JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretnék csatlakozni Mile Lajos képviselő úr érveléséhez. Nagyon képletesen mutatta be azt az elképesztő javaslatot, ami megfogalmazódik ebben a törvényjavaslatban és ezen a helyen. Ugyanolyan tartalmú módosító javaslatot nyújtottunk be mi magunk is képviselőtársaimmal, hogy tudniillik a szankcionálását vegyük ki a törvényjavaslatból.
(11.20)
Mile képviselő úr felsorolta azt, hogy mi mindennek mond ellent: ombudsmani javaslatnak, emberiességi megfontolásoknak, mindennek - meg a józan észnek, ezt hagyta ki. Abba gondoljanak bele, tisztelt képviselőtársaim, hogy valaki a kerékpárjával valamilyen szabálysértést követ el, és éppen közfoglalkoztatott a szerencsétlen. Azt követően eltiltják és szankcionálják oly módon, hogy azt a javadalmat, amiből egyébként megélni is bajos, elveszik tőle. Elfogadható ez?
Elfogadható-e a katasztrófavédelmi törvény okán úgy módosítani egyébként alapvető szociális kérdéseket érintő törvényjavaslatot, hogy a szigorítás aránytalanul magasabb? Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar társadalom többsége, ha bűnt lát, akkor büntetésért kiált. A magyar társadalom többségének az az álláspontja - és ebben igazuk is van, mert számos olyan jelenséggel találkoznak, amely elfogadhatatlan -, hogy tudniillik meg kell büntetni azokat, akik a társadalmi együttélési szabályokkal szemben vétenek. De ilyen mértékben?
Tisztelt Képviselőtársaim! Iszlám államokban levágják a kezét annak, aki lop. Ez egy méltányos büntetés? Itt, Európában erre azt mondjuk, hogy barbár megoldás. Méltányos az, hogy bizonyos szabálysértési esetekben a kormány elveszi a család egyetlen megélhetési lehetőségét? Nem.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a Fidesz illetékes frakció-szakbizottsága sem feltétlenül látta ezt a javaslatot, mert egészen bizonyosan pironkodna ennek láttán. Mi magunk is azt kezdeményeztük, mi magunk is azt mondjuk, hogy mindenféleképpen változtatni kell ezen a törvényjavaslaton, és ezt a passzust vissza kell vonni, mert ez így tarthatatlan, elfogadhatatlan, attól tartunk egyébként, hogy akár alaptörvény-ellenes is.
A másik módosító javaslat, amelyet ehhez a részhez nyújtottunk be, szintén a közfoglalkoztatottakkal kapcsolatos. Nevezetesen az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormány a polgári védelmi szervezetek működtetése helyett úgy gondolja, hogy közfoglalkoztatottakkal bármit és bárhol meg lehet oldani. No persze azokkal, akiket az imént nem zárt ki valamilyen szabálysértés miatt a közfoglalkoztatásból.
Ez még önmagában, tudniillik őket bevonni helyben ezeknek a feladatoknak az ellátásába, azt gondolom, hogy nem ördögtől való gondolat. De az, hogy ezeket az ország bármelyik területén bármilyen feladatra, gyakorlatilag a közmunka áráért túlmunkában lehessen foglalkoztatni, szintén az a szabály, amely messze túllő minden normális emberi megfontoláson, és a munka törvénykönyvétől kezdve a munkavállalással kapcsolatos ezer szabályt írja felül, és hozza egyébként is méltánytalan helyzetbe azokat a közfoglalkoztatottakat, akik egyébként nagyon sokszor saját szándékukon, akaratukon kívül kerültek ebbe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi azt kezdeményezzük, hogy fontolják meg ennek a két pontnak a módosítását. Egyszerűen tarthatatlan az, hogy a munkaszerződéstől eltérő rendkívüli munkavégzésért fizetendő bérpótlék alapja a következő időszakban, megdöbbentő módon, 49 ezer forint lehetne. Ez egy takarékossági lépés. Nyilvánvalóan a polgári védelmi szervezetek működtetése picivel többe kerülne. Attól tartok, hogy egyébként azzal együtt is jóval hatékonyabb lenne, és az ország számára sokkal inkább megfizethető, mint hogy közfoglalkoztatottakat ilyen módon próbáljanak meg kizsákmányolni. Elfogadhatatlan, tisztelt képviselőtársaim!
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés