HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! "Nemzeti Fejlesztés 2030" - már maga a címe ennek a dokumentumnak, amiről most mi itt vitatkozunk, beszélünk, önmagában egy hatalmas jelentőségű gondolatot takar, takarna, de rendkívüli sajnálatunkra nem adják meg önök a méltó keretét ezen téma tárgyalásának. Az előbb képviselőtársaimmal arról beszélgettünk, hogy ha a kormány igazából komolyan venné ezt a dokumentumot, komolyan venné valóban azt a hosszas előkészítési fázist, ami ennek az anyagnak a Ház elé kerülését megelőzte, akkor - és meg ne haragudjon, államtitkár úr, nem vonva egy másodpercig sem kétségbe az ön szakmai hozzáértését - a miniszterelnök úrnak kellene ott állnia a pulpituson (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Úgy van!), itt a Házban minden képviselőnek (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Szégyen!) a helyén kellene ülnie (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Pontosan így van!), és tévéközvetítés ideje alatt kellene erről a témáról beszélnünk. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Így van!) Már csak azért is, mert a következő tizenhét év jövendőbeli kérdéseit szeretné ez a rendkívül ambiciózus anyag tisztázni. Ezzel együtt, tudjuk, ez a tizenhét év valószínűleg jóval hosszabban lesz majd hatással a magyar életre.

Tehát amikor önök azt mondják, és a bizottsági vitában az merült fel, hogy az anyag idekerülésének az az aktualitása, hogy az európai uniós stratégia 2014-2020 megköveteli azt, hogy az operatív programok elé oda legyen téve egy fejlesztési koncepció, hiszen a területfejlesztési politikánknak az eszköze - így van leírva az anyagban - az európai uniós források, akkor én rendkívül szomorú vagyok, mert ezt a dolgot az Európai Uniótól totálisan függetlenül, a magyar nemzet asztalára kellene letenni, és nem abban gondolkodni, hogy most éppen mennyi pénzt ad vagy mennyi pénzt nem ad az Európai Unió, mert a fejlesztéspolitikának nem az Európai Uniótól kellene csak és kizárólag függenie, hanem tőlünk, maguktól, a magyar nemzettől, hogy mi mit szeretnénk magunktól. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Így van!) És aztán ahhoz hozzájárulhat az Európai Unió, hiszen mi is tettünk már le eleget az asztalára. Talán ezzel a lendülettel kellene hozzáállni ehhez a kérdéshez.

(18.40)

Ha most erről vitatkozunk, akkor engedje meg elnök úr meg államtitkár úr, hogy egy kicsit kilépjek a vita szabályozott keretéből, és ne konkrétan csak erről az anyagról beszéljek. Megmondom, hogy miért. Azért, mert a területfejlesztésnek, illetve a területi tervezésnek Magyarországon, a világban komoly múltja van, és ebből a múltból nekünk tudnunk kell építkeznünk, támaszkodni kell rá, ötleteket kell tudni abból meríteni, és annak tükrében kell megvizsgálni ezt az anyagot is, amit önök ide elénk raktak. Ez a tudományág, tehát a területfejlesztés, illetve a területi tervezés ezen formájában, amit mi most használunk, a XX. században fejlődött csak ki, hiszen bizonyos negatív folyamatokra, területi folyamatokra próbáltak hirtelenjében választ találni. Az egyik rendkívül neves szakember szerint rendszert és rendet akartak teremteni az anarchiában, amit a vadkapitalizmus okozott az egyes országok életében, ugyanakkor ezen beavatkozások mindig is bizonyos célok mentén történtek meg. Most a célokat ne úgy tessék érteni, ahogy önök megfogalmazták, hogy rendkívül szép szlogenek és propagandamondatok, hanem igen, lehet például a területfejlesztésnek a végső célja újabb területek megszerzése, honfoglalás, lehet célja a gyarmatosítás, a gyarmatosításnak egy formája - ha területfejlesztési politikánkat úgy alakítjuk ki, igen, annak végeredménye lehet egy gyarmatosító politika is -, de lehet, ami egyébként az alapvető célja, az újjáépítés és helyreállítás bizonyos károsodott területeken, illetve bizonyosfajta reaktív beavatkozások. Ezeknek voltak olyan kísérleti modelljei, jellemzően Amerikában, amelyek aztán Magyarországon is, illetve Európában, illetve európai közvetítéssel Magyarországon is megjelentek több-kevesebb sikerrel.

De nyugodtan visszább is mehetünk a saját nemzeti történelmünkben, hiszen, ha már területfejlesztésről beszélünk, akkor itt és most meg kell emlékeznünk Géza fejedelemről és Szent Istvánról, akik a településhálózatunk ezeréves történetét letették és kialakították. Lehet, hogy a tisztelt képviselőtársaim a kormányoldalon ezen nevetnek, hogy Szent Istvánnak milyen ilyen jellegű törekvései voltak, és milyen sikerei és eredményei, de inkább tessenek odafigyelni, és tanulni, mert esetleg még lehet ebből is, és akkor nem ilyen lózunggyűjteményt meg a szocializmus időszakát visszaidéző ötéves tervet raknának le ide az asztalra elénk.

És igen, területfejlesztési beavatkozásokra volt szükség a trianoni tragédia után is, amikor is, tudjuk, hogy az a fajta térszerkezet, ami korábban a Kárpát-medencét meghatározta, sajnálatos módon nagyon erőteljesen csonkult, és az a fajta körkörös szerkesztés, ami annak idején megvolt, és nagyon jól működött, mind a mai napig hiányzik, és sajnálatos módon ezzel kapcsolatban az anyag maga sem tesz le érdemi javaslatokat. Az, hogy az úthálózatunkat szeretnénk majd ilyen irányba fejleszteni, az önmagában kevés és nagyon szegényes.

A kommunizmus időszakáról nem szeretnék beszélni, annyit azért szeretnék megjegyezni, hiszen ez ebben is több alkalommal felmerül, a regionális tervezés mint gondolat, igen, ott jelent meg először, Rákosi Mátyás ideje alatt. A rajonosításnak ez volt az alapja, ez egy szovjet mintára átvett modell, addig tudniillik csak megyékben, vármegyékben gondolkodott a magyar területtervezés, a regionális tervezés Rákosi Mátyáshoz köthető. Talán érdemes lenne felülvizsgálni ennek a létjogosultságát Magyarországon.

Aztán nem akarok hosszan kitérni arra, hogy milyen jellegű törvények születtek, mert azt önök pontosan nagyon jól tudják, annyit azonban szeretnék még a kisebbségi véleményhez hozzáfűzni, hogy az a szisztéma, ami a '96-os törvényben kialakult, azt talán érdemes volna tiszteletben tartani, és ha meghatározunk egy országos területfejlesztési koncepciót, akkor ahhoz képest az országos területrendezési tervet megfogalmazni, és nem megfordítani ezt a sorrendet, mert ebből csak gubanc lesz és értelmetlenség.

Szeretnék ezen anyagnak a helyzetértékelésével röviden foglalkozni. Az őszinteség teljes hiányáról beszéltem. Miért említettem ezt önöknek? Mondok egy példát rögtön, elöljáróban. A 47. oldalon van 12 sor írva arról, amit úgy hívnak, hogy a mobilitás problematikája. Ez arról szól, hogy a faluból városba költöznek az emberek, illetve van olyan is, hogy a városból visszaköltöznek a faluba, és mellesleg olyan is elő szokott fordulni, hogy külföldre költöznek. "Ezt jellemzően agyelszívásnak hívjuk." - írja az anyag, és például ennek egy igen jellemző mutatószáma az, hogy 2014-ben (sic!) 1100 magasan képzett egészségügyi dolgozó hagyta el Magyarországot. Tetszenek érteni? A helyzetértékelés 12 sor, és az a kis apró nüánsz, hogy a volt nemzetgazdasági miniszter által is bevallottan, már hivatalosan 500 ezer ember dolgozik külföldön, hogy a második legnagyobb magyar város London 300 ezer magyarral, ez meg se jelenik a tervben. Akkor miért beszélnek arról önök, hogy ez az anyag reális helyzetértékelést tartalmaz? Hogy merik ezt egyáltalában így kifejezni vagy fölvetni? Tudjuk, hogy ez az 500 ezer sem igaz, nem igaz, hiszen nagyon sokan már sajnos családostul költöznek ki, és olyanokat is bele kellene számolni, akik illegálisan dolgoznak kint, tehát nem jelennek meg a kinti statisztikában. Tehát ha azt mondjuk, hogy egymillió, talán akkor sem állunk túl távol a valóságtól. Szóval, amikor helyzetértékelésről beszélünk és reális tükörképről, akkor talán itt kéne kezdeni. És ez az 1100 magasan képzett egészségügyi dolgozó valójában 6 ezer hiányzó orvost jelent a magyar egészségügyből - na, erről sincsen egy szó se az egész 300 oldalas anyagban!

Milyen problémákat látunk itt még a helyzetértékelés kapcsán? Igen, az az eufemizmus, ami végigköveti ezt az egész anyagot, az egészen elképesztő. Például beszélnek a spontán folyamatok szerepének erősödéséről. Magyarra lefordítva, kontrollálhatatlanná váltak bizonyos folyamatok. Aztán a leszakadó térségek, úgymond leszakadó térségek, magyarul, a vidéki Magyarország totális elnéptelenedéséről beszélünk, de ez az anyag ezt megint nem mondja ki. Szuburbanizálódásról beszél, amikor dezurbanizálódásról kéne már réges-régen beszélni, hiszen rendezetlenül esnek szét a városaink, válságzónák alakulnak ki, és így tovább.

Még egy dolog: a roma népesség kapcsán azt írják önök, hogy 315 ezer ember vallotta magát romának Magyarországon a 2011-es népszámlálás szerint. Tudjuk, hogy a felmérés kapcsán komoly problémák vannak, mert nagyon sokan valami miatt nem merték bevallani, nem vallották be, hogy ők adott esetben roma származásúak, és egyáltalában - ezt Baráth Zsolt képviselőtársam nálam sokkal jobban el tudná mondani - 1971 óta nem volt reális felmérés a romák magyarországi helyzetével kapcsolatban. Tehát még a számukat sem tudjuk pontosan, és erre akarunk támaszkodni? Le lehet ebből vonni aztán valódi következtéseket? Lehet erre stratégiát építeni? Szerintem nem.

Melyek azok az elvek és azok a célkitűzések, amelyeket tartalmaz ez az anyag? Meggyőződésünk szerint ezek hibás gondolatok, hibás gondolatok, amelyeket talán nem is kéne használni. Mondok egyet például, ezek a horizontális szempontok. Horizontális szempontok: a befogadás, a fenntartható növekedés és az intelligens növekedés. Az időm előrehaladtával annyit szeretnék csak mondani, hogy a növekedés szót nagyon komolyan felül kéne vizsgálni. 1972-ből van az első olyan anyag, egy világhíres tanulmány, amely azt mondja, hogy a növekedésnek igenis korlátai vannak.

(18.50)

Tehát amikor mi növekedésről beszélünk, nagyon vigyázzunk, hogy milyen értelemben használjuk. Maximum minőségi növekedésről lehet szó, az anyag azonban végig mennyiségi növekedés értelemben használja.

A másik a befogadás. Ez társadalmi értelemben és minden értelemben befogadást kell hogy jelentsen, és ez a horizontális szempont az, ami alá minden európai uniós programot rendelni kell.

Ha már történelmi példát említettem, akkor egy meredek párhuzamot engedjen meg, államtitkár úr. A Római Birodalom összeomlása előtt azt a befogadó politikát folytatta a barbár népekkel kapcsolatban, akik le akartak telepedni a Római Birodalom területén, hogy segélyeket adott nekik, nagyon sok segélyt adott nekik azért, hogy ne raboljanak, ne pusztítsanak, ne lopják el a szomszédos, már korábban oda letelepedett népeknek a terményeit, javait. De ez a befogadó politika megbukott; megbukott, mert hiába adták a segélyeket, aztán egyre többet és többet, ezzel együtt ezt a barbárok, úgy tűnik, nem hálálták meg. Olyannyira, hogy maga a Római Birodalom bukott ebbe bele. Most erre önök pontosan ugyanezen logika szerint akarják felépíteni a befogadó politikát, sőt az egyik alapvető célkitűzésbe az is bele van illesztve, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségekben minden esetben előnyben kéne részesíteni a pályázatoknál, hogyha valaki ilyen jellegű összegekre pályázik.

Ez egy nagyon hibás gondolat. Fontos ezeket a területeket támogatni, de nem úgy, hogy külső segítséget adunk rá, folyamatosan kívülről pumpáljuk beléjük a pénzt, mert láthatóan nem tudják ezt jól felhasználni. Hogy úgy mondjam, nem hálálják meg. Tehát egyszerűen nem jól tudják felhasználni ezeket az összegeket.

Nagyon sok példát tudnék még említeni, amiket az anyag leír, szintén a helyzetértékelés részben, még oda visszatérve egy rövid időre. Például a határ menti térségek esetén azt mondja, hogy: lehetőség lehet a magyar nemzetiség. Már ne haragudjon meg: magát magyarnak, nemzetinek, kereszténynek nevező kormány azt mondja, hogy a magyar nemzetiség, a határokon kívül rekesztett magyarság, az lehetőség lehet? Hát nem lehetőség nekünk, hanem feladat! Hogy újra integráns részévé tegyük a magyar nemzetnek! (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Ők a rejtett erőforrások!)

Aztán azt mondják az ukrán határ mentén lévő térségek kapcsán, hogy gond a mezőgazdaság magas aránya. Hát ez egész egyszerűen nonszensz! Gond a mezőgazdaság? Hát örüljünk neki, hogy valahol van mezőgazdaság! Örüljünk neki, igen, sőt, tudja mit, az a döbbenetes, hogyha átmegy Kárpátaljára... mert azt is azért hozzátenném, hogy akkor én inkább írnék már Kárpátalját vagy Felvidéket, Erdélyországot, és így tovább, tehát egy nemzeti fejlesztési koncepcióban, ha már határ menti együttműködésről beszélünk, akkor talán ilyenfajta szókészletet kéne használni. Na most, ha az ember átmegy a határ másik oldalára, akkor azt kell hogy tapasztalja, hogy ott pezseg az élet, mert tele vannak kisvállalkozásokkal, igen nagyon masszívan megtanulták azt, hogy mi az önfenntartás, hogyan kell a saját erőforrásaikra támaszkodni. És az a döbbenetes, hogy az úgynevezett Zakarpatje régióban Kijevből költöznek be nagyon gazdag üzletemberek, én ezt Sajánban láttam, ami Huszt és Visk közötti település, mert ott vízkészlet van. És oda költöznek be a kijevi üzletemberek. Tehát ők tudják, hogy az már Európához tartozik, és ott ők esélyt és lehetőséget látnak.

Az osztrák határ mentén egyetlen szót emelnek ki: prosperitás. Az a kis, apró probléma, hogy osztrák gazdák jönnek-mennek nap mint nap a traktoraikkal, és itt a magyar földet szántják meg, aztán estére hazamennek - ugyanez a helyzet a szlovén határnál, a horvát határnál -, ez az önök anyagában, mintha nem is lenne benne. Az, hogy egymillió hektár bizonyítottan nincsen magyar kézben, azért szerintem, amikor nemzeti fejlesztési koncepcióról beszélünk, és szembe akarunk nézni a tényekkel, talán azért ezt nem ártana elmondani. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: A magyar gazda meg napszámos.)

Na most, még akkor visszatérve gyorsan a célkitűzésekhez. Meghatározzák a városközpontúságot mint az integráció terepét. Ez egy hatalmas hiba. Nem volna szabad a városokból kiindulni. Fontos természetesen a városi térségeknek a meghatározása, de nekünk az alapegységet kell támogatni. A jól működő sejteket. Hogyha a falvakban jól működik a magyar falu, akkor az már egy egészséges várostérséget jelent, és így tovább. Alulról építkezve kéne ezt a magyar társadalmat megújítani, nem pedig felülről, ahogy önök ezt itt a tervben gondolják. Ugye itt centrumokban gondolkodnak, városközpontokban, és így tovább, és mellesleg annak van egy vidéki térsége. Nem, szerintünk pont fordítva kéne ezt a dolgot felépíteni, egy teljesen másik nézőpontból megközelíteni.

Aztán a mobilitást önök csodafegyverként értelmezik. Azt mondják, hogy a leszakadó térségekre megoldás: a mobilitás. Az ipari válságzónákra megoldás: a mobilitás. Az aprófalvak életére megoldás: a mobilitás. Hiszen mi a baja az aprófalvaknak? Csak annyi, hogy a szociális, kulturális, oktatási, egészségügyi intézményeket, a munkahelyeket nem tudják elérni, nosza, érjék el! De ezzel csak azt fogjuk elérni, hogy ők be fognak költözni a városba. Tehát ez nem jó. Ott helyben kell megteremteni ezeket a lehetőségeket, ezeket az alapszolgáltatásokat, és a munkahelyet ott helyben kell biztosítani.

A magyar nemzetnek az lenne a lényege, az lenne az egészséges fejlődésének az értelme, hogyha bele tudunk újra gyökerezni a magyar tájba. Na, ez ebből totálisan hiányzik. Nem kell a mobilitás ilyen értelemben, köszönjük szépen! Mert a mobilitás ott van, ott van kint Londonban. Az mobilitás!

Aztán a beruházásösztönző térszerkezet, hogy ipari zónákat hozzunk létre - ez megint szerintem egy hibás gondolkozás. Nem szabad homogén térszerkezetben gondolkodni. Tehát, ahol kizárólagos funkciók vannak egyes területeken, mindig a diverzitás a lényeg. Minden területen jelenjen meg egy kicsit minden. Tehát úgy a munkahelyi, mint az intézményi, mint a lakó, és így tovább.

Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, lejárt az időm, majd akkor a rendes hozzászólásban még folytatom. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu