BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm. Csak nagyon röviden válaszolnék. Először is, lehet a számokkal dobálózni, a hivatalos, látható számokkal, egyszerűen meg kell nézni, hogy élnek Görögországban az emberek, és hogy élnek Magyarországon, milyen kilátásaik vannak, mennyi mondjuk, a minimálbér, tehát azt azért meg lehet nézni, hogy Görögországban mennyi a minimálbér. Egy kicsit az emberek szintjén kellene tájékozódni, ez az egyik.

A másik pedig: az, hogy éppen kinek kedveznek vagy kinek nem, ez egy tudatos politikai stratégia. Sajnos, ma Magyarországon a dolgozó emberből van a legkevesebb, tehát az ő szavazataik azok, amelyek a legkevesebbet hoznak úgymond a konyhára, így azután az, hogy éppen mikor kinek kedveznek, ez egyértelműen egy ilyen típusú döntés eredménye. Megjegyzem, itt például a pedagógusbér-emelés, amit egyik oldalról úgy kommunikálnak, hogy nagyon jó, megtörtént a pedagógusok béremelése, a másik oldalról kérdezzék már meg a pedagógusokat, hogy hánynak emelkedett a bére, tehát hány van az, akinek a munkájával arányosan megnőtt a bére. A töredéke! A töredéke a pedagógusoknak, de nagyon jól tudják kommunikálni, nyilván ez is egy ügyes választási fogás, és nyilván ilyenből lesz még néhány, amit azok, akik nem ezt a helyzetet élik meg, nem fogják tudni, viszont a tévében azt látják, hogy minden a legnagyobb rendben.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu