PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az általános és a részletes vita során is számos esetben elmondtuk, nem értünk egyet a rokkantnyugdíj átalakításával, hiszen ennek révén nagyon sok honfitársunk került teljesen kilátástalan helyzetbe, és akkor, amikor azt kérdezzük, hogy mi lesz velük, akik ellátás nélkül maradtak, erre nincs semmiféle kormányzati válasz.

Ennek a zárószavazás előtt benyújtott módosító indítványnak a lényege egyébként az, ahogy az indoklásban is elhangzik, hogy számos esetben előfordul, hogy noha az érintett személy egészségi állapota romlott, az ellátás összege lényegesen kevesebb, mint a korábban folyósított rehabilitációs járadék összege. Ennek kiküszöbölését módosítja a szabályozás, amelyet magunk is fontosnak tartunk, támogatjuk, hiszen az általános és a részletes vita során is felhívtuk erre a figyelmet, ugyanakkor viszont muszáj elmondanunk néhány észrevételt, hiszen itt nemcsak egy újabb szeletre sikerült rávilágítaniuk, amit korábban a rendszer átalakításánál elrontottak, de örüljünk neki, hogy most észreveszik, és kijavítják. Több más esetben is előfordulhatott, nem csak a korábbi járadékosoknál, hogy rosszabbul jártak. Velük mi lesz majd? Miért éppen a korábbi ellátás 140 százalékát kell alapul venni? Mi módosító javaslatot adtunk be egyébként, hogy ne a minimálbér 150 százaléka, hanem 200 százaléka legyen a határ az ajánlás 2. pontjához. Ezt nem fogadták el.

Aztán miért nem kapják meg visszamenőlegesen a módosítás révén előálló magasabb ellátás és a kapott ellátás különbözetét az érintettek? Mennyien vannak azok, akiket ez a módosítás érinteni fog? És sorjázhatnak tovább a kérdések, mert a sorozatos módosítások egyértelműen azt mutatják, hogy átgondolatlan a szabályozás, a hatásait nem tudták, nem akarták tesztelni, a felülvizsgálati eljárás meg tragikus még mindig, látszik, hogy tisztán a spórolás volt a lényeg, azt nézték, hogy hol lehet ezt megtenni. Mindez azonban értelmetlen és elkerülhetetlen társadalmi károkat okozott, sajnos a legrászorultabbak, a rokkantak hátrányára.

Az ajánlás 2. pontjának lényege egy koherenciamódosítás. Ezzel együtt, mivel a rokkantsági ellátás melletti munkavégzési jövedelemkorlátot érinti, nyilván fontos elmondani azt, amit az előbb már jeleztem, hogy mi adtunk be módosító javaslatot arra, hogy ne a minimálbér 150 százaléka, hanem 200 százaléka legyen a határ, nem fogadták el, pedig szükség lenne erre. Jobb lenne az is, amit már más is javasolt, hogy ne szűnjön meg az ellátás, ha eléri a korlátot, hanem csak szüneteljen. És ezen kívül még számos olyan módosító javaslatunkat nem támogatták, amely ugyanúgy a rendszer igazságosabbá tételét célozta, ha egyáltalán lehet ezt a rendszert, amelyet önök kialakítottak, igazságosabbá tenni. Mi ezeket a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége javaslatai alapján fogalmaztuk meg.

Csak néhányat hadd említsek: azt, amelyik arról szólt, hogy még kedvezőbb legyen az előzetes biztosítási idő számításának szabálya, vagy azt, amelyik arról szólt, hogy csak a tényeges egészségkárosodotti kategóriaváltozást is eredményező állapotjavulás esetén kerülne sor az ellátás új szabályok szerinti megállapítására, ami csökkentené a méltánytalan helyzetek kialakulását, és azt is, amelyik arról szólt, hogy az ellátások felső összeghatárát megemeljék, mivel a létminimum szintjénél is lényegesen alacsonyabb mértékű ellátások súlyos gondot jelentenek az érintettek számára, akiknek a jelenlegi gazdasági helyzetben, de általában is igen rosszak a munkaerő-piaci esélyei. Emiatt az alacsony ellátások egy tartós leszakadási és elszegényedési folyamatot indítanak be, illetve konzerválnak. És természetesen azt is beadtuk, amelyik arról szólt, hogy a jogorvoslat miatt indult bírósági eljárás időtartama alatt is megkaphassa az ellátást az a személy annak érdekében, hogy a megélhetése biztosított legyen.

Sajnálatos módon azonban az egész javaslat, amely a 2011-ben elfogadott szabályozás korrekciója, nem orvosolja ezeket a problémákat. Ugyanakkor ezt a korrekciót támogatjuk, mert mind az előzetesen beadott módosító indítványok, mind a törvényjavaslat módosítása kismértékben, de könnyít azoknak a helyzetén, akiket érint, és úgy gondoljuk, hogy a Magyar Szocialista Pártnak minden olyan módosítást támogatnia kell, ami az emberek mindennapi életét könnyíti, még akkor is persze, hogyha éppen akkor azok tesznek javaslatot a korrigálásra, akik ezt korábban elrontották. No nem baj, örüljünk neki, hogy észrevették, annak azonban továbbra sem örülünk, hogy olyan mértékben és úgy alakították át a rokkantellátás rendszerét, hogy ez számos honfitársunkat lehetetlen helyzetbe hozta, nem csak kedvezőtlenül érintette.

Egyébként a módosításokat támogatni fogjuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu