DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindazoknak a hozzászólását, véleményét, javaslatait, amit az elmúlt napokban hallhattunk, és szeretném megköszönni egyaránt ellenzéki és nem ellenzéki képviselőknek is a hozzászólást.

Hadd kezdjem azzal, amiben furcsa módon bizonyos értelemben egyetértés mutatkozik mindegyik oldalon a költségvetést illetően: ilyen a családi adókedvezmény helyzete.

Nevezetesen, egyfajta egyetértés található abban, hogy azzal a lépéssel, hogy immár az alacsony keresetűek számára is - akik pedig nem tudták kihasználni az adókedvezményt - lehetővé válik a családi adókedvezmény érvényesítése, úgy gondolom, hogy 270 ezer családon tudunk így segíteni. Ez egyébként a költségvetésnek plusz 53 milliárd forintjába kerül, illetve ennél sokkal fontosabb az, hogy 270 ezer család jut jelentős segítséghez. Ha jól értelmeztem az elmúlt órákat, napokat - a tegnapit is -, ebben egyfajta egyetértés van, ez támogatásra talált az ellenzék oldaláról is.

A másik, ami szintén a lakossági terhek csökkentését jelenti, a rezsicsökkentés. Kritikai hangok ugyan elhangzottak az ellenzék oldaláról abban a tekintetben, hogy jó-e a módja, és így tovább, tehát ez egy másik kérdés, de én úgy gondolom - legalábbis úgy érzékeltem -, hogy magával a ténnyel volt egyfajta egyetértés. Úgy gondolom, mind a kettő jelentős lépés ahhoz, hogy amikor már a gazdaság kezd kijönni a recesszióból, egyre inkább növekedési pályán van - előbb hallottuk -, akkor egyre inkább tudunk azzal is foglalkozni, hogy miként lehet a lakossági terheket csökkenteni.

Egyetértés volt abban is, hogy az államháztartási hiányt 3 százalék alatt kell tartani. Persze ez egy kicsit furcsán hangzott olyanok szájából is, akik kormányon voltak a 2010 előtti időszakban, és nem voltak képesek 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt. Nem szeretnék most belemenni a múltnak ebbe a részletébe, de úgy láttam, hogy ezt mindenki fontos célnak tartotta, és úgy gondolom, hogy tartani is kell azt az államháztartási hiánycélt, amit a költségvetés megfogalmaz.

Amiből már egy kisebbfajta vita adódott, az az adósságráta csökkenése, először is egyáltalán az adósság értelmezése. Most szintén nem mennék bele abba a kérdésbe, hogy ki halmozta fel az adósságot, itt többször vitatkozunk erről - nyilvánvalóan a korábbi időszakból halmozódott fel ez az adósság -, de a kormány egy olyan költségvetést nyújtott be, és ez törvényi kötelessége egyébként, amely a GDP-arányos adósságráta csökkenését írja elő. Hadd tegyem hozzá, hogy itt nagyon sokfajta reform ment végbe az elmúlt időszakban. Úgy gondolom, hogy nem becsüljük eléggé azokat az intézményi reformokat, amelyek intézményesen megkötik a kormányok kezét, és igen, megkötik a jelenlegi kormány kezét, megkötik a következő kormány kezét, és én úgy gondolom, kössék meg valamennyi kormány kezét, hogy ezt az országot soha senki ne adósíthassa el. Ilyen szabály például az, hogy csak olyan költségvetést nyújthat be a kormány a parlamenthez, amely az adósságráta csökkenését idézi elő. Úgy gondolom tehát, hogy ezek fontos szabályok: adósságfék, ebből levezetett stabilitási szabály. Azok a szabályok tehát, amelyeket két évvel vagy egy évvel ezelőtt a parlament megalkotott, most garantálják, kötelezik a kormányt, hogy olyan költségvetést nyújtson be, ahol az adósságráta csökken.

Egy picit hiányoltam a vitában azt, hogy azért elhangozzon a mai napon, hogy egy kicsit körbe kellene nézni a parlament falain kívül, körbe kellene nézni, hogy mi történik Európában. Hány ország képes 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt? Az Európai Unió tagállamainak többsége nem képes.

(12.10)

Idézhetném az ilyen francia államháztartási adatot: 4,2 százalék. És most nem Spanyolországról meg Portugáliáról beszélek vagy Görögországról, ahol nagyon-nagyon kemény megszorításokkal próbálják levinni az államháztartási hiányt 5-6 százalékos államháztartási hiányról, hanem egy elfogadott, igazi, nagy, az Európai Unió motorja országról, ahol 4 százalék fölötti az államháztartási hiány, és annyit terveznek a következő időszakra. És kérnek még egy év haladékot az Európai Bizottságtól, hogy ne kelljen még 3 százalék alá vinni az államháztartási hiányt. Magyarország 2010 óta képes ennek tartására, és képes arra, hogy az államháztartási hiányt 3 százalék alatt tartsa.

Tudom, itt nagyon sok minden elhangzott az életkörülményekről. Javaslom ezt figyelembe venni, és nézzünk egy picit körbe Európában, nézzük meg azt, hogy nagyon sok ország küszködik azzal, hogy be tudja tartani egyáltalán az államháztartási hiányt, és elhangzottak itt különböző számok, mondjuk, a foglalkoztatásról is. Úgy gondolom, fel sem tudjuk fogni azt, hogy mit jelent, mondjuk, Spanyolországban a 26 százalékos munkanélküliség, és mit jelent egy 56 százalékos - mert Görögországban efölött van egyébként - fiatalkorú-munkanélküliség.

Értem a vitát, ami itt lezajlott a foglalkoztatás, a jövedelmi viszonyok tekintetében és így tovább, de egy picit az lenne a kérésem, hogy azért gondoljunk bele, hol van Európa. Európában az a válság még gyűrűzik tovább, és ha mondjuk, Dél-Európával hasonlítjuk össze a mi helyzetünket, úgy gondolom, nagyon-nagyon helyes, hogy Magyarország az elmúlt 2-3 esztendőben eltávolodott attól a válságzónától, és teljesen másfajta problémáink vannak. Azok a kérdések vetődnek fel egyébként - úgy gondolom, hogy szerencsés, hogy most már ezekről a kérdésekről beszélhetünk -, hogy stabilizáltuk az államháztartást, végbement a pénzügyi konszolidáció, növekedési pályára kerül a gazdaság. Ezt végig kellett vinni! És mi vittük végbe egyébként. És most már beszélhetünk arról, hogy ahogy a gazdaság kezd növekedni, ennek gyümölcséből mindenki minél jobban tudjon részesedni.

Nos, a vitákban nagyon hiányoltam egyetlenegy kifejezést. Tóbiás képviselő úr hosszú beszédében egyszer mondta, és úgy gondolom, hogy a vita során nagyon ritkán hangzott el: a középosztály. Az a félelmem egyébként különösen ellenzéki oldalról, hogy szavakkal is szét akarják szakítani a társadalmat gazdagokra és szegényekre, és egy árva szót nem hallottam az ellenzéktől. Tehát mondom, Tóbiás képviselő úr 9 perces beszédében egyetlenegy pici kis szó volt a középosztályról. Mintha a középosztály nem létezne Magyarországon; mintha a középosztálynak nem kellene esélyeket mutatni. Mintha nem az lenne a cél egyébként, hogy minél többen kerülhessenek be a középosztályba. Nem az a cél, hogy szétszakítsuk a társadalmat gazdagokra és szegényekre. Az a cél, hogy minél többen kerüljenek be a középosztályba, minél többen emelkedjenek fel a középosztályba. Ehhez kell megteremteni a politikát.

Itt volt - többször ma is meg a tegnapi nap is előkerült többször a vita - a szociálpolitika. Ez egy filozófiai kérdés és politikai kérdés - és policykérdés, ha úgy tetszik -, hogy hogyan tudjuk ezt elősegíteni. Azzal, hogy ha újraelosztással különböző juttatásokat nyújtunk, attól még senki nem fog fölkapaszkodni a középosztályba, attól még senki nem zárkózik fel; vagy azzal, hogy bővül a foglalkoztatás és munkahelyek jönnek létre az országban. Itt volt az elmúlt két napban Für Lajos miniszter úr fényképe. Für Lajos miniszter úr Antall József kormányában volt, és Antall József honosította meg Magyarországon azt a mondatot, hogy a legjobb szociálpolitika a jó gazdaságpolitika és a jó foglalkoztatáspolitika. Azt is mondhatta volna, hogy munkahelyeken keresztül vezet az út a felzárkózáshoz. Egyébként Antall József ezt a mondatot a német gazdasági csoda atyjától, Ludwig Erhardtól vette át, klasszikus könyvének címe: Wohlstand für Alle, azaz Jólétet mindenkinek. És nem ilyen-olyan elosztásból jön a jólét és nem szociálpolitikai juttatásokból, hanem foglalkoztatással, munkával, vállalkozásokon keresztül.

Úgy gondolom, hogy ez egy alapvető társadalompolitikai felfogás. Mindig azt kapjuk meg egyébként kritikaként, hogy milyen társadalomképünk van nekünk. Akkor próbálják a másik oldalról a társadalmat szétszakítani gazdagokra és szegényekre. Nem akarok most belemenni abba, hogy ez osztályharcos-e vagy sem, mert az osztályharcos részét abszolút nem szeretem, de a cél az, hogy mindenki felemelkedjen, és ehhez kell megtalálni a megfelelő lépéseket és a megfelelő politikát.

Van, ahol ezt a közmunka segíti elő, a foglalkoztatás első... - mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a közmunka valamilyen - ha foglalkoztatáspolitikában nézzük - átmeneti jelenség, és az az igazán nagy kérdés, hogy miként kerülhetnek majd át, akik részt vesznek a közmunkában az elsődleges munkaerőpiacra, a versenypiacra. Ezért úgy gondolom, hogy például az, hogy téli foglalkoztatáson belül - és 100 ezer ember téli foglalkoztatásáról van szó - 100 ezer ember az, aki képzésben is részt vesz, pontosan arról szól, hogy azokat az ismereteket, készségeket szerezze meg, hogy utána az elsődleges munkaerőpiacon is el tudjon helyezkedni.

Megmondom őszintén, nagyon örültem a mai nap Mágoriné képviselő asszony hozzászólásának, ahol valódi példákat mondott arra, hogy hogy néz ki vidéken vagy bizonyos helyeken maga a közfoglalkoztatás, hogy tud adni valóban értékteremtőt. Azt szeretnénk, ha minél több olyan lenne, ahol a közfoglalkoztatás valóban értékteremtő. Ez nem megy máról holnapra, de vannak már nagyon jó példák, amelyek ezt mutatják.

Többször előkerült az egykulcsos adó kérdése. Hadd mondjak egy nagyon fontos dolgot ezzel kapcsolatban! Az adórendszernek nem az a dolga, hogy jobbra-balra osztogasson, kompenzáljon. Az adó a nevében van: mi adjuk az államnak, és abban reménykedünk, hogy az állam okos, jó célokra használja fel. Tőlünk veszik el, azoktól, akik egyébként dolgozunk.

A 16 százalékos egykulcsos adónál nem nagyon tudok igazságosabbat - mindig az igazságosság kérdése jön -, amely mindenkitől teljesítményének és a teljesítményét szolgáló jövedelmének egységesen 16 százalékát veszi el. Sohasem értettem, hogy mi ebben az igazságtalan. Azt régóta megbeszéltük, hogy nyilván a magasabb keresetűektől a 16 százalék több nettó befizetést jelent. Hétfőn idéztem az a számot, a 2012-es adatot, hogy 170 ezer ember fizeti be a személyi jövedelemadó 26 százalékát; ez 6 millió fölött kereset.

A 3 millió fölötti keresetet is ha még hozzáveszzük - bruttóról beszélek egyébként, tehát ki tudjuk számítani, hogy éves bruttóból ez mennyit jelent nettóban -, ott 550 ezer ember van, a 3-6 milliós kategória között, és ők szintén befizetik a 16 százalékot. Kevesebb mint hétszáz-egynéhányezer ember fizeti be az összes személyi jövedelemadó több mint felét, 52 százalékát. A kereset 3 milliós határnál van. Ha a 3 milliót lebontjuk egyébként havi bruttó jövedelemre, szerintem nem olyan sok, nem sokkal van az átlagjövedelem fölött, ami 234 ezer forint havonta. Szerintem ez könnyedén kiszámítható. Mindazoknak javaslom, akik abban gondolkodnak, hogy majd ilyen-olyan másik kulcsot bevezetnek és akkor abból kompenzálnak, nagy terheket visel így is az a társadalmi réteg, és továbbra is azt mondom, hogy nem szerencsés kijátszani egymás ellen társadalmi csoportokat Magyarországon.

Nos, tisztelt Ház, többször előkerült a presztízsberuházások és a stadionok kérdése. Most nem mennék bele. Különböző képviselők említették, hogy miért szükséges sport, kultúra és így tovább. Jelezném, hogy olvassák el részletesen a költségvetést! Külön beruházási alap van. Elkülönített ez a költségvetés egyéb tételeitől. És ott le van írva szépen, pontosan, hogy a Beruházási Alap - aminek 100 milliárdos a tétele - kiadásai attól függnek, hogy milyen állami bevételek lesznek az állami tulajdon értékesítéséből vagy az állami tulajdonhoz kapcsolódó jogok értékesítéséből származó bevétel esetén. Ez nagyon fontos. Nem úgy, mint a költségvetés egészében, ahol ott vannak az adófizetők befizetései és abból jut a tűzifaprogramtól kezdve nagyon sok mindenre. Ez elkülönített alapként szerepel, és abban az esetben tudjuk ezeket finanszírozni, ha egyébként az állam tulajdonos különböző vállalatokban. Ezeknek vannak hozadékai, vannak bevételei, abból elkülönülten van. Ez nagyon fontos. Mint ahogy elkülönülten van nyilvánvalóan a tartalék kérdésköre is.

Többször elhangzott itt, és tegnap próbáltuk tisztázni a szegénység pontos megragadását.

(12.20)

Továbbra is azt mondom, hogy ragaszkodjunk a számokhoz. Tóbiás képviselő úr már elment, de megint említette, hogy "4,5 millió a létminimum alatt", és utána módszertanilag megpróbáltuk megbeszélni, hogy hogyan is van ez. A KSH számításai szerint, amely létminimum-fogyasztást számol - ebbe elég sok minden beletartozik, ami nem biztos, hogy a létminimumhoz kapcsolható, de ez egy másik kérdés, ők így számolják -, a mintafelvételük alapján az jön ki, hogy 550 ezer háztartás - háztartás, mert háztartást kérdeztek meg -, 550 ezer háztartás, ami a létminimum alattiba sorolható Magyarországon, és ez beszorozva a háztartások átlagos lélekszámával, kapja meg az 1 millió 300 ezres számot. Miközben Tóbiás képviselő úr pedig azt mondja, hogy ő úgy értelmezte, hogy az egyéneket kérdezték meg, és egyének szintjén van 1 millió 300 ezer, és ezt szorozza be a három egész valamennyivel, hogy kijöjjön a háztartások száma. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nagyon vigyázzunk, hogyha számokat mondunk, nézzük meg a módszertanát.

Nem mindegy az, hogy a KSH számítása szerint van 550 ezer háztartás, és akkor beszorzom a háztartásokat három egész egynéhány fővel, és kapok akkor egy becsült számot, hogy 1 millió 300 ezer, és megint nem mindegy, hogy azt az 1 millió 300 ezret beszorzom még egyszer egyébként három egész valamennyivel, amennyi a háztartás. Tehát én elismerem, hogy nagyon sokan élnek Magyarországon nehéz helyzetben, és az a dolgunk, hogy segítsünk a Magyarországon nehéz helyzetben élőknek, de nem az a dolgunk, hogy számokkal bűvészkedjünk. Én azt javaslom, mindenki mindig nézze meg nagyon pontosan, picit macerás, de úgy gondolom, hogy megéri.

A foglalkoztatásnál, azt gondolom, hogy becsüljük meg ezt a 3 millió 990 ezres legfrissebb adatot. Nyilvánvaló, ebben van közfoglalkoztatás, ebbe beleszámolódik az is, aki egy éven belüli időszakban külföldön dolgozik. Sok mindenki beleszámít, nyilvánvalóan benne vannak, nem akkora súllyal egyébként, mint ahogy helyenként elhangzik, de azért azt lássuk be, hogy mégiscsak történt valami jelentős változás abban, hogy most már a foglalkoztatottak száma ilyen magasra emelkedik.

És akkor azt kérném megint, hogy picit nézzünk körbe Európában. Akkor, amikor az uniós átlag munkanélküliségi rátában 11,7 százalék, nálunk pedig 9,8 százalék, akkor ezt becsüljük meg. Nyilvánvalóan azt szeretnénk, hogy még alacsonyabb legyen. De azért egy picit nézzünk már körbe, megint visszatérve az elejére, hogy Európában hány ország milyen munkanélküliségi rátákkal küszködik, és ahhoz hasonlítsuk azért helyenként.

Nos, zárszóként, ha megengedik, és megköszönve mindenkinek a szavait, úgy gondolom, hogy négy fő jellemzője van ennek a költségvetésnek. Több is elhangzott egyébként, de én úgy gondolom, hogy négy, ami nagyon fontos. Az egyik a rezsicsökkentés; rezsicsökkentés költségvetése, felmerült egyébként, hogy mondjuk, szemantikailag vagy nyelvtanilag hogy lehet ezt értelmezni és szépen kifejezni. Én úgy gondolom, jelzi azt egyben, hogy tehercsökkentés. Tehercsökkentés, ugye, volt itt adóvita is az elmúlt napokban, tehát a pénzügyi rezsicsökkentés is felvetődött. Mindenképpen tehercsökkentést céloz az energiaköltség.

Ez a költségvetés másodszor, úgy gondolom, a családok költségvetése. És ebben egyetértés volt, hogy a családok terheinek a csökkentését jelzi - és ez a legfontosabb lépés - a családi adókedvezmény.

Ez a költségvetés a munkahelyteremtés költségvetése. Ez az, ami itt filozófiai vagy politikai vitaként felmerült, a munkahelyteremtés elősegítése, foglalkoztatás vagy éppenséggel a segélyek vagy a szociálpolitika. Kell szociálpolitikára is forrás, én úgy gondolom, elsődlegesen munkahelyeken keresztül vezet az út a jóléthez.

És akkor negyedrészt - rezsicsökkentés, családok költségvetése, munkahelyteremtés - úgy gondolom, a finomhangolás költségvetése. Ugye, ez egy általános vita volt, az általános vitában nem mindig jön ez elő, de itt azért nagyon sok esetben mindazok a változások, amik végbementek, a költségvetésnek pici kis finomításai.

Elhangzott itt valahol egyébként, hogy ez a költségvetés olyan, mint a tavalyi, olyan sok változás nincsen, és azt mondom, hogy hála istennek. Nagyon jó, ezt szeretnénk.

Én részt vettem az adótörvények vitájában is, furcsa fogalom jutott az eszembe, kiszámíthatóan unalmas; és ez nagyon jó, unalmas, ugyanolyan, de kiszámítható. Ezt várta mindenki. Kérdezze meg a gazdasági élet szereplőit, sokan felvetik itt, hogy az adótörvényekben állandó a változás vagy a szabályozásban a változás. Ezt vártuk végre, hogy el tudjuk végezni a pénzügyi konszolidáció nehéz idejét, és utána kiszámítható gazdaságpolitikát tudjunk folytatni, stabilat, ami nem változik.

Itt többször elhangzott, hogy úgyis olyan sok a változás egy-két dologban, de amúgy lényeges változás nincsen. És ez nagyon jó. Kérdezzenek meg, mondom, gazdasági szereplőket, legyenek ezek kis- és közepes vállalkozások, legyenek ezek gazdák vagy éppenséggel nagybefektetők, mindenki arra vár, hogy kiszámítható, stabil, tartós, átlátható, belátható, kalkulálható költségvetés és gazdaságpolitikai szabályozás legyen. Most érkeztünk el ide.

Végig kellett vinni mindazt, és hozzátenném, rettentő nagy gyorsasággal vittük. Való igaz, néha olyan gyorsan, hogy nehéz volt követni itt a Házban is, hát még a Házon kívül, nehéz volt követni azt, hogy milyen gyorsan történik a változás, de pontosan ez a költségvetés jelzi azt, hogy ezen a szakaszon túl vagyunk. Egészen másokról vitázunk, ha figyelték volna a vitát. Ezért mondom, hogy ez a finomhangolásnak is a költségvetése, amelyik egy valóban kiszámítható gazdasági környezetet teremt, és ez teremti meg azt is, hogy tovább erősödjön és növekedjen a gazdaság.

Még egy apró félmondatot: sok szó esett itt a gazdasági növekedésről és előrejelzésekről. Én úgy gondolom, hogy az a 2 százalékos növekedési cél, amit kitűzött a kormány, ez elérhető. Ha figyeljük, mondjuk, a legutóbbi számát, amelyik éppen nem ír kecsegtetőket a magyar gazdaságról, ők 1,7 százalékos növekedést prognosztizálnak a következő esztendőre, nincs olyan nagyon messze a 2-től egyébként. És vannak olyanok, akiknél ez egyébként - a Merrill Lynch - 2,6 százalék. Szerintem ez jó, pontosan belőtt, kiszámolt növekedés.

Az a célunk, hogy minél nagyobb legyen a gazdasági növekedés, a gazdasági növekedés az alapja a felzárkózásnak. Az a célunk, hogy mindenki előrébb jusson, és az a célunk, hogy csökkenjenek a lakosság terhei, ezért mondom, ez a költségvetés, a rezsicsökkentés költségvetése, a családok költségvetése, a munkahelyteremtés költségvetése és a finomhangolás költségvetése. És ebből következően úgy gondolom, és erre kérném a tisztelt Házat, hogy támogassa a költségvetést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu