KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A kormánypárti képviselők kinevették Ertsey Katalint, amikor megjegyezte, hogy van más módja is, sokkal hatékonyabb módja a rezsicsökkentésnek, mint amit önök itt most megvalósítanak. Szeretném emlékeztetni az itt ülő kormánypárti képviselőket, hogy három éven keresztül szabotálták azt a panelfelújítási programot, amit az előző kormány elindított, ami aztán igazán energiamegtakarítást jelentett ezekben a társasházakban. Nem lett volna semmi szükség arra, hogy - idézőjelbe tett - "rezsicsökkentést" valósítsanak meg akkor, ha ez a program folytatódhatott volna, és kiterjesztették volna akár családi házakra is. Akkor beszélhetnénk igazán nemcsak 10 és 20 százalékos, hanem akár 50 százalékos energiamegtakarításról is. Erről kellene beszélni.

Tisztelt Kovács Péter Képviselő Úr! Ha a társasházakban önök ilyet tapasztaltak, a társasházaknak megvan a felügyelete az ügyészségeknél, ahol ilyen bejelentéseket meg lehet tenni. Tehát nincsen szükség arra, hogy kényszerítsék egyébként a közös képviselőket a Fidesz-propagandára ahhoz, hogy a szabálytalanságokat egyébként feltárják, mert erre van lehetőség. De ellentmondás volt abban is, amit elmondott, mert a társasház közössége eldöntheti, hogy a megtakarítást - ami származhat akár a rezsicsökkentésből, akár más bevételből - mire fordítják. Nyilvánvalóan ezt közösen eldönthetik a közgyűlésen. Ha ez nem így történt, akkor meg kell tenni a lépéseket, tisztelt képviselő úr, hogy a törvényes rend helyreálljon, de ahhoz nem szükséges Fidesz-propagandát készíteni törvényi alapon, hogy ez megvalósuljon, a későbbiekben normálisan működjön, úgy gondolom. Itt is most erről van szó. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu