KOVÁCS TIBOR (MSZP): Csak néhány mondatos reagálás a közös képviselői problematikára. Tisztelt Képviselőtársaim! A közös képviselők a társasház gazdálkodásáról számolnak be a lakóknak. Fölsorolják azokat a bevételeket és kiadásokat, amivel a társaság az elmúlt évben szembetalálkozott, amit ki kellett fizetniük. Természetszerűleg nem számoltak be külön arról, hogy a Fidesz milyen zseniális intézkedései kapcsán mennyivel csökkent esetleg a társasház terhe, mint ahogy, tisztelt képviselő úr, arról sem számoltak be az elmúlt három évben, amikor tételesen, a kormány intézkedései kapcsán a társasházak terhei növekedtek. Akkor ilyen alapon föl kellett volna sorolniuk azt is, hogy a Fidesz intézkedései kapcsán, tisztelt lakók, ennyivel nőttek az önök terhei.
Tehát ez a mostani javaslatuk semmi másról nem szól egyébként, mint hogy külön kiemelni, még egyszer hangsúlyozom, nem májusban, amikor kötelező beszámolási kötelezettsége van a közös képviselőnek, hanem már a választások előtt, február 15-én külön ingyenes hirdetésben kell a lakókat értesíteni arról, hogy a Fidesz milyen zseniális és fantasztikus intézkedésekkel segítette az állampolgárok megélhetését.
Köszönöm szépen. (Egy taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés