KAPUS KRISZTIÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Reméltem, hogy délig visszatérünk a kétpercesekből erre a mai témára, és ezért nem nyomtam kétpercest. Azért egy gondolatban hadd térjek vissza a közfoglalkoztatásra, és ha már úgyis ifjúság témában fogok beszélni, egy dolgon el kell azért gondolkodni, és azt gondolom, ebben biztosan mindannyian egyetértünk. Nem mindegy, hogy amikor egy fiatal hazamegy, akkor a szüleit, az apját, az anyját abban látja, hogy fekszik a tévé előtt, iszik, és egyébként nem csinál semmit, vagy azt látja, hogy dolgozott néhány órában, és egyébként fizetésért dolgozik. Ez a szemléletváltás, ami fontos és szükséges.
És azt kell mondanom, hogy az ifjúságügy területén is az elmúlt években jelentős strukturális változásokat hajtott végre a kormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az ifjúságügy a drogmegelőzési koordinációval együtt a sportért és az ifjúságért felelős államtitkársághoz került. Azt gondoljuk, hogy amellett, hogy a sport és a fiatalok ügyei szervesen is kapcsolódhatnak egymáshoz, az egész ifjúságpolitikának új lendületet adott az új környezet.
A 2012. év végének egyik legjelentősebb eseménye a Nemzeti Ifjúsági Tanács megalakulása volt. Ez a mindenkori kormányzatoknak immár közel húszéves adóssága; először 1995-ben tettek kísérletet a felállításra. Az Európai Unió tagországai közül egyedül Magyarországon nem működött még a NIT. (Szávay István: Ez se működik.) Csinálni kellene érte valamit. Az EMMI és a KIM vezető szerepet vállalt annak érdekében, hogy segítse egy életképes, alulról szerveződő Nemzeti Ifjúsági Tanács megvalósítását. Vízióink szerint ebben a szervezetben a magyar fiatalok az együttgondolkodáson túllépve képviselhetik a nemzet ifjúságát, és a mindenkori magyar kormány partnerei lesznek a közös magyar jövő formálásában. A közös munka alapja, hogy a felelős magyar fiatalok és szervezeteik azonos alapértékek mentén dolgoznak, függetlenül attól, hogy melyik régióban fejtik ki tevékenységüket. Ezen értékek, a magyar nemzethez való tartozás tudata, a szülőföldön való megmaradás, a hagyományok megtartása és ápolása, a közösségek értékteremtő munkája, a tudás és a képzettség tisztelete, valamint a szabadidő értékes és hasznos eltöltése a fontos.
A NIT 105 tagszervezettel alakult meg. Hangsúlyozni szeretném, hogy az Ifjúsági Tanácsnak csak civil szervezetek a tagjai, a minisztérium a napi munkában nem vesz részt, de természetesen a működésben és egyéb szervezeti kérdésekben továbbra is anyagi és szakmai segítséget nyújt.
2013-ban is folytatta a NIT támogatását az ifjúságért felelős EMMI, és ez szerepel a 2014-es költségvetésben és a tervekben is. Ehhez a hazai forráslábat az ifjúsági szakmai fejlesztési sor adja meg az előttünk fekvő költségvetés tervezetében.
Az ifjúságpolitika egy horizontális szakpolitika. Az államigazgatás szinte valamennyi ágazatában megjelennek a fiatalokat érintő programok és a tevékenységek. Az idei évben megtörtént a legfontosabb lépés afelé, hogy a különféle szakterületeken megjelenő ifjúsági munka koordinált, egy irányba ható és ezáltal a lehető leghatékonyabb legyen. A nemzeti ifjúsági stratégia, valamint a második cselekvési tervben foglalt feladatok eredményes végrehajtása érdekében az ifjúsági szakmai szempontok szerteágazó jellege és összetettsége miatt elengedhetetlen volt egy központi ágazati szinten működtetett szakmai egyeztető fórum felállítása. Az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum, az ISZEF nagymértékben megerősíti a horizontális együttműködést, és egyszerűbbé teszi az ifjúsági szakterületet érintő feladatok, koncepciók, problémák egyeztetését, továbbá összehangolja a második cselekvési terv intézkedésének eredményes végrehajtása érdekében felállításra kerülő munkacsoportok munkáját, valamint előkészíti a nemzeti ifjúsági stratégia 2014-2015. évi harmadik cselekvési tervét. Ez a munka 2014-ben teljesedik majd ki, amelynek forrásalapját a hazai költségvetés, illetve a 2014-2020-as európai uniós támogatási ciklusban az emberi erőforrás operatív programjába tervezett ifjúsági fejezetek adják.
A 2013. évi költségvetéshez képest pozitív változás, hogy az ifjúsági ügyek kapcsán jelentkező kihívások, felmerült problémák megoldására, megoldásuk kezelésére a kormány többletforrásokat tervez beállítani a 2014-es költségvetési törvénybe, a "Magyar Ifjúság 2020" című kiadvány ajánlásaira építve, ezzel is elismerve azt a 131 szakembert, aki az ISZEF-ben eddig dolgozott. De most már hetedik munkacsoport is létrejött, úgyhogy ez bőven több is lesz. A fiatalokkal való törődésnek, az ifjúság élethelyzete javításának, munkaerő-piaci lehetőségei bővítésének, itthon való boldogulása megteremtéséhez, értékalapú közösségek fejlesztésének szakmai, módszertani, államigazgatási alapját adja az EMMI-ben folyó munka.
Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a retorika szintjén foglalkozzunk a fiatalokkal, azokkal is ritkásabban, de erőnkhöz mérten anyagilag is segítsük azt a kormányzati ifjúságpolitikát, amely horizontális szakpolitikaként a gazdaság és a társadalom minden szegmensére pozitív hatással bír. Tudjuk, hogy sok munka van, hosszú évek, évtizedek munkája ad majd eredményt az ifjúságpolitikában, de ez erősíti Magyarország jövőjét.
A 2014-15-ös ifjúsági cselekvési tervben az összmagyarság ügye dominánsan megjelenik, ami a magyar-magyar együttműködések erősítését eredményezheti az Európai Unióban. Cél a Kárpát-medencei magyar közösségeket megerősítő magyar ifjúsági együttműködések fejlesztése, amely fejlesztések átfogó nemzetpolitikai célokat szolgálnak, de egyúttal a társadalmi innováció számos rejtett és nyilvánvaló lehetőségét is magukban rejtik.
Kiemelt cél a magyar közösségek megerősítése mind itthon, mind pedig határon túl. A mélyreható társadalmi átalakuláshoz együttműködő közösségek aktív részvételére van szükség. Társadalmi finomszerkezet, a közösségek összefüggő hálózata a kulcsa, a legkisebb közös többszöröse egy nemzeti közös vállalkozás sikerének. A közösségfejlesztés, ha úgy tetszik, ezen belül az ifjúsági korosztály helyzetbe hozása, tehát a társadalmi előrehaladás egyik biztosítéka és motorja a 2014-15-ös ifjúsági cselekvéseknek, ami áttételesen erősíti a családi közösségeket is Magyarországon.
Kiemelt figyelmet fordítunk a válság által külön súlyosan érintett fiatalokra. Az intézkedések célja, hogy a munkanélküli fiatalok a lehető legrövidebb időn belül a munkaerőpiac aktív részesei legyenek, mert csak így képesek itthon boldogulni és családot alapítani. Eszközeinkkel hozzájárulunk a munkába álláshoz, illetve az elhelyezkedéshez szükséges képzettség, tudás, kompetenciák megszerzését is támogatjuk.
(10.20)
Nem mehetünk el szó nélkül a fiatalokat érintő egyik legsúlyosabb kérdés, a kábítószerek kérdése mellett. Nem is olyan régen fogadta el a tisztelt Ház - szinte egyhangúlag - a nemzeti drogellenes stratégiát. A szöveg elvi éllel megállapította, hogy olyan intézkedések kidolgozása szükséges, amelyek célkitűzése, hogy Magyarországon 2020-ig minél inkább megközelítse a drogmentes állapotot az ország. Ennek megfelelően hangsúlyosan jelenik meg a szövegben a szigorító rendőri intézkedések foganatosításának szükségessége, a szigorító ellenőrzés a terjesztői hálózatokkal és a szervezett bűnözéssel szemben, a nemzeti biztonsági stratégiával való összhang megteremtése, továbbá korszerű bűnmegelőzési és bűnüldözési beavatkozások hatékonyabb alkalmazásának követelménye.
Ezen túlmenően természetesen nagyobb hangsúly került a gyermekek és a felnövekvő generációk védelmére, illetve e célból a társadalmi bűnmegelőzés és a köznevelési terület közötti együttműködésre. Ennek nyomán a stratégia kiegészült a Nemzeti alaptanterv és a stratégia kapcsolódásait bemutató mellékletekkel. A stratégia a szerhasználat megelőzésére és minimalizálására, az egyéni társadalmi kockázatok és károk jelentős csökkentésére, valamint a bűnmegelőzési és bűnüldözési beavatkozások széles körű alkalmazására helyezi a hangsúlyt.
Az új nemzeti stratégiában megfogalmazott fő cél, az illegális és visszaélésszerű legális szerhasználat visszaszorítása célzott, közösségi alapú beavatkozások segítésével történne. A nemzeti drogellenes stratégia alappillére a drogok nélküli életmód elterjesztése, ösztönzi az egészséget alapértékként közvetítő, közösségerősítő szemléletmód népszerűsítését, a kezelés, ellátás szempontjából a felépülés-központú megközelítését, megerősítését és a szenvedélybetegek reintegrációját. Mindezek elérésében az eddigieknél lényegesen nagyobb szerepet kap a megelőzési tevékenység, valamint a családok és a helyi közösségek bevonása, megerősítése, akik védőszerepet töltenek be ifjúságunkban.
Ezzel párhuzamosan rendkívül szigorú és határozott fellépést képvisel a kereskedői típusú magatartásokkal szemben. Ily módon a stratégia egyfelől a felnövekvő generáció felelős védelmét képviseli, megértést és gondoskodó segítségnyújtást szorgalmaz a drogproblémában érintettek számára, másfelől kérlelhetetlen szigorral történő eljárást ígér a terjesztőkkel szemben, amihez átfogó és hatékony eszközökkel rendelkezik mind a kereslet-, mind a kínálatcsökkentési beavatkozások területén.
Magyarország kormánya a kábítószer-probléma visszaszorítását célzó szemléletével és az ennek érdekében készített új nemzeti drogellenes stratégiával nem csupán a drogfogyasztókhoz szól, helyette a teljes magyar társadalom számára fogalmazza meg stratégiai irányelveit. Az új nemzeti drogellenes stratégia középtávú szakpolitikai stratégia, így átfogó szemléleti és értelmezési keretet nyújt a kapcsolódó szakpolitikai programok és a helyi tervezés számára. A 2013 és 2020 közötti időszakra, azaz nyolc esztendőre állapít meg célkitűzéseket olyan módon, hogy az azok megvalósításához szükséges konkrét feladatok rövid távú tervezést lehetővé tevő szakmapolitikai tervdokumentumok keretében kerülnek majd részletes kifejtésre. Ennek a cselekvési tervnek a kidolgozása, megvalósításának elindítása a drogmegelőzési koordináció 2014. évre kitűzött legnagyobb feladata.
Hasonlóan a NIS cselekvési tervéhez, a nemzeti drogellenes stratégia cselekvési terve is két lábon áll a források tekintetében. Egyrészt az előttünk fekvő költségvetési tervezet az ideinél nagyobb összeget biztosít erre a munkára, másrészt ezen a területen lehet támaszkodni a már előbb említett európai EFOP programra és az onnan lehívható forrásokra.
Összegezve: a fiatalok problémáit csak a fiatalokkal együtt tudjuk és érdemes megoldani. Az emberi erőforrásoknak jelentőségében aligha felbecsülhető szeletét képezik a fiatalok, az összmagyar ifjúságra gondolva, éljenek ők bár határainkon belül vagy kívül. Ezért kapott helyet az ifjúságpolitika az EMMI-ben, és elkötelezettek vagyunk, hogy ezen a fejezeten belül a kellő hangsúlyt megkapják a magyar fiatalok. Ma már nem az "el lehet innen menni", hanem az "érdemes itthon maradni", "érdemes hazajönni", "jó itthon lenni" politikáját tapasztalhatják a fiatalok.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassuk a fiatalokat. Mindegyikünk tegye magáévá a 2010 óta fellelhető új szemléletet, amely a fiatalokra nem problémaként, hanem erőforrásként tekint. A jövő Magyarországon is a fiataloké. Mi felelősséget érzünk értük, a jövőnként, Magyarország jövőjéért, a magyar nemzet jövőjéért. Kérem nagy tisztelettel, hogy támogassák a költségvetés tervezetét.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés