DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az alábbi ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni ezzel kapcsolatban: a 2-eshez, a 8-ashoz, illetve az 5-öshöz. Az általános vitában már elmondtuk, és ezt nem szeretném megismételni, hogy meg kell találni a megfelelő mértéket az úgymond terrorizmus elleni vagy a szervezett bűnözés elleni harcnál, bár elmondtam ott, hogy ez nem feltétlenül fedi egymást. A szervezett bűnözés elleni harcot mi is nagyobb örömmel támogatjuk, mint az úgymond terrorizmus elleni, véleményünk szerint kevésbé létező kategóriát, és inkább csak egyfajta politikai riogató kategóriaként létező terrorizmust, viszont a szervezett bűnözés valóban egy olyan probléma, ami ellen küzdeni kell. De ebben az esetben, ahogy úgy általában az alkotmányos alapjogok esetén, nagyon óvatosan kell mérlegre tenni a két oldalt: a szabadságjogok védelmét és a beavatkozási kényszert, illetve másoknak és így a közösségnek a védelmét.

Oly sokszor egyébként megtörténik az, hogy mi hivatkozunk arra, hogy akár a közbiztonság és a közrend területén bizony bizonyos elkövetőknek szigorúbb büntetést kell adni ahhoz, hogy a közösség békében élhessen, abban az esetben gyakorta sajnos sok esetben még a kormánypárt képviselői vagy maga a kormány is arra hivatkozik, hogy az elkövetőknek is vannak jogaik. De olyan esetekben, amikor mondjuk, a terrorizmus elleni harc kerül előtérbe, akkor azt látjuk, hogy világtrend, ha szabad így fogalmaznom, hogy könnyebben megszalad a ceruza, és a jogokat, a közösség jogait könnyebben csorbítjuk.

Ettől függetlenül természetesen, ha sikerül már egy-egy cselekményt kiszűrni, akkor erre lehet azt mondani, hogy egy új rendszer vagy a régi rendszer felfrissítése - főleg EU-pénzből - nem feltétlenül ördögtől való. Viszont egy-két gyenge pontra azon túl, amit nem ismételnék meg az általános vitából, rávilágítanék.

Az 5. ajánlási pontban megfogalmazott módosító javaslat célja, amit jómagam is megfogalmaztam, hogy legyen akár egy miniszteri rendeletben meghatározva, hogy ezek az adatátadások milyen módon és pontosan milyen kritériumrendszerrel fogalmazódnak meg. Természetesen nem zárom ki, hogy egy ilyen kormányrendelet vagy miniszteri rendelet megjelenjen, viszont jó lenne már a törvényben felhatalmazni valakit: vagy a kormányt, vagy a minisztert, hogy a jövőben ennek a részletes szabályait alkossák meg. Jól tudjuk, hogy a törvények, bár ildomos bizonyos esetekben minél több mindent az Országgyűlés előtt megvitatni és törvényekben elfogadni, bizonyos részletszabályok esetében az is garanciát nyújt, ha ezt rendeleti szinten kiadja a kormány vagy a miniszter, és mindenki számára ez megismerhető, és nem jelent meglepetést, hogy milyen módon és milyen, nemcsak a törvényi felhatalmazás alapján, hanem milyen technikai részletekkel kerül sor az utasadatok átadására.

Ami viszont itt szintén elhangzott, és erre nekem is fel kell hívni a figyelmet, hogy a személyre szabott jogalkotást mi sem támogattuk. A Független Rendészeti Panasztestületnél valóban belekerült egy olyan meghatározás az országgyűlési képviselők esetében, tehát kikerül az a kivárási idő a volt országgyűlési képviselők esetében, ami lehetővé teszi, hogy rögtön azután, hogy valaki valamely párt színében országgyűlési képviselő volt, a Független Rendészeti Panasztestületben szerepet tölthessen be. Ez az elnök esetében nagyjából egy országgyűlési képviselői javadalomnak felel meg, de a tagok esetében is megközelítőleg hasonló jövedelmet jelent. Tehát úgymond káderelhelyezőnek is kiválóan alkalmas.

Természetesen erre lehet azt mondani, hogy ezek légből kapott félelmek, de úgyis ki fog derülni, mert ha önök ezzel a lehetőséggel kívánnak élni - márpedig, ha idehozták, akkor van ilyen tervük -, akkor nagyon gyorsan, már a választások után ki fog derülni, hogy kit fognak delegálni ebbe a Független Rendészeti Panasztestületbe, és ha netalántán olyan országgyűlési képviselőről van szó, aki jelen pillanatban is országgyűlési képviselő vagy két éven belül az volt, akkor önök le fognak bukni.

Viszont a 8-as, honvédelmi bizottsági javaslatnál úgy látom, hogy egy kicsit még tovább mennek, vagy próbálják rossz irányba finomítani ezt a szabályozást, lévén, hogy alapvetően a következő Országgyűlés megalakulásától vennék ki ezt a kitételt a Független Rendészeti Panasztestület tagságára vonatkozóan. Tehát 2014-ben, ha megalakul az új Országgyűlés, akkor nyugodtan már kinevezhető, mondjuk, a jelenlegi Fidesz-KDNP-képviselők közül valaki a panasztestület tagjává, független tagjává. Természetesen, hogy mennyiben lesz független egy most is aktív képviselő, ez egy másik kérdés. De a honvédelmi bizottság egy olyan módosító javaslatot terjesztett elő, hogy a következő országgyűlési választás időpontját, illetve az Országgyűlés alakulásának időpontját mint hatályba léptető időpontot kivennék, tehát az általános szabályok vonatkoznának a hatályba léptetésre, ami azt jelenti, hogy a kihirdetést követő napon lépne hatályba. Tehát nem kellene várni 2014-ig, ha a honvédelmi bizottság ezen javaslata átmegy, hanem már néhány hét múlva ez a rendelkezés tulajdonképpen hatályba léphetne. Tehát, ha három hét múlva valaki lemond, mondjuk, a Fidesz-KDNP-s mandátumáról, akkor ugyanúgy kinevezhető már 2014 előtt is a Független Rendészeti Panasztestület tagjává, akár annak az elnöke is lehet, tehát tagja lehet a testületnek.

(10.30)

Tehát sikerült a honvédelmi bizottságnak még tovább rontania az egyébként is botrányos előterjesztést, ehhez csak gratulálni tudunk a nagy tiszteletű bizottságnak. És mit kell látnunk? Értelemszerűen vagy "nagy meglepetésként" az előterjesztő képviselője támogatja ezt a még negatívabb irányba történő hatályba léptetést.

Tehát nem tudjuk értelmezni, hogy mire vonatkozik, és jó lenne, ha a kormány jelen lévő képviselője, Kontrát államtitkár úr is tiszta vizet öntene a pohárba, és esetleg elmondaná, hogy van-e ilyen céljuk. (Dr. Kontrát Károly, felemelve a vizespoharát: Egészségére!) Igen, nem arra a vízre gondoltam, amit most éppen volt szíves lekortyolni, hanem ezzel a témával kapcsolatosan mondanának át vagy bét, és ez könnyen utolérhető lesz, ahogy mondtam, mert legkésőbb 2014 tavaszán úgyis ki fog derülni, vagy az elkövetkezendő két éven belüli időtartamban ki fog derülni. Ez egy nyilvános döntés lesz, hogy ki lesz a Rendészeti Panasztestület tagja, és ha az most is aktív képviselő, akkor önök lebuktak, de legalább akkor a vitát tereljük abba az irányba, hogy államtitkár úr válaszoljon, hogy igen vagy nem.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu