DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Rengetegszer elhangzik az önök szájából (Az MSZP felé:) a következő szám, amit le is írnak: 4,5 millióan élnek a létminimum alatt, és 1,5 millióan mélyszegénységben. Szeretném végre tisztázni ezt. Az európai uniós statisztika és a Magyar Statisztikai Hivatal közös adataival, úgy gondolom, végre tisztázzuk már ezt a számot, mert egyik sem igaz ebben a tekintetben.
(12.00)
Tehát azt mondják, hogy 4,5 millióan élnek a létminimum alatt. A KSH-nak valóban van egy létminimum-számítása - itt ugye fogyasztási javakról van szó -, ez alapján végez egyébként egy panel felmérést. Ez alapján a panel felmérés alapján becslés szerint 546 ezer háztartást, vagyis 1 millió 280 ezer embert érinthet a létminimumérték alatti fogyasztás. De ez ezek szerint nem 4,5 millió.
Hogy honnan jön a másik szám, amit önök említenek - azt mondja, 1,5 millióan élnek mélyszegénységben. Az Európai Unió által elfogadott statisztika - és ezt inkább a képviselő uraknak mondom itt, szemben - szegénységi kockázatnak kitett népességről beszél. Három mutatót említ. Az egyik a súlyos depriváció, tehát súlyos szegénységben élés. Ezt szintén fogyasztási oldalról közelíti meg, kilenc fogyasztási szempont: rezsi és hiteltörlesztés, fűtés, hús, üdülés lehetősége, tévé, autó, mosógép, telefon, tartalék. Ha ebből négy az, amivel nem rendelkezik az adott háztartás, tehát például üdülési lehetőség, autó, mosógép és tartalék, akkor már szegénynek minősül, szegénységi kockázatnak kitett. Magyarországon számítások szerint - és ez KSH- és Unió-konform számítás - 1 millió 439 ezer ember becsülhető ebben a körben.
A másik a jövedelmi szegénység, vagyis a medián jövedelem 60 százalékánál kevesebbet keresők aránya, KSH-számítás szerint, ami egyébként az uniós számítással megegyezik, ez 1 millió 379 ezer ember.
És a harmadik dimenziója annak, hogy szegénységi kockázatnak van kitéve a lakosság, az pedig az alacsony munkaintenzitás. Azok kerülnek ide, akik az előző esztendőben 20 százaléknál, tehát a munkaidő 20 százalékánál kevesebb ideig foglalkoztatottak. Ez 964 ezer ember Magyarországon.
Most a következő. Ez a három furcsa módon nyilvánvalóan átfedi egymást. Van olyan ember, akinek a jövedelme alacsonyabb, mint a medián 60 százaléka, és egyébként az előbb említett kilenc fogyasztási jószágból négyben valamilyen hiányt szenved. Nyilvánvalóan van ilyen átfedés. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Ha ezt az átfedést megnézzük, akkor viszont a következőt találjuk - és ez a mélyszegénység igazi kategóriája, ha mind a háromban egyébként súlyosan érintett, és az nem 1,5 millió, hanem ez is magas szám, de 481 ezer. Tehát nagyon szépen kérném, ne dobálózzanak itt számokkal! (Az elnök ismét csenget.) Az 1,5 millióval szemben mélyszegénységben európai uniós konform statisztika szerint 481 ezren élnek, ez is nagyon sok, és tenni kell érte, hogy kevesebb legyen.
És honnan jön egyébként a 4,5 milliós szám? Még egy mondat! Onnan jön, hogy ezt a három számot - az 1 millió 379 ezret, az 1 millió 439 ezret és a 964 ezret - a Tárki összeadta, plusz még egy picit megemelte egyébként a jövedelmi szegénységet, így jön ki.
És még egyet hadd idézzek, ha már egyszer az a kérdés, hogy honnan jön ez a 4,6 millió. A Tárki felvétele '12-re, ha ezt a hármat összeadjuk, az 46,6 százaléka a lakosságnak, 2009-ben pedig, szerintem nem a Fidesz volt kormányon, akkor pedig 45,7 százalék volt. Na, ez az az óriási növekedés, amit önök kimutatnak. Nagyon kérem, hagyjuk abba most már végre ezt a 4,5 milliós számot! Ilyen szám nem létezik. (Az elnök ismét csenget.) Ahogy említettem, ténylegesen sokan vannak kitéve szegénységi kockázatnak; és az a szám sem létezik egyébként, hogy 1,5 millióan élnek mélyszegénységben. Félmilliónál kevesebben. Ez is nagyon sok, és tenni kell azért, hogy kevesebb legyen.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés