VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Csupa jó hírt közölt, azonban emlékeztetni szeretnék arra az apró tényre, hogy az a gazdasági növekedés, amire önök oly büszkék jelenleg, minek is köszönhető és hol csapódik le.

(13.10)

Hölgyeim és Uraim! A külföldi, de Magyarországon termelő vállalatoknál csapódik le ez a gazdasági növekedés. Azt javaslom, hogy nézze meg a miniszter úr az Európai Bizottság adatait, a fideszes képviselőtársaim ezek szerint nem olvasták, mert tekerik a fejüket, ebben az szerepel, hogy a nemzeti össztermékünk értéke, az, amit az ország ténylegesen a magáénak tudhat, sajnos 0,5 százalékos csökkenésben van a tavalyi szinthez képest, a külföldiek profitkivonása erősödött az országból, megtermelik ugyan itt a jövedelmet, erre most oly büszke a miniszter úr, hiszen a GDP nő, azonban ez a jövedelem bizonyított módon el is hagyja az országot.

Hölgyeim és Uraim! Ez nem a mi pénzünk! Tessék csak arra gondolni, a Mercedes felvesz Kecskeméten 1500 embert. Ez az 1500 ember a statisztikai módszertan furcsaságaiból adódóan önmagában is képes 0,5 százalékkal megnövelni a GDP-t. De kérdezem én, hát még megyén belül sem érezhetnek ebből semmit, Kecskeméten 1500 embert foglalkoztatnak, az egész ország GDP-je nő 0,5 százalékkal, de mit ér ez mondjuk, egy csongrádi, egy borsodi, egy hajdú-bihari embernek? Az égvilágon ebből a növekedésből nem éreznek ezek az emberek semmit. Arra pedig majd a napirend előtti felszólalásomban térek vissza, tényadatokat felsorolva, hogy mit is ér ez a nemzetközi összehasonlításban, mert amiről most beszél a miniszter úr, egynegyed év, hölgyeim és uraim, annyival nőtt ez a negyedéves adat, amennyit tavaly egész évben elveszített az ország. Európai összehasonlításban Magyarország az egyik legrosszabbul teljesítő gazdaság volt. Az, hogy van egy jobban sikerült negyedév, örülünk neki, de sajnos nem a mi pénzünkre büszke a kormány, hanem a külföldiekére.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu