DR. DANCSÓ JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egy év legfontosabb törvénye a költségvetési törvényjavaslat, ez elhangzott a múlt héten is, és ennek vannak bizonyos megalapozó törvényei. A legfontosabb talán az a bevételi oldal, az a bevételi láb, amelyet az adótörvények tudnak megteremteni egy-egy költségvetésnek. Ez gyakorlatilag megalapozza a végrehajtását, végrehajthatóságát, megalapozza azokat a célokat, amelyeket eldönt egy kormány, egy parlament, amikor a gazdaságpolitikáról véleményt nyilvánít, s gyakorlatilag egyfajta értékválasztást is jelent, hogy milyen irányba kívánja az ország szekerét tovább húzni.
Úgy gondolom, hogy világos és egyértelmű 2010 óta, hogy a Fidesz-KDNP vezette kormány milyen irányba kívánja húzni az ország szekerét. Egyrészt ez a költségvetések során is nyilvánvalóvá vált, másrészt pedig az ezt megalapozó, elősegítő adótörvények vonatkozásában is világosan és koherensen működött az elmúlt években. Gyakorlatilag a most benyújtott törvényjavaslat is ezt az utat viszi tovább, a világos értékválasztások mellett mutatja meg valamennyi magyar állampolgárnak azt, hogy a kormány milyen értékek mellett, milyen gazdaságpolitikai célok kitűzése mellett kívánja az ország helyzetét erősíteni, javítani.
Úgy gondolom, hogy világos és egyértelmű az üzenet. A magyar családok, a kis- és középvállalkozók azok, amelyek kedvezményezetti körben fognak továbbra is maradni, s azok a nagy jövedelemtermelő képességű és nagy gazdasági erővel rendelkező jövedelemtulajdonosok - mint a bankok, az energiaszektor szereplői - pedig arányukhoz mérten és megfelelően kell hogy kivegyék részüket a közös teherviselésből.
Emellett szintén fontos értékválasztás kérdése az, hogy elsősorban a fogyasztási típusú adók dominálnak a mi adórendszerünkben és kevésbé a jövedelem típusú adórendszerek, bár éppen most a bizottsági vélemények során hangzott el és hallottuk az MSZP részéről, hogy elsősorban a jövedelem típusú adók felé kívánják elterelni a magyar adórendszert a fogyasztási vagy a fogyasztáshoz kapcsolódó adók csökkentése révén. Úgy gondolom, hogy ez egy világos értékválasztás az ő részükről is. Azt hiszem, hogy egyrészt az egykulcsos adórendszer, másrészt pedig az, hogy a fogyasztáshoz kívánjuk igazítani a bevételek döntő többségét, az is egyértelmű és világos üzenet, hogy a jövedelem arányaihoz mérten és képest kell az adórendszert meghatározni.
Mi is jellemzi, minek is kell jellemeznie egy jól működő adórendszert? Egyrészt nagyon fontos az, hogy a stabilitás, a kiszámíthatóság, az évről évre való tervezhetőség benne legyen egy-egy adószisztémában. Nyilvánvaló, az elmúlt években egy olyan változás, átalakítás volt szükséges ennek az országnak, amely lényeges és alapvető változásokat hozott. Gondoljunk csak az alaptörvényből levezethető változásokra, amelyek bizony megjelentek az adórendszerben is.
Úgy gondolom, hogy mára ezek a kérdések letisztultak, ezek a kérdések megválaszolásra kerültek, és való igaz, a 2014. évre szóló adójogszabályok már finomhangolást jelentenek, egy-egy rendszernek a működésben tapasztalható kisebb anomáliáját igyekszik orvosolni, de alapvetően nagy rendszereket, nagy változásokat nem hoz, amely, úgy hiszem, hogy a stabilitás, a kiszámíthatóság és az egyértelműség irányába mutat. Megítélésem szerint a 2014. évre szóló adójogszabályok ezeknek a kritériumoknak megfelelnek, ezért is tartom fontosnak azt, hogy erről szóljak önöknek.
Nagyon fontos az egy jól működő adórendszer vonatkozásában, hogy világos gazdaságpolitikai célokhoz világos gazdaságpolitikai eszközöket tudjon hozzárendelni. Ahogy szóltam is már a bevezetőmben, egyértelmű és világos a kormány gazdaságpolitikája, melyek azok a rétegek, melyek azok a csoportok, amelyeket preferál, és melyek azok, amelyektől az eddigiekhez mérten, 2010 előtthöz viszonyítva nagyobb teherviselést vár el. Úgy gondolom, hogy e tekintetben is ez az adócsomag egyértelmű bizonyítéka annak, hogy különösen a családi adókedvezmény kiterjesztése révén a magyar családok, a gyermekeket nevelő családok válnak preferálttá, természetesen azok a kisebb gazdasági erővel bíró kis- és középvállalkozások, amelyek a foglalkoztatás zömét, döntő hányadát biztosítják, és még egyszer mondom, azok a típusú adók dominálnak, amelyek a fogyasztáshoz köthetők. Tehát e tekintetben nem meglepő az, hogy '14-re vonatkozólag is ez az, ami jellemző erre a törvényre.
(10.00)
Emellett nagyon fontos eleme még a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal kapcsolatos szabály módosulása. Annak idején volt szerencsém vezérszónokként, amikor összevonásra került az akkori APEH és vám- és pénzügyőrség, ezt a rendszert önök előtt itt védeni. Úgy gondolom, ebben is az idő bizonyította, hogy a két szervezet összeolvasztása helyes volt. Úgy gondolom, a működés az elmúlt időszakban bizonyította azt, hogy hatékonyan és eredményesen tudott működni. Nyilvánvalóan olyan fontos kérdéseket azonban kezelni kell, ami a működés kapcsán, a mindennapi működés kapcsán, gondolok a kettes besorolású személyek vonatkozásában és számos egyéb szervezet működése szempontjából fontos kérdésre, érdemes áttekinteni és a módosítást megtenni, amire ez a javaslat kísérletet is tett. Megítélésem szerint egy jól működő szervezetnek ez a típusú segítése egyrészt az adóbeszedés hatékonyságát, másrészt pedig az elvárt adómennyiség beszedését is elő fogja tudni segíteni annak révén, hogy a szervezeti rendszert, az állományt olyan helyzetbe hozza, amely a munkavégzés lehetőségét hatékonyabbá teszi. Ennek érdekében én többször egyeztettem jómagam is a szakszervezetek képviselőivel, akik ebben az iparágban dolgoznak. Úgy gondolom, úgy látom, az ő megelégedésükre is tudunk e tekintetben előre- és továbblépni.
Ezek után, gondolom, célszerű kicsit részletesebben is megvizsgálni az adócsomagot, az adótörvényeket. Említettem, alapvetően nagy horderejű változások nincsenek benne. Talán az egyik leglényegesebb módosulásváltozás a családi adókedvezmény kiterjesztése különösen a gyermeküket egyedül nevelő szülők vonatkozásában, a járulékkedvezmény igénybevétele révén. Többen is elmondták már, elhangzott, ez körülbelül 260 ezer magyar családot érint, és költségvetési vonzata olyan 51-52 milliárdot jelent a tervek szerint. Ez egy rendkívül nagy összeg, nagy horderejű változás.
Annak is örülök, hogy ellenzéki oldalról is alapvetően támogatásukról biztosítják ez irányú elmozdulását a rendszernek. Bár azért halkan, ha megengedik, megjegyezném, hogy éveken keresztül azt tapasztaltuk itt a parlamentben és a parlamenten kívül is, hogy az előző időszak kormányához tartozó erők, különösen a Szocialista Párt részéről azonnal egyfajta szembeállítást igyekeztek tenni alacsonyabb jövedelemmel, magasabb jövedelemmel rendelkezők között.
Megítélésem szerint valamennyi társadalmi csoport hasznos tevékenységet és munkát végez Magyarországon. Nagyon káros, és a társadalom megosztása felé mutat az, ha folyamatosan szembeállítunk társadalmi csoportokat akár jövedelem, akár társadalmi helyzet szempontjából. Bízom benne, hogy ezek a hangok el fognak halkulni a Szocialista Párt részéről is, és előtérbe helyezik a konszenzust, azt, hogy nem helyes és nem szerencsés, ha társadalmi csoportokat folyamatosan szembeállítunk, még ha a választási kampány közeledik is, illetve a politikai érdekeik ezt diktálják. Kérem önöket, hogy ne tegyék ezt, mert ez nem vezet sehová. Ez további árokásáshoz vezet, és úgy gondolom, hogy a magyar társadalomnak inkább nyugalomra és építő jellegű munkára van szüksége. Bízom benne, hogy e tekintetben revideálni fogják nézeteiket, és a megosztás helyett inkább az egység felé fognak önök is visszajönni. (Moraj az MSZP soraiból. - Kovács Tibor: Nem úgy, mint ti.) Ezek szerint mégiscsak talált ez a mondatom, ha ilyen izgalmat váltott ki önökben.
Ahogy említettem, jelentős módosulás nincs a törvénycsomagban. A kis- és középvállalkozások vonatkozásában, különösen a számviteli rendszer tekintetében, különösen a munkavállalás vonatkozásában, gondolok itt a nyugdíjas munkavégzőkre, érezhető elmozdulás következik be. Fontosnak tartom azt, hogy a társasági adózást érintően a társaságiadó-kedvezmény növekedni fog 40-ről 60 százalékra például, amennyiben tárgyieszköz-beruházást kívánnak végrehajtani, és kölcsönt, hitelt vesznek fel e tekintetben. Tehát az adókedvezmény tovább fogja ösztönözni azt, hogy a fejlesztések vonatkozásában ne maradjanak le a kis- és középvállalkozások. Különösen igaz ez, amennyiben a K+F, tehát a kutatás és fejlesztés vonatkozásában kívánnak továbblépni. Nagyon lényeges dolog, és számtalanszor hangsúlyoztam azt, hogy milyen fontos a számviteli rendszerünk. A számviteli törvény egyrészt a működést segíti és a koordinálást, másrészt pedig a vállalkozások működésének, hatékonyságának javítása a feladata. Úgy látom, úgy érzem, hogy e tekintetben is előrelépés következett be.
Fontos dolognak tartom, hogy egyszerűsödik - továbblépve - a regisztrációs adózás szabályrendszere. Ez mindig jelentős vitákat váltott ki, és érzékeny területe a magyar társadalomnak. E tekintetben fontos az, hogy a papír alapú adóigazolás a későbbiekben meg fog szűnni.
Lényeges dolog az, hogy a jövedéki törvény vonatkozásában évente igen jelentős változások következtek be. Ez most nem jellemző. Különösen emlékezzünk arra, hogy a dohány- és cigarettatermékek vonatkozásában volt mindig lényeges változás e tekintetben. Ez most nincs így, inkább az alkoholtermékek vonatkozásában van egyfajta szabályozási engedmény, egyfajta könnyítés, amely alapvetően a kis- és középvállalkozások lehetőségeit tágítja, működését egyszerűsíti.
Lényeges kérdés: felvetették már sokan azt, hogy az általános forgalmi adóban milyen változások várhatók, különös tekintettel az élelmiszerek vonatkozására, azon belül is kiemelve a húsféléket. Sőt, Gőgös képviselő úr a bizottsági vélemény során egyfajta húságazathalált vizionált, hogy jövőre már nem lesz Magyarországon húságazat. Én azt tudom innen üzenni, bár sajnos már nincs jelen Gőgös képviselő úr (Kovács Tibor: Megmondjuk neki!) - köszönöm szépen, ha átadják neki -, hogy nem ilyen fekete a helyzet, nem ennyire borús a helyzet. Példával szeretném is ezt illusztrálni. Én Orosházán élek, ott vagyok többek között polgármester is. Épp a minap történt, hiszen nálunk nagyon komoly baromfi-feldolgozó működik, hogy orosz partnerrel egyeztek meg, és azokat a termékeket, amelyeket Orosházán is gyártanak, technológiai transzfer útján Oroszországban is gyártani fogják. Egyrészt úgy gondolom, hogy a magyar élelmiszerek minősége megfelelő, sőt nagyon jó. Amennyiben a gyártás hatékonysággal is párosul, abban az esetben igenis van jövője a magyar húsiparnak, a magyar húságazatnak, még a baromfiágazatnak is. Tehát úgy gondolom, hogy amikor Gőgös képviselő úr ilyen kijelentéseket tesz, akkor talán szerencsésebb, ha előtte tájékozódik, és negatív hírek helyett a reális hírek mentén tevékenykedik. Ha a tapasztalatokra kíváncsi, hogy hogyan csinálják Orosházán, úgy gondolom, semmi akadálya, hogy ellátogasson hozzánk, és megmutassák neki, hogy hogyan kell hatékonyan és jól működni.
Többször és több formában felmerült az élelmiszerek áfájának kérdése. Azt tudom önöknek mondani, hogy nyilván ez egy nagyon lényeges és fontos kérdés, hiszen valamennyi háztartást, valamennyi fogyasztót érint. Értékelni kell és figyelembe kell venni azokat a tapasztalatokat, amelyek az elmúlt évek során felgyülemlettek e vonatkozásban. Talán emlékeznek 2005-re, amikor önök úgymond nagyszabású áfacsökkentési akcióba kezdtek a választások előtt, 5 százalékkal csökkentették az általános forgalmi adó kulcsát, és utána megdöbbenve tapasztalták, hogy ez nem jutott el a fogyasztókhoz, alapvetően a kereskedők azok, akik jól jártak, akik nem csökkentették az áraikat. Gyakorlatilag a fogyasztói árszínvonal változatlan maradt, viszont egy hatalmas költségvetési lyuk keletkezett, amely azonnal jelentkezett 2006-ban, és persze a választások előtt ezt nem orvosolták, de a 2006-os választások után kiderült, hogy csaknem 10 százalékos költségvetési hiányt sikerült 2006-ban produkálni, többek között azért, mert nem volt átgondolva az áfacsökkentés metódusa, nem volt átgondolva az iránya, egyfajta választási osztogatásnak tekintették, és végül azok, akikhez valóban szólt vagy akiknek valóban szólt, azokhoz nem jutott el.
(10.10)
Tehát amikor áfacsökkentésről beszélünk, nyilvánvaló, hogy a költségvetés stabilitását, egyensúlyát meg kell tartanunk, biztosítani kell azokat a bevételi összegeket, mennyiségeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a különböző transzfereket - itt elsősorban a nyugdíjakra, a különböző családi és gyermekvédelmi támogatásokra gondolok, de nyilvánvalóan az egészségügy és az oktatásügy működőképességére is -, a különböző kifizetéseket mindenképpen biztosítani kell, a költségvetésnek erre fedezetet kell nyújtania. Ezért is nagyon fontos az, hogy kellő átgondoltsággal és megalapozottsággal álljunk egy-egy ilyen nagy horderejű kérdéshez. Értem a képviselők hozzáállását, értem az aggodalmát, többek között a magyar élelmiszeripar iránt is, de úgy gondolom, hogy egyrészt a szakma képviselőivel, másrészt pedig a költségvetési egyensúly szempontjait is figyelembe véve meg kell találni azt a legjobb irányt, meg kell találni azt a legjobb módszert, amellyel valóban leginkább preferálhatók azok a fogyasztók, akik nap mint nap a boltok, üzletek pultjain találkoznak az élelmiszerekkel, adott esetben a húsfélékkel. E tekintetben olyan szabályrendszert kell alkotni, amely alapján valóban eljut hozzájuk a kedvezmény, ezáltal a fogyasztásukat tudják bővíteni, növelni, amely nyilván a magyar élelmiszeriparnak, húsiparnak is kellő alapot jelent a továbblépéshez, adott esetben a fejlesztéshez, a beruházásokhoz.
Arra kérem képviselőtársaimat, hogy türelemmel, nyugalommal gondoljuk végig ezeket a lépéseket, adott esetben közösen találjuk meg, hogy melyek lehetnek azok, amelyek piackonform módon olyan megoldásokat jelentenek, amelyek a fogyasztók számára a legnagyobb jövedelemtöbbletet tudják jelenteni úgy, hogy a gazdaság fehérítésére, a gazdaság jövedelemtermelő képességére pedig pozitívan, ösztönzőleg hatnak.
Fontosnak vélem egy adócsomag kapcsán azokat a kisebb szabályozásokat is, amelyek kevesebb bevételt jelentenek a költségvetés szempontjából, hiszen a nagy adóbevételek az áfából, azaz a forgalmi adóból, a jövedéki adóból és a személyi jövedelemadóból származnak, de nyilvánvalóan egyéb kisebb adók is jelentős tételeket jelenthetnek, ráadásul a mindennapi életet tudják könnyíteni vagy nehezebbé tenni. Megítélésem szerint e vonatkozásban is alapvetően kedvező irányba lépett el a kormányzat, amikor benyújtotta számunkra az adótörvényt, hiszen ezeket a kisebb horderővel bíró adószabályokat is alapvetően a szakma javaslatai alapján, a gazdaság fehérítésére törekedve és különös tekintettel a kis- és középvállalkozók igényeinek a figyelembevételével igyekezett változtatni. Különösen érdemes felhívni az illetéktörvényre a figyelmet, amely az illetékmentességet terjeszti ki bizonyos családi viszonyokban, bizonyos társadalmi csoportok esetében. Úgy gondolom, ez is egy pozitív elmozdulás, mint ahogy a vámtörvény tekintetében is szigorúbb irányba lép el, amely a tisztességesen gazdálkodók számára jelent könnyebbséget.
Nagyon fontosnak tartom, hogy adott esetben Magyarországon is lehetővé válik az Amerikai Egyesült Államok pénznemében, a dollárban történő könyvvezetés, beszámolókészítés, illetve a devizában fennálló tételek forintosítása az Európai Központi Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamok alkalmazásával. Ez egyfajta versenyképességi kérdés is. Megítélésem szerint sok multinacionális cég gyára, leányvállalata működését tudja segíteni hazánkban, adott esetben újak megtelepedését is. Fontosnak vélem azt, hogy ez irányban is előre tudtunk lépni.
A közművezetékek adójáról is szólni kell, hiszen ez egy nagyon nagy horderejű, igen komoly tehertétel a közművezetékek működtetőire nézve. E tekintetben is, különösen a hírközlési ágazatban dolgozók számára jó hírrel szolgálhatunk, hiszen az adókedvezmény terjedelme az adóterhelés révén javulni fog.
Szóltak már a bizottsági vélemények az újrafelhasználható csomagolószerek vonatkozásában a szabály módosulásáról, a termékdíjraktár jogintézményének a bevezetéséről. Megítélésem szerint ez is világos és egyértelmű, átlátható irányba tereli ezen termékkörök működését.
Jogharmonizációs lépésekre is sor kerül, amelyek szintén kisebb horderejűek. Ez elsősorban a különböző államok állampolgárai tekintetében hoz javulást, egyszerűsítést. Bizonyos lehetőségeket kiterjeszt; itt elsősorban a számlázási szabályokra kell gondolni.
Ahogy említettem, a szakmai szervezetektől igen sok javaslat érkezett. Ezek egy jelentős részét sikerült befogadni. Különösen jellemző itt az ajándékozási illetékekre vonatkozó szabályozás, de például a PB-palackok jövedékiengedély-kötelessé tételére vagy a kenőolajok nagykereskedelmére vonatkozólag is. És az önellenőrzés mint a számvitel egyik fontos lehetősége és eszköze is kiterjesztésre kerül.
Összességében: a benyújtott, 2014-re vonatkozó adótörvények azokat a célokat, amelyeket deklarált a kormány a költségvetési törvény benyújtásakor, hogy kellő forrás álljon rendelkezésre azokra a feladatokra, amelyeket meghatározunk a parlamentben a kormány számára, azokat biztosítani tudja. Azokat a szabályrendszereket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy stabilan és kiszámíthatóan működjön a gazdaság, jó irányba tett lépésként kell értékelnünk ebben a csomagban. Azokat a makrogazdasági mutatókat, amelyeket a költségvetési törvényben megismerhettünk, megítélésem szerint az adótörvények elő fogják segíteni, különös tekintettel a gazdasági növekedésre, hiszen ez egy lényeges és elengedhetetlen kérdés a tekintetben, hogy azok a kedvezmények, azok a lehetőségek, amelyek ebben a törvénycsomagban benne vannak, megvalósításra is tudjanak kerülni. És annak is örülök, hogy különösen londoni elemző körökben még nagyobb gazdasági növekedésre is tettek javaslatot, illetve várnak. E vonatkozásban is úgy gondolom, hogy egy mérsékelten optimista, jól alátámasztott költségvetés van megalapozva ezekkel az adótörvényekkel.
Noha egy-két módosító javaslattal, jobbító szándékú javaslattal ezen a javaslatcsomagon lehet, sőt kell is változtatni, de alapjaiban véve, irányában véve megfelelően szolgálja a 2014. évi feladataink végrehajtását, ezért arra kérem képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák majd ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés