BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Kezdjük rögtön egy szembesítéssel: nincs egy hete, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az úgynevezett intézményi statisztikát; erről a statisztikáról van szó, tisztelt képviselőtársaim (Mutatja.), ajánlom önöknek, sűrűbben forgassák ezeket a kiadványokat. Ez az úgynevezett intézményi statisztika jelenleg a cégek és intézmények adatain alapuló leghitelesebb, legrészletesebb foglalkoztatási statisztika, ráadásul a legpontosabb is. Márpedig ez a statisztika világosan mutatja, kétely és vita nélkül, hogy a versenyszférában, azaz a gazdaságban idén nem nőtt, hanem csökkent a foglalkoztatás, a munkahelyek száma. Sőt, ha az összes szektort, a nemzetgazdaság egészét nézzük, akkor sem bővült a munkahelyek száma, pedig ebben a számban már benne vannak a közfoglalkoztatottak is.

Varga Mihály miniszter úr expozéjában kijelentette, hogy változatlan a politika iránya. Kérdezhetnénk ezek után, mi az ellenzék kifogása. Nos, hölgyeim és uraim, hát pontosan ez. Az a kifogásunk, hogy folytatódik az a gazdaságpolitika, ami eddig semmit nem hozott az emberek többségének, de mindent vitt. Ebben a költségvetésben először is nincs szó gazdaságélénkítésről. Orbán Viktor kormánya 2010-ben egy növekvő gazdaságot vett át. Ezt a gazdaságot, ami akkor még növekedést produkált, már 2012-ben recesszióba vitte, az idén is csak vergődésre számíthatunk. 2014 tavaszára a legjobb esetben is gazdasági növekedés tekintetében, a gazdaság teljesítményét tekintve oda jutunk vissza, ahol Orbán Viktor a kormányzását 2010 tavaszán elkezdte. Négy év kétharmados kormányzása után!

Ebben a költségvetésben nincs szó a szegénység elleni harcról. Miközben ez a kormány harcol szinte mindenki és minden ellen, olyannyira, hogy ha kell, akkor nem létező ellenfeleket is kitalál, nos, ez a kormány egyáltalán nem törődik a növekvő szegénységgel. Annyira nem, hogy még a munkából élők jelentős része is rosszabbul él, mint három éve. Több képviselőtársam is említette, én is hadd idézzem ide, a minimálbért keresők nettó fizetése ma kevesebbet ér, mint 2010-ben, az önök kormányzásának kezdetén. És ha már képviselőtársaim kormánypárti része olyan önfeledten elmúltnyolcévezik, akkor hadd jegyezzem meg, éppen a minimálbér tekintetében, hogy a szocialista kormányok alatt a minimálbér nem viselt adót. Nálunk a minimálbér adómentes volt, ellentétben az önök gyakorlatával, amit 2010-ben elkezdtek. Ez a gyakorlat odavezetett, hogy ma a minimálbért keresők keresetét ugyanolyan mértékű adó sújtja, mint az ország miniszterelnökének keresetét. Ez az, ami szerintünk tűrhetetlen - többek között.

Nincs szó ebben a költségvetésben erős forintról. A minap olvastam egy cikket, ami visszaemlékszik 2008-ra, ha már egy kicsit elmúltnyolcévezünk, arra a pillanatra, hogy mekkora volt az ijedség a gazdaságban és a döntéshozók körében, amikor az euró árfolyama 280 forint fölé emelkedett. Nos, önök ezt a költségvetést, ha jól emlékszem, 294 forintos árfolyammal tervezték. Ma ugyanis az euró árfolyama 290 és 300 forint között mozog, miközben egyébként a kormányváltáskor ez nagyjából 275 forint volt, annyit kellett fizetni egyetlen euróért. Eközben a kormány nemhogy idegeskedne, ellenkezőleg, halál nyugodt. Sőt, azt állítja, hogy Magyarország jobban teljesít, miközben a forint lényegesen gyengébb, mint a kormányzásának kezdetén.

Hölgyeim és Uraim! Nincs szó ebben a költségvetésben munkahelyteremtésről sem, itthon legalábbis. Szintén olvashatták, remélem, olvasták is velem együtt, hogy Németországban az elmúlt egy évben 30 százalékkal nőtt a magyar munkavállalók száma. Ezt hívják munkahelyteremtésnek, foglalkoztatásbővítésnek - Németországban. Az a helyzet, hogy jelenleg nem itthon teremtenek munkahelyet, hanem ellenkezőleg, a munkavállalók zöme Angliában, Németországban és más nyugati országokban keres munkahelyeket. Eközben a beruházások itthon, és erre is több képviselőtársam utalt már, mélyrepülésben vannak, világosan jelezve, a gazdaság a jelenlegi feltételek mellett nem képes munkahelyeket teremteni. Folytatódik tehát az eddigi tendencia. Jól jár a felső tízezer, jól járnak a rokonok, a haverok. Az ország zöme viszont rosszabbul jár.

Mindezek miatt, hölgyeim és uraim, legkésőbb 2014 tavaszán ezt a költségvetést, ezt a gazdaságpolitikát el kell vetni, és először helyre kell állítani a bizalmat, a jogbiztonságot, csökkenteni kell a kisvállalkozások, közepes vállalkozások terheit annak érdekében, hogy a gazdaság végre fellélegezhessen, hogy megindulhassanak a beruházások. Ezekből a beruházásokból lesznek ugyanis munkahelyek.

A munkavállalók nagy többségének mérsékelni kell az adóját, hogy a családok is fellélegezhessenek; hogy a világgazdasági válság és az azt követő, Orbán Viktor nevéhez kötődő kormányzás négy elpocsékolt éve után végre megindulhassunk felfelé. Ezt igényli az ország, egy ilyen költségvetést kellett volna önöknek benyújtani. Nem ezt tették. Ezen jövő év tavaszán nekünk kell majd változtatni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu