BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Elnök úr, én is élnék a szólás lehetőségével. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy reagáljak arra, hogy nem a közmunkaprogram van napirenden, sőt a katasztrófavédelemről szóló törvény módosítása, a katasztrófák elleni védekezésről szóló törvény módosítása, aktualizálása, hisz az eltelt időszakban olyan körülmények álltak elő, amelyek fontossá tették, hogy a törvényt kiegészítsük.

A képviselő asszony mondott sok mindent és sok mindenről beszélt, de azért azt tisztába kell tenni, hogy a katasztrófák elleni védekezés Magyarországon hosszú idő óta, de a rendszerváltásnak nevezett dolog óta sem volt körültekintően megszervezve. Szeretnék utalni a különböző tiszai és körösi árvizekre és sok egyéb más katasztrófahelyzetre, de beszélhetünk akár a vörösiszappal kapcsolatos ügyekről.

Én úgy gondolom, hogy nagyon fontos dolog, és a parlament arról döntött, hogy bizonyos feladatok, így tehát a katasztrófák elleni védekezés állami közfeladat. Mint az állami közoktatás, az állami egészségügy és az állami katasztrófák elleni védekezés állami feladat. Nagyon fontos dolog, mert volt ennek sokfajta gazdája, de biztos, hogy egy-két képviselőtársam nem élte meg azokat a szervezetlenségből adódó anomáliákat, amelyeket az elmúlt 10-20-30 évben meg kellett élni, ha katasztrófahelyzet állott elő, hiszen a szervezet nem volt összehangolt. Szeretnék utalni az árvízi és sok egyéb más eseményre, amely előfordult ebben az országban. Épp ideje volt annak, hogy a katasztrófák elleni védekezésről egy új törvényt és egy komplex feladatellátást próbáljon a parlament megszervezni, egységes és hatékony szervezetet alakítson ki, ezáltal a magyar állampolgárok biztonságát a katasztrófák elleni védekezésben megvalósíthassa.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A törvényt megalkottuk, ez tavaly év januárjában hatályba lépett, és vannak olyan dolgok, amikben ki kell egészíteni. Ma az a törvénymódosító javaslat - és nem valamiféle saláták kerültek ide -, annak a törvénynek a módosítása került napirendre és az asztalunkra, amely kiegészíti ennek a törvénynek az aktualitását, és próbál egy-két olyan kérdésre választ adni, amire a korábbi törvény esetleg nem adott választ, vagy nem tette lehetővé.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a kormány szándékai szerint és a parlamenti többség szándékai szerint is a katasztrófák elleni védekezés elsősorban állami feladat, amelyet kiegészít egy nagyon hasznos tevékenység, az önkéntesség, az önkéntes szervezetek, és nemcsak az önkéntes tűzoltókról beszélek, hanem sok olyan szervezetről, amely a katasztrófák elleni védekezésben részt vesz, áldozatos munkát végez. Nélkülük és a magyar állampolgárok áldozatos munkája, összefogása nélkül egy jelentős katasztrófától meg sem lehet védeni az országot, ha nem fogunk össze, és ezekre a fontos segítségekre nem támaszkodunk.

Így tehát az állami közfeladat-ellátás mellett, az állami katasztrófavédelem mellett nagyon nagy jelentősége van az önkéntességnek, amelynek ebben az országban hagyománya van, amelyet igyekeztek később szétverni különböző időszakokban. De egyre megerősödő önkéntességről van szó, amely egy országban a nagy baj esetén nagyon jelentős segítséget és biztonságot tud nyújtani a károk megelőzésében vagy egyáltalán a védekezésben is.

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy komplex feladat a katasztrófavédelem, ez nem csak tűzvédelemről szól. Egységes és hatékony szervezetet hozott létre a kormány és a parlament, és ez garantálhatja társadalmi összefogással a biztonságunkat.

Én úgy gondolom, hogy ha kiragadok ebből a törvénymódosításból egy-két kérdést, mondjuk, a tájékoztatás megváltoztatását, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, azért ma az internet, a rádiók, a televíziók világában élünk, fontos, hogy ne galambbal, ne csak szirénával és ne csak kisdobossal lehessen értesíteni a lakosságot különböző veszélyhelyzetekről, hiszen az élet megváltozott. Ezek a törvények mind adósai maradtak többek közt a katasztrófahelyzetek közhírelésével kapcsolatban. Épp ezért fontos, hogy belekerült a törvényjavaslatba.

Nézzük a közmunkát mint lehetőséget! Tudjuk nagyon jól, hogy cél, feladat, szervezet, feltétel, azaz eszköz, kompetencia és feltétel is szükséges egy állami közfeladathoz, még ha önkéntesekkel kiegészítve is, szükséges megfelelő feltétel. Úgy gondolom, a katasztrófavédelem megvalósításának vannak államilag garantált feltételei, azaz emberek és eszközök, ezek jó kihasználásához még szükséges emberi feltétel, ami nagyon helyes és okos dolog, hogy ha vészhelyzet van, ha katasztrófahelyzet van, akkor a közmunkások mint hadra fogható munkavállalók segítsenek ebben a védekező munkában.

Hadd beszéljek két perc erejéig még, ha megengedik, a tűzoltó szerepéről. Ténylegesen történelmi fejlődése kapcsán Európában is a tűz jelentette a különböző járványok mellett a legnagyobb katasztrófát, bár a vizet tudomásul vették, néha gátak közé szorították. De a legfontosabb települési veszélyhelyzetet a tűz okozhatta.

(12.40)

Épp ezért nagyon régen kialakultak a tűzoltóságok és településekhez voltak kötve.

A tűzoltó szerepe, feladata már az elmúlt 10-20 évben is lényegesen megváltozott. Nem csak tűzoltó a tűzoltó. Katasztrófák, ha mondjuk, nagy baleset van... - rosszul kezdtem. Nagy baleset van, ott vannak és mentenek. Ha vegyi dolgok vagy problémák vannak, ott vannak és mentenek. Ha vízi halál vagy a vízen való biztonság ügyében kell intézkedni, ott vannak. Ha közúti problémák vannak, akkor szintén ott vannak és dolgoznak.

A tűzoltóság 24 órás állandó szolgálat, amely nagyon nagy segítséget nyújt a biztonságunk érdekében és az esetleges katasztrófák elhárításának az ügyében. Tehát lényegesen megváltozott a tűzoltók szerepe, és nem a vízzel való oltás a legfontosabb eszköze, hanem ezenkívül nagyon-nagyon sok, technikával felszerelt lehetőséggel élve különböző katasztrófahelyzetekben, akár lakótelepeken vagy az erdőkben leszakadt fák esetén, vagy az elektromos áram biztosításával vagy a belvízzel kapcsolatos ügyekben én számtalan esetben számíthattam az ő szakmai segítségükre. Ez ténylegesen most már a tűzoltóság feladata, és ezek a tűzoltók nemcsak egyszerű tűzoltók, hanem jóval komplexebb és képzettebb szakemberek, és kiváló szakemberek dolgoznak ezeken a területeken.

Úgyhogy maga a tűzoltó fogalma átértékelődött, nem igazi tűzoltó már, hanem a katasztrófavédelem állami feladatát látja el.

Most, hogy még egy strukturális és szervezeti kérdést tisztázzunk, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim: többek között, hogy a tűzoltóság miért nem önkormányzati és miért állami. Gondolják el, település polgármestere vagyok, és feladatom volt városként a tűzoltóság megszervezése, finanszírozása némi állami normatíva mellett, de ugyanakkor jött a szakmai parancs, és vezényelték Szolnokra, Kunszentmártonba, a számlát meg fizette a városunk. Fejlesztettük, de a többi településnek nem volt hozzá pénze. Szóval nagyon nagy anomáliák keletkeztek abból, hogyha a települési önkormányzatok szervezték meg a tűzoltóságot, iszonyú igazságtalanságok voltak benne, és nem volt egységes, nem volt hadra fogható és nem volt kompetens sok esetben az a szervezet, amely egyébként jól látta volna el a feladatát, de nem teremtettük meg hozzá a megfelelő kompetenciát és a megfelelő irányítást.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Rövidre zárva a kérdést, én úgy gondolom, hogy a katasztrófavédelemről, katasztrófák elleni védelemről szóló törvény egy hasznos, jó törvény. Magam is ódzkodtam a változtatását illetően, mert tartottam tőle, hogy régi, megszokott vertikumok esnek ki, jól rendeződnek-e össze, és igazából tudják-e garantálni e törvény kapcsán, dr. Bakondi úr és csapata tudja-e garantálni az ország katasztrófák elleni védelmét, biztonságát.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Lehet, hogy önöknek bizonyos esetekben más vélekedésük van arról, de én hadd mondjam el azt, hogy amióta ez a törvény szabályozza, kevesebb gondom van a vizek fertőzésével is és azzal kapcsolatos ügyekben, mert a szervezet teszi a dolgát, ahogy azt tennie kell, ahogy a törvény följogosítja. Ugyanakkor számít a helyi védelmi bizottságokra, szervezőmunkájukra, számít a lakosságra. Úgy gondolom, hogy nekem mint polgármesternek sem a rádióból, tévéből kell megtudnom azokat a körülményeket, amelyek előadódtak, hanem egyenesen kapom az értesítést a katasztrófavédelem megyei szervezetétől, úgyhogy a tájékozottság is megfelelő.

Úgy gondolom, hogy a mostani törvényjavaslat pusztán arról szól, hogy ezt a helyes irányt, az állami közfeladatot, azt, hogy a katasztrófák elleni védekezés egy központi irányítással és egységes szervezettel, komplex módon, az állampolgárok biztonságát szolgálja, ebben némi kiegészítést tesz az előttünk lévő törvényjavaslat, ami helyes, és úgy gondolom, hogy biztosítja az állampolgárok biztonságát is.

Szeretném pusztán csak megemlíteni a szervezetlenség korábbi időszakából, hogy voltak a Körösökön és a Tiszán árvizek. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tudják, hogy az árvízvédekezés nem volt biztosított? Kiprivatizálták az árvízvédekezést, és különböző szervezők jöttek, és akit mi kirendeltünk oda védekező munkára, azokat vadászták el, mert emberük se volt. Voltak itt évek a szocialista-liberális kormányzás alatt - sajnálom, nincs itt Varga miniszter úr -, amikor szinte csak magunkra számíthattunk az árvízi védekezésben. Ma ez nem így van, és én úgy gondolom, a dunai árvízzel kapcsolatos védekezés sok magyar állampolgárnak, szervezetnek és a katasztrófavédelemnek köszönhetően nem tett olyan kárt, mint ami lehetett volna akkor, ha mi nem időben törvénykezünk és alakítjuk át a szervezetet mint állami feladatot és közfeladatot.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a szólás lehetőségét. Remélem, megnyugtattam önöket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu