OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A felsőoktatási stratégia és a felsőoktatási törvény módosítása miatt tapintható a feszültség a kormányon és az Emberi Erőforrások Minisztériumán belül is. Államtitkár úr folyamatosan arról beszél, hogy a felsőoktatás minőségi reformjára van szükség, a kormány pedig a minőségi változásokért dolgozik. Ezt a szemléletet akarja képviselni az államtitkár úr szakértői csapata által jegyzett felsőoktatási stratégia is, ezt a koncepciót támogatta a felsőoktatási szereplők túlnyomó többsége, mint ahogy mind a ketten tudjuk, egy kivételével.

(9.10)

Ám ebből a minőségi reformból eddig csupán a felsőoktatási kapuk bezáródását tapasztalhatjuk; a Fidesz-KDNP kormányzása alatt a felvételiző diákok száma 140 ezerről 100 ezer alá esett, a felvett diákok száma 100 ezerről 70 ezer közelébe zuhant, a kevésbé tehetős fiatalok folyamatosan szorulnak ki a felsőoktatásból. Ennek semmi köze a minőségi reformhoz, tisztelt államtitkár úr? Hallgatók nélkül ugyanis nincs minőség.

Ugyanakkor két súlyos jel is azt mutatja, hogy a jövőben sem lesz minőségi átalakítás. Egyrészt a felsőoktatás GDP-arányos finanszírozása jövőre olyan mélypontra jut, a tervek szerint a GDP 1,5 százaléka alá. Pár éve még 190-200 milliárd forintot költött az állam a felsőoktatásra, jövőre 136 milliárdot terveznek. Források nélkül sincs minőségi felsőoktatás, tisztelt államtitkár úr. De más oka is van a minőségi reform kudarcának. Ma már mindennapos hír, hogy a minőségi felsőoktatás koncepcióját Parragh László iparkamarai elnök és az általa képviselt nagyvállalati csoportok fúrják, ahol érik. Nem elég, hogy a szakképzésre rátették a kezüket, kell nekik a felsőoktatás is; el akarják meszelni a felsőoktatási stratégiát, és talán államtitkár úr távozását is szívesen vennék.

Tudjuk jól, hogy Parragh László egyik legfőbb bizalmasa Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, így nem meglepő, hogy ennek a csoportnak igen nagy befolyása van a döntési folyamatokra. Ez a nagyvállalati lobbi olyan világot képzel el magának, ahol minél több a kiszolgáltatott munkavállaló. Ebben a világban nem kell tudás, nem kell képzés, nem kell élethossziglan szóló tanulás. Ez a lobbi azt akarja, hogy a saját érdekei ki legyenek elégítve, más nem számít; nem kell nekik bölcsész, pedagógus, társadalomtudós. Ez az úgynevezett, Orbán Viktor által hangoztatott "munkaalapú társadalom" koncepciója, tudás nélkül, ez a kiszolgáltatottság, a reményvesztettség és a függőség társadalma.

Az LMP elképzelése Magyarország jövőjéről ezzel gyökeresen szemben áll. Mi a tudásalapú társadalomban hiszünk; azt akarjuk, hogy mindenki megkaphassa a tudást és készséget, amellyel később sikeres lehet, munkahelyet és szakmát is válthat és találhat. A minőségi felsőoktatás az LMP-nek azt jelenti, hogy a változó világ változó igényeihez kell felkészíteni a fiatalokat. A minőségi felsőoktatás számunkra azt jelenti, hogy az egész társadalom képzettségét kell növelni, mindenki készségeit és kompetenciáját fejleszteni. Mindenki legyen képes rá, és legyen lehetősége, hogy továbbtanuljon, szakosodjon, képezze magát. Mi kimondjuk, hogy több tudást és több diplomást szeretnénk. Mi azt akarjuk, hogy tíz személyből néhány éven belül négy fő diplomás legyen ebben az országban.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mindketten jelen voltunk azon a kerekasztal-megbeszélésen - ahova természetesen ön hívott meg engem -, ahol a felsőoktatási stratégiáról értekeztünk. Tisztelettel kérdezném, mi lesz a felsőoktatási stratégiával: elfogadta azt a tárca, elfogadja a kormány?

Államtitkár úr hétvégén azt nyilatkozta, hogy azt hiszi, a kormányzati szereplők teljes mellszélességgel kiállnak a stratégia és a minőségi felsőoktatás koncepciója mellett. Mi nem hinni akarunk ebben, hanem pontosan tudni akarjuk, hogy mi a helyzet. Kire hallgat Balog Zoltán oktatásért felelős miniszter úr, és kire hallgat Orbán Viktor miniszterelnök úr? Államtitkár úr meg tudja-e győzni őket, felül tud-e kerekedni Parragh László iparkamarai elnök és a nagyvállalati lobbi érdekein és lobbiján? Hogyan lesz minőségibb a felsőoktatás, ha kevesebb a hallgató és kevesebb a forrás?

Nagyon jól tudja, államtitkár úr, hogy a minőségi felsőoktatás felé haladó úton az LMP mindenben támogatja államtitkár urat. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu