ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. A kormány jelezte, hogy írásban kíván válaszolni majd az elhangzottakra.
Ezek szerint bezárhatom a mai ülést, és szokásosan megköszönöm a mai együttműködést a képviselők mellett az összes munkatársunknak, a technikusoknak is és a hivatal munkatársainak, jegyző asszonynak, jegyző úrnak, a jegyzőkönyv vezetőjének és azoknak is, akik nincsenek a teremben, de hozzásegítették a mai naphoz a parlamentet.
Reggel 9-re hívom össze az Országgyűlést, akkor folytatjuk a heti ülésezésünket.
Bezárom tehát a mai napot. Jó éjszakát kívánok!
(Az ülésnap 22 óra 15 perckor ért véget.)
Göndör István s. k.
Hegedűs Lorántné s. k.
jegyző
jegyző
Móring József Attila s. k.
Osztolykán Ágnes s. k.
jegyző
jegyző
Spaller Endre s. k.
jegyző
A kiadvány hiteléül:
Dr. Bárány Tibor
az Országgyűlés Hivatala törvényhozási főigazgató-helyettese
Szöveghű jegyzőkönyv
" A 2010-2014-es országgyűlési ciklus
58157 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 33. ülésnapja 2013. december 2-án, hétfőn 58158
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés