LENGYEL SZILVIA (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ország számára létfontosságú kérdés termőföldvagyonunk sorsa. Ezért kérdezem, hogyan lehetséges az, hogy a Nemzeti Földalap 2010-ről 2011-re az ország termőföldvagyonának háromnegyed részét elvesztette vagy eltüntette. 2010-ben ugyanis azzal harangozták be az országleltár elkészítését, hogy a rendszerváltás óta egyetlenegy kormány sem fogott ilyen hatalmas vállalkozásba.

Hát az eredmény valóban felülmúl minden képzeletet: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyilvános országleltára szerint az a földvagyon, ami 2010-ben átkerült a Nemzeti Földalaphoz, 433,7 milliárd forintot ért; egy évvel később már csak 107,6 milliárdot. Azaz a vagyon háromnegyede köddé vált. Ezen belül is a vagyonkezelésbe adott ingatlanok száma 2012-re megduplázódott, értékük viszont a kétszázad részére zuhant, miközben az ingatlanok ára nem csökkent, különösen nem a termőföldeké. Számvitelileg pedig a forgalomképtelen földeket sem lehet nullára értékelni. Persze, már az önmagában érthetetlen, hogy miért darabszámra tartják egyáltalán nyilván a földeket, amikor termőföldnél ez hektárban vagy aranykoronában szokásos.

Kérdezem tehát az államtitkár urat, hogyan lehetséges ez a vagyonvesztés. Hova tüntette az NFA a most elbocsátott elnöke, Sebestyén Róbert alatt a földvagyon háromnegyedét? Minek vagy kiknek az érdekében értékelnek nullára több tízezer földterületet, amikor számvitelileg ez szabálytalan is? Hogyan lehetséges, hogy ezért a vagyonvesztésért felelős most elbocsátott elnök, Sebestyén Róbert továbbra is fontos posztot tölt be miniszteri biztosként?

Várom válaszát. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu