás esetén a szempontok elég esetlegesek lehetnek. Eleve ilyen összegnél és ilyen nemes célok mellett hogyan fordulhat az elő, hogy a legátláthatóbb és a leginkább elfogadható pályázati formát, a nyílt pályázatot ennyire háttérbe szorítják?

De hogy azért még néhány részletre is fölhívjam ezen túl a figyelmet: ugye, itt majdhogynem kicsikét büszkélkedve említették képviselőtársaim, hogy kiadási megtakarítás 3,8 millió forint volt. Itt azért vannak nehézségek. Egypár mondatot olvasnék az anyagból. "A nyílt pályázat alapján nyújtott támogatás esetén néhány támogatott az előző támogatások elszámolásával késedelembe esett, így az újabb támogatási szerződés megkötésére csak az előző támogatás lezárását követően kerülhetett sor." Jó. "Az egyedi kérelmek támogatására biztosított keret esetén az alap felett rendelkező bizottság 2012. évi utolsó támogatói döntése alapján a támogatottakkal a szerződéskötés folyamatban volt, azonban a szerződések mindkét fél részéről történő aláírására és a támogatási összegek kiutalására már nem kerülhetett sor." Még egy pont innen: "A Határtalanul-program 2012. évi őszi tanulmányi kirándulásainak támogatása utófinanszírozás formájában történik. A támogatott iskolák egy részének a program megvalósítására vonatkozó elszámolásai elhúzódtak, így a kifizetésre már nem kerülhetett sor 2012. év végéig."

Na már most, legyünk a legjobb indulatúak ebben az esetben, és ne feltételezzünk semmi olyan dolgot, ami rosszmájúságra vallana! Akkor nem kellene ide valamilyen egyeztetési mechanizmust beépíteni? Tehát egyrészt, hogy időben érkezzenek meg a pályázati kiírások, és esetlegesen valamiféle segítő szolgáltatói mechanizmus épüljön be, hogy ne késsenek akár az elszámolással, akár a beadással. Azt, hogy az egyedi kérelmek alapján mi is történt, én ebből a mondatszerkezetből nem nagyon tudom kihámozni. Folyamatban volt, de aztán mindkét fél részéről, hát, mégsem írták alá. Ezt nem lehet értelmezni. Mi is volt az oka, tessék mondani, hogyan történt ez a dolog? Pedig itt az egyedi elbírálású pályázatokról van szó. Ez a fajta felépítés, ez a konstrukció, azt gondolom, éppen azokat a célokat nem szolgálja, amelyeket oly nagy hevülettel szoktak megfogalmazni kormánypárti képviselőtársaim.

Bizony-bizony, kellene pontosítani egy kicsikét a Bethlen Gábor Alap és a Corvinus Támogatáskezelő Zrt. viszonyát. Mi is történt itt egészen pontosan? Miféle viszonylatrendszer alakult ki? Hol vannak a szerződések? Meg lehet ezeket nézni? A folyamatokat lehet elemezni, hogy végül is hogyan történt a kettőjük kapcsolata? Bizony, említettem az elején, hogy nagyon sok információt megkaptunk, de én is hiányolok egy csomó dolgot. Lehet, hogy azoknak viszont itt lett volna a helyük. El is hangzott már, hogy például a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Magyarság Háza, most nekik milyen szerepet szánunk? Egyáltalán, mi a tevékenységük, hol lehet ezt pontosan követni? És a Bethlen Gábor Alaphoz való viszonyuk milyen is?

Aztán, ha jól tudom, az alapkezelő az elmúlt esztendő talán utolsó hónapjában létrehozta ezt az úgynevezett Bethlen Gábor Alap Pro Transilvania leányvállalatot. Ez éppen, ha jól tudom, a támogatásszervezéssel foglalkozna, ezt azért jó lenne megnézni, hogy hogyan működött az eddigi gyakorlat, mi volt annak az oka, hogy egy leányvállalatot kellett létrehozni az eddigi tevékenység folytatására. Meg lehetne nézni, hogy végül is milyen szerződéses jogviszony jött létre, és ez a fajta fölállás mennyiben lesz jobb, és mennyiben lesz hatékonyabb, mint az eddigi.

Én most nem akarom megismételni azokat a kifogásokat és azokat a kritikai észrevételeket, amelyeket itt képviselőtársaim elég hosszadalmasan végiggondoltak, elemeztek. Természetesen annak mi is örülünk, hogy a Sapientia Egyetem új szárnyát felavatták, valóban ez szintén eredmény. Viszont lenne egy javaslatom a végére még. Ugye, itt elhangzott, éppen Bodó Sándor képviselőtársamtól, hogy élvezettel, örömmel lehetett olvasni ezt az anyagot, hiszen mint egy történelmi utazás, útikönyv vagy leírás, olyasmi élményt nyújtott. Jó, elfogadom, az emberen mindig erőt vesz egy ilyen érzés, amikor határon túli magyar területekre érkezik, hogy egy kicsikét időutazáson vesz részt, és egy cseppet elhatalmasodik rajta a historizáló szándék.

(12.10)

Viszont amikor azt mondjuk, hogy a határon túli magyar intézményeket vonzóvá szeretnénk tenni, amikor arról beszélünk, hogy a határon túli oktatási rendszerben szeretnénk gyarapítani azok számát, akik vállalják azt, hogy magyarként óvodáskoruktól kezdve az egyetemekig ilyen képzésben vesznek részt, akkor ezen a hazafias elérzékenyülésen túl javasolnék valami olyasmi pluszt beépíteni a kinti oktatási rendszerbe, ami a ma élő kortárs kinti magyarok számára is vonzó lehet, hiszen ők nemcsak a múltban élnek, hanem nyilván a gyermekeik jövőjét is tervezik. Tehát akár a nyelvképzésben, akár egyéb stúdiumok beépítésében kellene a kinti oktatási rendszerben megjeleníteni olyan újdonságokat, olyan vonzó lehetőségeket, amelyek gyakorlati megfontolásból is el tudják érni, hogy minél több magyar gyerek ezekbe az oktatási, képzési intézményekbe járjon. Megható, szép dolog az anyanyelvhez való ragaszkodás, az is nagyszerű dolog és támogatjuk, ha minél több határon túli magyar gyerek és szülő választja azt, hogy a gyerek ilyen képzésben vegyen részt, de gondoljunk a jövőjükre is, a XXI. században élnek ők is, és nem abban a történelmi múltban, amelyben mi néha szeretünk utazgatni. Ha a kinti képzésben sikerülne ilyen elemeket megjeleníteni - gondolok itt már a kisiskolás korúakra, akár az óvodai képzésben is nagyon sok lehetőség van -, akkor ez segítene, talán akkor sikerülne szintézisbe hozni egyrészt a hagyományokhoz való kötődést, ragaszkodást, másrészt pedig a jövőépítés feladatait is.

Ez a beszámoló nem ebbe az irányba mutat. Tehát ezek a hiányosságok minket is arról győztek meg, hogy a szándék mindenféle támogatása ellenére ezt a beszámolót éppen azért nem tudjuk elfogadni, mert a legfontosabb célok eléréséhez nem látjuk megfelelő eszköznek, és arra kérem a kormányt és a kormánypárti képviselőket is, hogy ilyen szempontból is gondolják át a Bethlen Gábor Alap működését, mert nagyon nagy hiba lenne, sőt bűn lenne, ha megmaradna a patetikus megfogalmazások szintjén a ragaszkodás, és a tényleges, a mindennapi gyakorlatban ennek az eredményeit meggátolná, mondjuk, egy rossz döntéshozatali mechanizmus, vagy meggátolnák a működés hiányosságai, hiszen nem lehet a politikai kommunikációnak része kizárólag ez a dolog. Befejezésül hadd tegyem hozzá, hogy a politikai kommunikációnak két nagy ellensége van, az egyik a valóság, a másik pedig a személyes tapasztalat. Vegyék ezeket is figyelembe, amikor a kommunikációjukat formálják, és az ilyen beszámolókat elkészítik vagy elfogadásra ajánlják.

Nem fogjuk támogatni ezt a beszámolót. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szávay István tapsol.)

Forrás: parlament.hu