DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mind az öt ajánlási pontot érinteni fogja a felszólalásom. Igazából nem vagyok meglepődve, hogy újra előttünk van ez a törvényjavaslat, miután a zárószavazást többször elhalasztották, és egy bizottsági módosító miatt kellett részletes vitára bocsátani a javaslatot. Számomra itt a legnagyobb probléma az, hogy ennek a javaslatnak az útjai teljes mértékben kifürkészhetetlenek, csakúgy, mint az Erzsébet-program körüli cégcsoport ingatlanügyei.

A törvényjavaslat általános vitájában egy ilyen hétfő esti szeánszon hiába tettem fel számos tisztázó kérdést a javaslat előterjesztőjének, választ egyik kérdésemre se kaptam. Közölték velem, hogy ne kampányoljak itt az ülésteremben, és ezt követően viszont nem kaptam választ semmire, ami kérdést feltettem.

Rétvári Bence államtitkár úr hangsúlyozta, hogy nem kell ellenséget vagy bármiféle visszaélést keresni ott, ahol nincs, hiszen csupa olyan cégről van szó, amely százszázalékos állami tulajdonban vagy vagyonkezelői tulajdonban van. Tehát úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy önök szerint minden rendben van, hiszen az Erzsébet-cégek állami bevételből, állami tulajdonú üdülőben szociálisan rászorult embereket támogatnak. Én irigylem az államtitkár úr optimizmusát. Én nem gondolom azt, hogy százszázalékos állami tulajdon és működtetés, valamint a szociális célok önmagukban bármifajta garanciát jelentenének az átláthatóságra és a közpénzek felhasználásának a tisztaságára, nyomonkövethetőségére, ez sajnos nem jelenti azt, hogy egyetlen fillér sem kerül ki a közszférán kívülre, egyetlen fillér sem kerül ki a különböző állami tulajdonú cégek közé.

Ahhoz, hogy erről megbizonyosodhassunk, mindenekelőtt átláthatóságra lenne szükség, arra, hogy lássuk, hogy pontosan mire és hogyan használják fel ezek a cégek az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó milliárdos nagyságrendű bevételeket. Azt látjuk, hogy az atlatszo.hu által indított adatigénylési per pontosan arra mutatott rá, hogy erre nincs sok esély, hiszen az utalványforgalmazó nem hajlandó kiadni ezeket az adatokat, és az is számomra több mint gyanús, hogy a bírósági fellebbezés kellős közepén sikerült a parlamentnek úgy módosítania az Erzsébet-törvényt a kétharmaddal, hogy ne legyen egyértelmű, hogy az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft. tevékenysége közfeladatnak minősül-e vagy sem.

Ez a mostani törvényjavaslat és a hozzá beadott módosító is erősíti a félelmünket, hogy itt az ingatlanok átjátszása az Erzsébet Vagyonkezelőhöz nem másnak ágyaz meg, mint a társadalmi kontroll gyengítésének. Erre mondhat az államtitkár úr bármit, amíg nem válaszolnak világosan a kérdésekre, addig minimum gyanúsak lesznek az ilyen lépések, és azért vagyok kénytelen felszólalni újra és újra, hogy akkor most megtudjam, hogy pontosan hányadán állunk ezzel a kérdéssel.

A most szóban forgó módosító javaslat további fonyódi, siófoki, balatonvilágosi, balatonberényi, nyíregyházi, balatonőszödi és balatonszemesi ingatlanokat helyez az Erzsébet Vagyonkezelő vagyonkezelésébe, minden különösebb indokolás nélkül. Nem tudni, hogy mi történhetett az elmúlt pár hétben, ami miatt most további balatoni, sőt nyíregyházi ingatlanok vagyonkezelői jogai cserélnek ingyenesen gazdát. Az eredeti javaslat indokolásában még az állt, hogy a zánkai üdülőközpont vagyonkezelői jogai átadásának célja az Erzsébet-program balatoni bázisának a megteremtése és a hosszú távú hasznosítást megalapozó jogi keret biztosítása. Akkor feltételezem, hogy a nyíregyházi ingatlanokkal a nyíregyházi bázis megteremtése lenne a cél.

Ami pedig a hosszú távú hasznosítást illeti, figyelmesen követtem, amit Rétvári Bence államtitkár úr az általános vitában is elmondott, az az volt, hogy az ingatlanokat szeretnék jobb állapotba hozni, felújítani. Jelzem, hogy ehhez nem kellene vagyonkezelésbe adni az ingatlanokat. Tehát ha ez a cél, akkor ezt máshogy is meg lehet csinálni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a februárban kötött 15 évre szóló bérleti szerződés is elég volt ahhoz, hogy az Erzsébet Vagyonkezelő tavasszal felújíttassa a négy zánkai létesítményt, megjegyzem, Mészáros Lőrinc cégével mintegy 1 milliárd forintért. Tehát semmilyen jogi akadálya nincs annak, hogy ezeket az ingatlanokat bérleményként hozzák jobb állapotba. A vagyonkezelés ráadásul teljes körű tulajdonosi jogokat jelent, és nincs rá magyarázat, hogy erre miért van szükség. Ha van rá magyarázat, akkor ezt nagyon megköszönöm, hogyha meghallhatom.

A zavart csak fokozza, hogy mindeközben az Erzsébet-program részére az MNV által átadott ingatlanok zömének vagyonkezelője az Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Kft., korábbi nevén ez a Humán-Jövő 2000 Kft., amely tulajdonosa a KIM. Ettől teljesen független a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány égisze alatt burjánzó cégbirodalom, benne az idén januárban gründolt Erzsébet Vagyonkezelővel. Tehát érthetetlen számomra, hogy ha az Erzsébet-ingatlanok vagyonkezelője az Erzsébet Szállodák Kft., akkor miért van szükség egy újabb vagyonkezelő kft.-re, és a programba került ingatlanvagyont miért más és más társaság kezeli, amely ráadásul más és más minisztérium alá tartozik.

Tehát továbbra is kérdezem a tisztelt államtitkár urat, hogy miért kell az ingatlanokat az Erzsébet Vagyonkezelőhöz áttenni, mi az oka annak, hogy gomba módra szaporodnak az Erzsébet-program körüli társaságok, miért jött létre az Erzsébet Vagyonkezelő, ha az ingatlanvagyon kezelésére már létezik egy másik társaság, az Erzsébet Szállodák Kft., és mi a valódi indoka annak, hogy a zánkai és most további ingatlanok a vagyonkezelőhöz kerülnek.

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm. (Dr. Józsa István tapsol.)

Forrás: parlament.hu