DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Próbáltam itt figyelni, jegyzetelni a miniszteri expozé időszakában beérvén, illetve Horváth János képviselőtársunk szavaira, hogy ne kerüljön fegyver az illetéktelen kezekbe. (Halász János: Az utolsó 10 másodpercre sikerült.) Azt hiszem, körülbelül ez volt az egyik fontos üzenet, és hogy az ENSZ keretében megkötött, tavaly, 2013. júniusban aláírásra megnyitott szerződéshez való csatlakozás mellett ilyen és ehhez hasonló heves érvek hangzottak el ebben a Házban.

Megmondom őszintén, hogy megint csak az ünneprontás hangvételén fogok megszólalni, elnézést kérek ezért, hogy itt a pezsgős hangulatot egy picit elrontom. Több okból teszem ezt. Egyrészt azért tenném ezt, mert a kormányzat megint nem teljesítette a törvényalkotási, jogalkotási törvény szerinti előírásokat, mely szerint egy tisztességes, normális indokolást kellene a Ház elé tenni. Tehát most tulajdonképpen megmondom őszintén, hogy ezt az indokolást, ami itt szerepel, ha most bármely magyar állampolgár elé letennénk, hogy kedves Kovács József, ezért fontos ennek a fegyverkereskedelmi szerződésnek az előírása... (Dr. Kovács József bólint.) Kovács József képviselőtársunk bólogat, sikerült beletrafálnom a kedves gyulai képviselőtársunkba. Tehát olvassa el ezt az indokolást! Meg akarjuk győzni önt, hogy ez a fegyverkereskedelmi szerződés jó, ezt most ratifikálni kell.

Én megpróbáltam ezt ilyen szellemben elolvasni. Higgyék el, jóhiszeműen próbáltam ezt elolvasni, és megmondom őszintén, hogy egyetlenegy huncut betűt nem találtam arról, hogy ezt nekünk miért kell most ratifikálni. Tehát semmi nincs erről. Technikai jellegű bejelentések vannak. Van egy ilyen szerződés, ezt az ENSZ megnyitotta aláírásra, 50 ország ratifikációjára van szükség. Sőt, azt is megtudhatjuk, hogy a szerződést eddig már 9 nagyon fajsúlyos, komoly ország aláírta, ratifikálta. Többek között Antigua, Barbuda, Costa Rica, Grenada, Guyana, Izland, Mali, Nigéria, Trinidad és Tobago, valamint Mexikó; talán itt Mexikót tekinthetjük a legkomolyabb országnak. Majd arról is értekezik az írás - egy picit bátortalanul -, hogy tulajdonképpen a szerződés mielőbbi hatálybalépése Magyarország és az Európai Unió tagállamai számára prioritás, mintegy isteni kinyilatkoztatás, ez elhangzik, de egyetlenegy huncut érvet nem látunk mögötte, hogy miért.

Kérem szépen, vegyük már komolyabban ezt a jogalkotási munkát! Tehát lehet, hogy ez egy jó szándékú javaslat - megmondom őszintén, hogy szerintem nem az, de lehet, lehetne az -, de miért kell nekünk megint az elsők, az úttörők között lenni? Miért kell nekünk a 10. ország lennünk a ratifikálással, Costa Ricát és Grenadát lehagyva vagy legalábbis versengve velük?

Vajon miért nem gondolkodunk el azon, hogy a többi körülöttünk levő ország, a régiónkban működő ország vajon miért nem csatlakozik hanyatt-homlok ehhez a szerződéshez? Picit gondoljuk tovább! Próbáljuk megnézni, ha már az indokolás nem segített nekünk abban, hogy mi a búbánatos fenéről szól ez a megállapodás, akkor nézzük meg, hogy miről szól igazából ez a szerződés.

A fegyverkereskedelem szabályait szabályozza. Alapvetően, hogy úgy mondjam, elvi jellegű kinyilatkoztatások szintjén szimpatikus a cél. Nyilván a béke, a biztonság, a fejlődés, az emberi jogok, az ENSZ pillérein alapuló kibontakoztatása, megvédése. Megmondom őszintén, az emberiség sok dolgot kitalált már. Kitalált hasznos dolgokat, kevésbé hasznos dolgokat és rendkívül kártékony dolgokat. Mondhatjuk azt, hogy a fegyverek az utóbbi kategóriába tartoznak, fő szabály szerint. De amikor arról van szó, hogy egy nemzeti közösség vagy egy csoport meg kell védje magát az agressziótól, akkor már egyáltalán nem a kártékony kategóriába tartozik egy fegyver. Ez az emberiség - hogy úgy mondjam - létmódjához hozzá tartozó eszköz, akármilyen keserű is ezt tudomásul venni. Mi, akik katonaviselt emberek vagyunk, Gyüre Csaba képviselőtársam is az, szerintem Zakó László képviselőtársam sem úszta meg, de Szilágyi György is bólogat, tehát itt most jelenleg a Jobbik-frakcióban négy olyan képviselőtársammal ülünk együtt, akik katonaviselt emberek vagyunk, tehát tudjuk, hogy önmagában a fegyver léte nem egy rossz dolog. Nyilván, ha rossz kezekben van és rosszra használják, akkor rossz dolog. Ezzel egyetértünk. És azzal is egyetértünk, hogy a fegyverek illegális, szabályozatlan kereskedelme kétségkívül nem előnyös gazdasági-humanitárius következményekhez vezet.

Azonban innen kezdve egy picit álljunk meg egy szóra! Azért hogy van az, hogy az ENSZ, az Egyesült Nemzetek Szervezete égisze alatt létrejön egy ilyen egyezmény, hogy a fegyverkereskedelmet korlátozzuk? Ne menjen olyan helyre fegyver, ahol mondjuk, ezt antihumánus célokra használják, ahol mondjuk, valamifajta tömeges emberi jogi jogsértés zajlik - ez tényleg nagyon elítélendő cél. De könyörgök, akkor miért nem mindjárt az Amerikai Egyesült Államoknál kezdik a címzést? (Derültség.) Ott működik az ENSZ, egy olyan ország területén van a székhelye, amely erre rendezkedett be, hogy évtizedek óta folyamatosan a fegyverkereskedelmét és a hadműveleteit egy abszolút primer, gyarmatosító, világbirodalmat építő szándék alá rendeli.

Ez egy annyira farizeus történet! Elnézést kérek, elvártam volna a kormányzat indokolásától, hogy akár egy kritikai mondatot is beleillesszen, akár többet arról, hogy nagyon nemes dolog ez a fegyverkereskedelmi szerződés. Mi úgy érezzük, hogy mint civilizált országnak élen kell járnunk abban, hogy azért mégiscsak ne engedjük a hagyományos fegyvereknek - hogy úgy mondjam - nem jó célokra történő terjesztését, legyen egyfajta kontrollált kereskedelem. Ezzel nincs semmi gond. De könyörgök, miért nézzük tétlenül azt, hogy vannak egyenlők az egyenlőbbek között, elsők az egyenlők között, akiknek mindent lehet? Az Amerikai Egyesült Államok olyan szinten a "mindent lehet" kategóriába tartozik, hogy például a nemzetközi büntetőbíráskodásról szóló egyezményhez sem csatlakozott. Tehát magyarul előre bebiztosítja magát, hogy ha katonái, mondjuk, adott esetben egy önkényes hadművelet során tömegesen irtanak ki és ölnek meg civileket - hozzáteszem, hogy erre nap mint nap példa van, mondjuk, Afganisztánban vagy akár Irakban is -, akkor egyszerűen nem bocsátják a saját katonáikat a nemzetközi bíráskodás alá, ugyanakkor meg nyilván dühös hangvételben kérik számon akár Szerbián vagy más országon, hogy a saját úgymond háborús bűnöseiket miért nem adják ki a nemzetközi bíróságnak.

Tehát borzasztóan szemet szúró kettős mérce van, és aki még jobban elmélyedt a világtörténelem mozgásaiban, az még jobban tudja, hogy tulajdonképpen három nagy biznisz van a világon igazából, amely mozgatja a világ kerekét: az egyik a fegyveripar, a fegyverbiznisz, a másik a gyógyszeripar, a harmadik pedig gyakorlatilag a kábítószerhez kapcsolódó tevékenység.

Tehát itt - hogy úgy mondjam - azért kevés az, hogy Magyarország önzetlen úttörőként csatlakozik ehhez az egyezményhez. Ennél sokkal többet kéne tenni. És Magyarországnak voltak azért építő jellegű szakaszai az elmúlt 24 évben. Emlékezzünk például Horvátország megsegítésére! 70 ezer gépkarabély átadásával végül is Magyarország segítséget adott Horvátországnak ahhoz, hogy kiharcolja a függetlenségét.

(18.00)

Ez egy jó és helyes intézkedés volt, a mai napig hálásak a horvátok ezért, de hogy úgy mondjam, innentől kezdve nagyjából a sikertörténet véget ér, hiszen gyakorlatilag a magyar hadsereget sikerült lefegyverezni, szinte totálisan. Egy 150 ezer fős, igen ütőképes, nagyon komoly harckocsiállománnyal, nagyon komoly helikopterállománnyal rendelkező hadsereg voltunk, komoly tüzérségi potenciállal, komoly rakétadandár-potenciállal.

Ugye kaptam egy leckét délután Hende Csaba miniszter úrtól a harci helikopterek világából, hiszen Magyarország és Szlovénia közötti azon katonai egyezmény volt a Ház előtt, amelyben mintegy ünneplő módon bejelentette miniszter úr, hogy mostantól kezdve Szlovénia légterét mi védjük, én meg megkérdeztem, hogy bocsánat, nem kéne először magunkat megvédeni? Tehát először megteremteni a feltételeit, hogy mi szárazföldön és a levegőben maximálisan megvédjük magunkat, utána majd esetleg kacsingassunk kvázi mint egy zsoldos külföld felé, hogy igen, képesek vagyunk Szlovéniát is megvédeni.

Úgy gondolom, hogy ez a szerződés tipikus példája annak és ez a ratifikációs vita - idézőjelesen kell a vitát használnom, mert nem nagyon látom azt, hogy most olyan sokan készülnének vitázni -, hogy egyszerűen nem is gondol bele a magyar állam felelős képviselője abba, hogy tulajdonképpen itt van egy szerződés, miért kell ezt nekünk ilyen sietve, miért kell azonnal, miért nem kötünk feltételeket. Miért nem mondjuk azt, hogy igen, mi ezt ratifikálnánk, ha mondjuk, adott esetben Szerbia elszámol azokkal a fegyverekkel, amelyeket mondjuk, jelenleg is tart, vagy elszámol Szlovákia azokkal a rakétákkal, amelyeket Budapest felé irányítva tart? Igen, jól hallották, közép-hatótávolságú rakéták, föld-föld rakéták Budapest felé vannak irányozva Szlovákiában. Nem hiszem, hogy ezt csak én tudom.

Tehát ez egy olyan régió itt, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhet. Azért nehogy már valaki abban a hitben ringassa magát, Hende Csaba miniszter úr megpróbált minket ebben a hitben ringatni, hogy tagjai vagyunk a NATO-nak, innen kezdve révbe értünk, és elfelejthetünk mindent, ami a regionális konfliktusok esetleges fegyveres szakaszát érinti. Hozzáteszem, abszolút mértékben nem kívánom ezt, azért félreértés ne essék. A béke és a jólét az, ami a legjobb az embereknek, de azért ne felejtsük már el, hogy a történelem folyása abszolút azt igazolja, hogy időről időre vannak helyzetek, amikor egy nemzetnek meg kell védenie magát. És ha Linder Béla útját járjuk, amely alapján 1918-ban, '19-ben lerakatta a magyar katonákkal a fegyvereket, és ezáltal vált lehetővé, a hazaáruló kommunista kormány így tette lehetővé a területei megszállását, amelyeket aztán elcsatoltak, akkor azt kell mondanunk, hogy nekünk ezt az utat nem szabad járnunk.

Tehát egy ilyen fegyverkereskedelmi egyezmény, amelyik komoly korlátozásokat tartalmaz, mert bocsánat, itt nem arról van szó, hogy jelentést kell tenni fegyverkereskedelmi adatokról, nemzetközi segítségnyújtás, egy mechanizmust hoz létre, amely - mondom még egyszer - egyfajta nemes célként is felfogható. De ez nem egy altruista gesztus kellene hogy legyen, hogy mi most azt mondjuk, hogy jaj, de jó, ajándékozzunk egyet a Nyugatnak!

Bocsánat, a magyar nemzet templomában vagyunk, a magyar nemzet felelős képviselőitől azt várjuk el, hogy elsődlegesen erre legyenek figyelemmel, és amikor egy ilyen egyezményt eléjük tesznek, akkor ezeken gondolkozzanak el. Netán tartsanak egy vitanapot arról, vagy szervezzenek egy vitanapot a magyar Országházban, hogy hogyan lehet az, hogy nincs egy működőképes harci helikoptere a Magyar Honvédségnek. Mert nincs. Ugyanis a miniszter úr nem cáfolta ma ezt. Mindenféléket mondott, minősített, jelzőket használt, de nincs működőképes harci helikopterünk. Bocsánatot kérek, de ez azért már több mint nevetséges!

Ráadásul egy olyan helyzetben, hogy két konfliktuszónát említsek, ez végképp megengedhetetlen. Egyrészt Délvidéken ott van egy olyan magyar közösség, 300 ezres, egyre jobban fogyó létszámban, de még mindig kitartva, egy olyan ország területén rekedve, amely Szerbia lényegében összezuhant, kicsi méretre zsugorodott, Jugoszlávia szétesett, a szerb dominancia megdőlt, és bizony nagyon komoly agresszió érte már magyar testvéreinket, hiszen őket kihajtották az aknamezőkre a szerb-horvát háború idején, golyófogónak használták őket, nagy nehezen úgymond túlélték, de tulajdonképpen folyamatosan zajlik a betelepítés Délvidékre. Ott volt a történelmi lehetőség 1998-ban, az ominózus NATO-bombázások idején, amikor ráadásul tényleg a Vajdaság hídjait le is bombázták, amely összeköti Szerbiával, a Magyar Honvédség mondhatta volna azt, hogy kérem, a területbiztosítás érdekében bevonulunk, vagy kérjük a NATO segítségét, hogy testvéreinket nehogy agresszió érje. Én nem láttam semmilyen lépést, és most sem látok Kárpátalja vonatkozásában ilyen előkészületet.

Tehát azért elnézést kérek, Ukrajnában totális káosz van, szétesett az állam gyakorlatilag, kimondhatjuk. Kimondhatjuk azt is, hogy nagyon erőszakos, agresszív nacionalista csoportok a saját szempontjukból úgymond indokoltan kezdik kezükbe venni a hatalmat Ukrajnában, és azt is tudjuk, hogy most már nagy számban zajlanak erőszakos események Ukrajna különböző városaiban, tehát nemcsak Kijevben. Így Kárpátalja sem maradhat ki, vagy legalábbis vigyázni kell arra, hogy mi lesz a 150 ezer kárpátaljai magyarral, tehát én igenis elvárnám a magyar kormánytól, hogy ne ilyen javaslatokat terjesszen elénk, hanem adott esetben olyan cselekvési terveket készítsen elő, amely nem feltétlenül kell hogy nyilvános legyen, hozzáteszem, természetesen. De legalább nyugtasson meg minket, hogy van ilyen cselekvési tervünk, amelynek a célja az, hogy a Kárpátalján élő magyarokat megvédjük, ha kell, a NATO-szövetség segítségével. Mert mindig mondjuk ezt a NATO-szövetséget, jaj, de jó, révbe értünk... Mi a fenének jó ez a NATO, mondja már meg valaki?! Azon kívül, hogy minket megvéd valami elől. Vagy arra jó, hogy menjünk Afganisztánba, elnézést kérek, bakancsot pucolni vagy terelgetni az amerikai teherautókat? Erre vagyunk jók? Vagy hogy Maliba elmenjen néhány magyar ilyen díszkiküldöttként? Nyilván hadszíntéri tapasztalatokat szereznek, ez nem vitatéma, de azért nem hiszem, hogy ebben kéne hogy kimerüljön a magyar honvédelem.

Úgyhogy ezekre figyelemmel én személy szerint abszolút mértékben nem tudok egy ilyen javaslatot támogatni, nagyon sajnálom egyébként, hogy Hende Csaba miniszter úr miért nincs itt. Bocsánatot kérek! Miért kell rálőcsölni ezt a feladatot Halász államtitkár úrra? Aki derekasan ismertette az expozét, de nyilván - hogy mondjam? - a szakmai összefüggésekkel nem feltétlen van tisztában. Hende miniszter úr eltávozott, elvégezte dolgát, örömködik, gondolom, a pezsgőt már fel is bontotta a ratifikáció megtörténte után. De bocsánatot kérek, azért ennyiben ne merüljön már ki a magyar honvédelemmel kapcsolatos felelős állami gondolkodás! Úgyhogy ennek szellemében én maximálisan nem tudom támogatni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu