SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Elnök Úr! Próbálok konkrét kérdésekre konkrétan válaszolni, viszont az elején szeretném azt az általános megjegyzését visszautasítani, és arra reagálnék, hogy az állam a saját foglalkoztatottjait, a közszolgálati rendszerben dolgozókat hogyan és miképpen kívánja megbecsülni. Azt gondolom, megbecsüli, meg is fogja becsülni, és már jó néhány intézkedés történt is az elmúlt időszakban.

A munkáltatói igazolások késedelmes kiállítása tárgyában felhívnám egyébként képviselő úr figyelmét arra, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény egyértelműen rögzíti az igazolás kiadásának határidejét, legkésőbb 15 napban. Emellett a közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállalók esetében a munka törvénykönyve ennél szigorúbb, 5 napos határidőt ír elő. Az igazolások kiadása mindkét esetben a munkáltató törvényen alapuló kötelessége, amelynek a törvényi határidőn belül köteles eleget tenni. A Magyar Államkincstár gyakorlatára vonatkozóan erre tekintettel kiemelhető, hogy a munkaviszonyok hóközi keletkezéséhez, valamint megszűnéséhez kapcsolódó teendőket a munkáltató jelzése alapján a Magyar Államkincstár hóközi számfejtés keretében, soron kívül végzi.

Ugyanakkor hiányos megküldés esetén a hiánypótlás megtörténtéig késedelmet szenvedhet az iratok előállítása. Nem kizárt egyébként, hogy egyedi esetekben előfordul az igazolás késedelmes kiállítása alaki hiányosságok miatt, a jogszabály végrehajtása azonban a mi tapasztalataink alapján összességében nem jelent problémát a gyakorlatban. (Dr. Józsa István: Alapvetően nagy problémát jelent. - Gúr Nándor: Nagyon sok probléma van.)

Kérem válaszom elfogadását, köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu