KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról szóló törvényjavaslatot a gazdasági bizottság október 14-ei ülésén megtárgyalta. Megállapítottuk, hogy a törvényjavaslat megtiltja a fogyasztói csoportok szervezését, már meglévő fogyasztói csoportba csak a kieső tagok helyére engedi új tag felvételét, telefonos ügyfélszolgálat esetében pontosítja az élőhangos hívásfogadást, a hívásrögzítés szabályait, emellett kötelező bírságolást ír elő a legkiszolgáltatottabb fogyasztókkal szemben elkövetett jogsértések esetén.

A gazdasági bizottság 14-ei ülésén, mint ahogy azt korábban említettem, megtárgyalta, és azt 21 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu