SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Bár kétségtelen, hogy a nemzeti parki igazgatói kinevezésnél nyilvánvaló, hogy nem csak egyedül államtitkár úr volt döntési pozícióban, amikor is egy eléggé elhíresült történetnek a szereplőjévé vált az új nemzeti parki igazgató. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a Bükki Nemzeti Park, amely sokunknak sok évtizeden keresztül a természet szépségéről, a vendéglátásról, a kéktúráról és minden más kellemes dologról volt a képünkben, egyszer csak úgy kerül elő, mint büntetőügyek területe, mint olyan térség, ahol megmagyarázhatatlan, elfogadhatatlan ügyek történnek.

Ma már szó volt Kanyok Attila fideszes önkormányzati képviselőről, aki Mengyi Rolandnak, a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének volt a kampányfőnöke, és az ő általa vezetett Start 2003 Bt. fiktív székhely megadásával pályázott a Bükki Nemzeti Park igazgatóság földhaszonbérleti pályázatán, s miután az állami földet elnyert, fiktív adatok megadásával nyújtott be igényt állami támogatásra, mindezek mellett, mint kiderült, büntetőügy lett a dologból.

Szintén az elmúlt héten került szóba a Bükki Nemzeti Park. Egy megdöbbentő életrajzot olvashattunk egy napilapban, amelyben a frissen kinevezett igazgatóról, Horváth Ákosról szólnak a hírek. A cikk szerzője szerint ügyvédként - tisztelem nagyon az ügyvédeket, ebben a Házban Kossuth Lajos óta nem illik az ügyvédekről rosszat mondani - kapta meg ezt a megbízást. Büntetőügyvédi gyakorlata mellett ráadásul ő maga is bűnügyekbe keveredett, majd három és fél évre eltiltották a járművezetéstől, ittas vezetés vétsége miatt.

Mindezek alapján kérdezem államtitkár urat, hogy minek az ismeretében döntöttek az ügyvéd úr nemzeti parki igazgatói kinevezéséről. (Dr. Józsa István: Jogos a kérdés! - Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu