MILE LAJOS (LMP), a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egy régóta meglévő adósság résztörlesztéséhez fogunk hozzá, amikor ennek a törvényjavaslatnak a vitáját lefolytatjuk, és reményeim szerint a Ház támogatásával el fogjuk fogadni ezt a módosítást.

Azért mondom, hogy régóta esedékes ez a dolog, hiszen ha valaki figyelemmel követte az 1990-ben megválasztott magyar parlament működését, akkor láthatta, hogy ez a hiányosság, amit megszüntetni szeretne ez a törvényjavaslat, már akkor is jelentkezett; mindjárt mondok rá példákat.

Nem arról van tehát szó, hogy valamiféle hirtelen felismerés rohanta meg a Lehet Más a Politikát vagy akár az én tudatomat, és ebből fakadóan úgy gondoltuk, hogy most éppen aktuális lenne egy ilyen módosításnak a benyújtása, hanem egy régóta húzódó probléma megoldására törekszem.

(14.00)

Szinte minden törvényjavaslatnál elhangzik ez a közhely, hogy régi adósság törlesztését szeretnénk véghezvinni, de ebben az esetben ennek az ordenáré közhelynek megvan az a sajátossága, hogy tökéletesen igaz. Tessenek csak visszagondolni, hogy amikor 1990-ben például a médiaprivatizációval kapcsolatban albizottság alakult, és az meg kívánt hallgatni személyeket, akkor többen nem jelentek meg a vizsgálóbizottság előtt, mint ahányan megjelentek. De a kulturális bizottság praxisából feleleveníthetném azt a jelenetsort, amikor a kinevezett rádió- és televízióelnökök meghallgatására kellett hogy sor kerüljön, és ez is meghiúsult, mert nem mindenki volt ebben partner, értsd: nem volt hajlandó megjelenni a bizottság előtt. Jóllehet az a kinevezési törvény már azóta módosult, de jelzi, hogy már az induláskor a rendszerbe beépült egy nagyon komoly hiányosság, jelesül az, hogy a parlamenti vizsgálóbizottságok vagy albizottságok előtti megjelenés és ennek hatékonysága, eredményessége nem igazán volt látható.

Nézzük pontosan, hogy ez a módosító indítvány, ez a törvénytervezet mire is vonatkozik. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvénynek a módosításáról beszélünk. Tartalmilag ez azt jelenti, hogy kötelezővé tenné a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes albizottság, illetve bizottság előtt való megjelenést, természetesen az iratbetekintési jogot is tartalmazza a módosítás, és közreműködésre kötelezné a személyt az Országgyűlésről szóló törvény alapján.

Ha nézik a törvénytervezetnek a szövegét, alkalmazkodva a gyakorlathoz a nagybetűvel kezdett "Bizottság" természetesen jelen esetben a nemzetbiztonsági bizottságot érinti. Volt erről egy kis vita, egy kis polémia, hogy ennek a módosító szándéknak pontosan hol is lenne a helye. Az első kísérlet arról szólt, hogy a 2012. évi, Országgyűlésről szóló törvény módosítását kellene megtenni, de erősebbnek és helyesnek bizonyultak azok a szakmai érvek, amelyek azt látták helyesnek, ha a nemzetbiztonsági törvény vonatkozó passzusát módosítjuk ebben az esetben, és ennek értelmében jártam el, amikor az 1995. évi CXXV. törvényhez nyújtottam be a módosító indítványomat.

Mondtam, hogy már a kezdetektől, tehát az 1990-es parlament megalakulásától kezdve problémát jelentett a bizottságok működésének a hatékonysága, és bizony-bizony, ha most széjjelnézünk az országban, és az emberekkel leülünk beszélgetni, akkor azt láthatjuk, hogy magának a politikai elitnek a megítélése, a demokratikus intézményekbe vetett bizalom és a parlament megítélése is enyhén szólva lesújtó. Nem gondolom, hogy ez az egyetlen hiányosság, ez az egyetlen probléma az, ami ezt okozta, ennél sokkal összetettebb okai vannak annak, hogy Magyarországon komoly a kiábrándultság a politika egészéből és a politikai elit egészéből is, de a különböző tényfeltárásra szerveződött vagy egyéb vizsgálatokat folytató bizottságoknak a működési elégtelensége hozzájárult ahhoz a bizalomvesztéshez, amit nekünk is meg kell tapasztalnunk, és ami kiterjed a politikai elit egészére is.

Természetesen akkor, amikor azt gondoljuk, hogy a demokratikus intézményrendszerek működése érdekében, a demokrácia működtetése érdekében jogos követelés a normakövetés és a jogkövetés az állampolgároktól, bizony-bizony elég nehéz szembenéznünk azzal a helyzettel, hogy mondjuk, egy vizsgálóbizottság előtti megjelenés mindenfajta következmények nélkül jár, sőt még nem is kötelező erejű. Gondoljunk bele, akkor, amikor a normakövetés az alapmentalitást kellene hogy jelentse egy ilyen berendezkedésű országban és társadalomban, a legmagasabb szintű népképviseleti szerv - értsd: a parlament - vizsgálóbizottsága vagy tényfeltáró bizottsága előtti megjelenést meg lehet tagadni. Meg lehet azt tenni, hogy tulajdonképpen tábornok üzenget a parlamentnek az újság hasábjain keresztül. Az embernek az az érzése, mintha valamelyik dél-amerikai államban lenne, vagy Chilének egy bizonyos időszakában, amikor tábornokok üzengettek a parlamentnek, és fogalmazták meg, hogy mi a helyes viselkedés, és a miheztartás végett mondták el a véleményüket. 2013-ban, huszonvalahány évvel a rendszerváltoztatás után nekem mint rendszerváltó politikusnak ez különösen rosszul is esik, és nagyon furcsállom és abszurd helyzetnek tartom az ilyet. Ráadásul itt nemcsak üzengetésről van szó, hanem egy-egy ilyen parlamenti bizottságnak a létjogosultságát, a legitimitását is meg lehet kérdőjelezni a különböző újságok hasábjain, ami - azt merem mondani - arcátlanság, viszont lássuk be, hogy a mostani szabályozók ezt megengedik, és semmiféle konzekvenciával nem jár, ha valaki így áll hozzá egy ilyen megkereséshez. Természetesen az is következmények nélkül jár, ha valaki éppen egy jól védett helyről, mondjuk, egy büntetés-végrehajtási intézményből üzen, hogy nem kíván a bizottság előtt megjelenni. Ennek sincsen semmilyen következménye, és itt sincs semmiféle kötelező jellegű törvényi előírás.

Természetesen az is előfordulhat, hogy akár nyomozati érdekre vagy egyéb szempontokra való tekintettel a vizsgáló- vagy tényfeltáró bizottságnak nincs módja minden vonatkozó iratba betekinteni. Ez a gyakorlat megint folytathatatlan, hiszen ha megfelelő információhoz nem juthat hozzá egy tényfeltáró bizottság, akkor milyen alapon fogja a jelentését megírni? Hogyan vállal felelősséget az abban foglaltak igazáért, és hogyan tudja a parlament által ráruházott feladatait ellátni?

Ezekkel a bizottságokkal tulajdonképpen a magyar parlament létrehozta a következmények nélküli tényfeltárás intézményét. Itt példák tömkelegét lehetne hozni, ha a különböző vizsgálóbizottságokra visszatekintünk, most a teljesség igénye nélkül az olajbizottságtól kezdve a Mucuska-ügyön keresztül egészen a vodkagyártásig. Igen, ezek kísérletek voltak, olykor árnyékbokszolásnak minősültek, de olyan átütő erejű eredményt nem hoztak, ami a tényfeltárást elősegítette volna, és ezáltal a parlament tekintélyét vagy a vizsgálóbizottságoknak a súlyát tudta volna növelni.

Szeretném jelezni, hogy ez az előterjesztés nem csodafegyver, nem annak szánom, hogy egy ilyen törvénymódosítással ezt a problémahalmazt meg lehetne oldani. Nem gondolom, hogy ennek köszönhetően radikálisan meg lehetne szüntetni azt a gyakorlatot, hogy nem jelennek meg emberek a tényfeltáró vagy vizsgálóbizottságok színe előtt, és ez azt sem zárja még ki, hogy esetlegesen ott elkezdjenek hazudozni, mellébeszélni vagy ne adj' isten, hallgatni. Tehát minden olyan javaslatot nagyon szívesen fogadok, amely ennek a jogszabálynak a további erősítését szolgálja vagy a szankciókat szigorítja.

Csak egy pillanat erejéig engedjék meg, kértem egy összesítést arról, hogy milyen is az európai gyakorlat ebben az esetben. Idézném, hogy például hogyan jár el Belgiumnak az alsóháza: "Vizsgálóbizottságok felállítására egy 1880-ban hozott törvény alapján van mód. Ott a tanúvallomásra beidézett személyt akár eskütételre is kötelezhetik. A vizsgálóbizottságok csak bírói közreműködéssel alkalmazhatnak kényszerítő eszközöket: személyes szabadság korlátozása, lefoglalás, házkutatás."

Idézném a csehországi példát; vizsgálóbizottságról beszélünk: "Az ilyen bizottságok a bíróságokhoz hasonló jogosultságokkal rendelkeznek a tanúk beidézése, meghallgatása terén.

(14.10)

Ha tehát egy szabályszerűen beidézett tanú nem jelenik meg a bizottság előtt anélkül, hogy ennek okáról a bizottságot előre értesítette volna, előállítható, s ehhez szükség esetén rendőri intézkedést is igénybe lehet venni. A hamis tanúzást is hasonlóképpen bírálják el, mintha az bármely bíróság előtt történt volna."

Még egy példát szeretnék felhozni, a horvát példát: "Külön törvény rendelkezik viszont a vizsgálóbizottságok felállításáról és működéséről. A vizsgálóbizottságok bárkit beidézhetnek, sőt alapos indokkal azt is kérhetik az illetékes szervektől, hogy az adott hivatalt betöltő személyt a vizsgálat időtartamára mentsék fel a tisztségéből. Az idézésre meg nem jelenő bírságának összegét is megadja a törvény, ez 2-40 millió forintnak megfelelő kunát tehet ki, illetve fél évtől akár öt évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható."

Tehát azt kell látnunk, hogy ezen a területen egy kicsikét magányosak vagyunk, hiszen ennyire szabályozatlan és kialakítatlan környezet sehol nem jellemzi az egyes parlamentek működését, mint Magyarország esetében. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Ez nem véletlen.)

Én azt javaslom, hogy azt az abszurd helyzetet, ami kialakult, próbáljuk meg javítani. Az igaz, hogy ez - mondom még egyszer - egy első lépés. Itt a szankciók esetében annyi történik az én javaslatom alapján, hogy aki nem tesz eleget a megjelenési kötelezettségnek, az az Országgyűlésről szóló törvény vonatkozó jogszabályának értelmében pellengérre állítódik, és az Országgyűlés elnöke ország-világ előtt bejelenti, hogy egy ilyen gyalázatosságra vetemedett valaki, hogy a törvény ellenére sem jelent meg. Természetesen nyitott vagyok minden olyan módosítás irányában, amely erősebb szankciókat kíván a rendszerbe beépíteni. Az mégiscsak egy nonszensz, hogy egy egyszerű szabálysértési eljárás esetén a hamis tanúzást már bűncselekménynek minősíti a magyar jogrend és nagyon erősen szankcionálja, míg a parlament vizsgálóbizottsága vagy albizottsága előtti hazudozást semmilyen különösebb szankció nem fogja meg, kivéve azt a kis óvatosat, amit én beleillesztettem ebbe a törvényjavaslatba. Még egyszer mondom, hogy nagyon szívesen veszek minden olyan jellegű módosítást, amely a szankciók rendszerén erősíteni próbál.

Első lépésként értelmezem ezt a javaslatot abból a szempontból is, hogy a Lehet Más a Politika számára az alapvetéseihez tökéletesen igazodik. Elég visszagondolnunk, mondjuk, Schiffer Andrásnak az ügynökakták feltárására tett kísérleteire, a közbeszerzésekkel kapcsolatos javaslatainkra vagy az átláthatóságra vonatkozó javaslatainkra. Ezek mind azt szolgálnák, hogy próbáljuk meg már egy kicsikét a magyar közéletet átláthatóbbá, ne adj' isten, egy kicsikét korrupciómentesebbé tenni, hiszen a mostani helyzetben, ismervén az eddigi vizsgálóbizottságok tevékenységét, joggal vetődhet fel az is akár, hogy - nem biztos, hogy a dátum pontos - az 1990-es évek elejétől kezdve valamiféle furcsa együttműködés látszik, látszott kibontakozni.

Itt az együttműködő feleket lehet úgy hívni, hogy a szolgálatok egy része, a rendőrség egy része, ne adj' isten, a vámhivatal egy része, és az akkor éppen megszerveződő vagy már kialakult bűnözői körök és a politika egy része között alakulhatott ki. Az olajbotrány nagyon jól jelezte ezt az irányt, hogy itt valamiféle nagyon komolyan veendő együttműködés létezik. S a vizsgálóbizottságok munkája egyáltalán nem jutott el odáig, hogy ki lehetne zárni azt az ívet, ami mondjuk, az olajügyektől egészen a kaszinóig terjedhet. Amíg ebben nincs példamutatás, amíg ebben nem jár elöl a magyar parlament és nem javítja a jogszabályi környezetet, addig ezek a gyanúk joggal-okkal fognak felvetődni a továbbiakban is.

Azt még hozzá kell tennem befejezésképp, nagy örömömre szolgált, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban ezt a javaslatot egyhangúlag támogatta mindenki, tehát párthovatartozástól függetlenül mindenki a támogatásáról biztosította nemcsak a szándékot, hanem magát a javaslatot is. Mint említettem, a javító szándékú - s miért ne lehetne javító szándékú bármelyik - módosító javaslatokat nagyon szívesen fogadom, és ha szigorít és javít ennek a jogszabálynak a minőségén és szigorítja a szankciókat, azt is szívesen fogom venni, de az a konszenzus, ami kialakult a nemzetbiztonsági bizottságban, azzal a reménnyel tölt el, s remélem, nem vagyok naiv, hogy ennek az elfogadására is komoly esélyünk van, és valóban azt szeretném remélni, hogy a Ház ugyanolyan egyhangúlag fogja támogatni ezt a javaslatot, mint ahogy az a bizottságban történt.

Arra kérem kedves képviselőtársaimat, hogy ne ijedjünk meg az első lépés megtételétől, vagy ne utasítsuk el ezt az első lépést arra való hivatkozással, hogy nem egyből rendezi az egész területet. Hangsúlyozom, tekintsük annak, aminek szántam, egy első apró, elinduló mozdulatnak, és közösen vigyük minél tovább ezt a folyamatot. Azt gondolom, ez a magyar parlamentarizmusnak is átfogó érdeke.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu