GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Varga Képviselő Úr! Amikor azt mondja, hogy mi mindent ígértek, én önnek két dolgot ajánlanék a figyelmébe. Az egyik, amikor Áder János, a mostani köztársasági elnök úr még csak frakcióvezető volt, akkor a Fidesz-frakció több mint kétezer módosító indítványt nyújtott be a költségvetéshez. De ne menjünk vissza olyan messzire! Vegyük csak azt, hogy a 2010-es... - és most elültetett bennem egy gonosz gondolatot. Ha csak azt nézzük meg, hogy a 2010-eshez milyen módosítókat tetszettek benyújtani, és egy-egy címnek a keretösszegét mondjuk, három-, négy- vagy ötszörösen próbálták valamire felhasználni, csak azért, hogy az üres ígéreteket elengedjék a levegőbe, szóval ez érdekes. Nekem nagyon furcsa volt öntől ezt hallani.

A másik, amikor azt kérdezi, hogy miből. Tisztelt Képviselő Úr! Ön mint keresztény ember, ugye el tudná fogadni azt, hogy nem 16 százalékra kellett volna levinni az adókulcsot, és rögtön lett volna több száz milliárd forint, amiből a szegény kis keresetűeken lehetett volna segíteni. Önök nagyon ügyesen mindig kifordítják, hogy a családi adókedvezmény. Nem a családi adókedvezmény; az, hogy 16 százalékra csökkentették a nagyjövedelműek adóját, és ezzel ott szórtak ki milliárdokat.

És ehhez azért odakötöm, hogy én magam is fiatalkoromban aktívan rúgtam, meg szerettem mérkőzésre járni. Megint csak azt mondom mint keresztény ember: ugye, a kenyér egy picivel előbbre van, mint a stadion? És ma családok százezreinél gond az, hogy a hónap végén tudnak-e a gyereknek kenyeret adni. És ehhez most kapnak egy kis morzsát, ami nagyon jól hangzik, hogy a járulékból elengednek neki tizen-egynéhányezer forintot.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu