MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ajánlás 14. pontjához kívánok hozzászólni és szeretnék érvelni, a Szél Bernadett képviselőtársam által beadott módosító indítványról van szó. Itt a közfoglalkoztatottak helyzetéről fogunk beszélni, ha sikerül vitát generálni ebből a módosító indítványból. A közfoglalkoztatottak helyzete, a közfoglalkoztatottak száma nemcsak olyan szempontból lényeges, hogy milyen statisztikákban hogyan lehet tündökölni, mondjuk, a kormányzati propagandában, hanem nagyon fontos a közfoglalkoztatottakkal való méltányos bánásmód, és az is, hogy esetlegesen az ő munkaviszonyukat hogyan kezeljük. Itt megint csak nem a Lehet Más a Politikának valamilyen egyéni, saját felindulásáról van szó, hanem szintén az ombudsman véleményéről beszélünk, hiszen az ombudsman megvizsgálta a közfoglalkoztatási törvény 2013. szeptember 1-jétől hatályos módosítását, és ott nagyon fontos kijelentéseket tett. Hiszen ebben a közfoglalkoztatási törvényben az is szerepel, hogy három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, aki ellen szabálysértési eljárás zajlik, vagy valamilyen szabálysértés miatt három hónapon belül jogerősen elmarasztalták, illetve ha a lakókörnyezetét nem tartja rendben.

Ezzel az a baj, hogy a munkaügyi központok vagy a központ határozata alapján a közfoglalkoztató azonnal, minden különösebb indoklás nélkül a közfoglalkoztatást megszüntetheti az adott személlyel szemben. A mostani módosítás egy ponton finomít, javít ezen a helyzeten. Azt mondja, hogy még folyamatban lévő szabálysértési eljárás esetén nincs meg ez a jogosultság. A további kizárási lehetőségek egyébként benne maradtak ebben a mostani előterjesztésben, pedig az ombudsmani vizsgálat azt állapította meg, hogy ez alaptörvénybe ütközik.

Ha megint csak az ombudsmani érvelést veszem alapul, akkor az indoklásában arról beszél, hogy a közfoglalkoztatás egy olyan jogintézmény, amely kétarcú, ha úgy tetszik. Egyrészt, főleg amikor a közfoglalkoztatási jogviszony létrejön, akkor megjelennek ebben a jogviszonyban szociális és munkajogi elemek is. A közfoglalkoztatott a munkavállalónál eleve kiszolgáltatottabb helyzetben van. Most ennek a hátterét én nem akarnám részletezni, hiszen ez mindenki számára, úgy gondolom, evidens. Tehát nagyon fontos az egyenlő elbánás elve, hogy velük szemben alkalmazzuk-e a munkavállalók egészére vonatkozó egyenlő elbánás elvét. Ide garanciális szabályok kellenek, például a munkaviszony megszüntetése esetén alkalmazandó garanciális szabályok is.

Mi történik ebben az esetben, amikor a közfoglalkoztatottak jogviszonyát megszüntetjük? Megjelennek bizonyos, ha úgy tetszik, erkölcsi vagy morális elemek, és ezek alapján ki lehet őket zárni a közfoglalkoztatásból. Ez sehogyan sem fér össze még a munka törvénykönyvében rögzített szabályokkal sem. Itt akkor nyilván felvetődik a jogbiztonság kérdése is, hogy a jogbiztonság általános elve kire milyen mértékben vonatkozik. Tehát itt gyakorlatilag a közfoglalkoztatottak esetében egy hátrányos megkülönböztetést tapasztalhatunk, amit nem indokol semmi. El lehet mondani nagyon talpraesett formában, némi pátosszal fűtve mondatokat arról, hogy az életvezetése kinek mikor helyes, és azt is el lehet mondani, hogy kikkel kell szembesülni, amikor e morális elemek kritikáját hangoztatjuk, és hogy mi lenne a megoldás. Elképzelhető, nem kizárt, hogy a közösséget sértő magatartásokat és az egyébként jóra vezető javaslatokat, indítványokat támogatni kell, de hogy a közfoglalkoztatási jogviszony megszüntetésével akarunk szankcionálni embereket, akik eleve hátrányos helyzetben vannak, ez egyszerűen nem is célravezető, és horribile dictu erkölcsileg is aggályos. Tehát ez a passzus, ami ebben a katasztrófavédelem hatékonyságát javítani szándékozó előterjesztésben megjelenik, semmiféleképpen nem támogatható. Szél Bernadett képviselő asszony éppen azért adta be ezt a módosítót, hogy ez kerüljön ki, mert ütközik az ombudsmani állásfoglalással, ütközik az alaptörvénnyel, ütközik a munka törvénykönyv vonatkozó passzusával is, és szerintem ütközik alapvető emberi normákkal is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tehát nagyon szépen kérem az előterjesztőt, hogy vonja vissza, és szívlelje meg Szél Bernadett képviselő asszony módosító javaslatát.

Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu