DR. HOLLÓSI ANTAL GÁBOR (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Lényegében ugyan minden elhangzott, de azért engedjék meg, hogy az egészségügyben eltöltött negyven évem arra feljogosítson, hogy egy kicsit hasonló, de más aspektusát is ennek a kérdésnek megvilágítsam, megerősítve ezt a szándékot, hogy igenis ez időszerű volt, és el kell ismernünk valamilyen módon az ápolónőket, ápolókat - mert ma már ugye nemcsak ápolónőkről, hanem ápolókról is beszélünk.

Akkor, amikor a Semmelweis-napot már korábban is az egészségügyi dolgozók napjává tettük, azt gondolom, egy magyar orvos előtt adóztunk. Ehhez képest, amikor 1991-ben elkezdődött az a folyamat, hogy a Magyar Ápolási Egyesület valamilyen módon szeretett volna egy emléknapot tartani az ápolók tiszteletére, akkor érdekes módon Florence Nightingale születésnapját választották, és ennél még ami furcsább, hogy Kossuth Zsuzsa-díjakat osztottak ezeken az alkalmakon. Azt gondolom, ezen akkor senki el se gondolkodott, hiszen örültünk annak, hogy azok az ápolónők, akik velünk együtt a betegágy mellett görnyednek, dolgoznak és tesznek meg mindent a betegekért, színvonalas előadásokkal emelték ezeknek az ünnepségeknek a fényét, és azt hiszem, az volt a legnagyobb megtiszteltetés számukra, hogy mi, orvosok is ott ültünk ezeken a rendezvényeken, zsűritagok voltunk, és megbecsülésünk jeléül díjakat adtunk át.

Azt hiszem, így egy kicsit hézagpótló most ez az esemény, azzal, hogy oly módon tesszük a helyére, hogy egy magyar ápolónő neve - sőt, aki jóval korábban tette azt, amit Florence Nightingale később kezdett el tenni -, a róla elnevezett díj immáron a magyar ápolók napján fogja fémjelezni ennek a sikerét. Azt, amit az államtitkár úr említett, hogy ehhez bizony egy kis pénzmag is kellene, nagyon jól tudjuk, az egész országnak erre szüksége lenne, de azt hiszem, amit meg lehet adni így erkölcsi elismerésként, ez a kezdeményezés - amennyiben ez az Országgyűlés ezt megszavazza, és valóra válik - mindenképpen tükrözi.

Erről a helyről is most is és máskor is csak azt tudom mondani, hogy legyünk hálásak mi, egészségügyi dolgozók, orvosok, de talán az egész ország, aki beteg vagy beteg lesz, azért, hogy van magyar orvos és van magyar beteg. Azt gondolom, egy entitás, egy külön kategória a magyar ápoló, mert ilyen körülmények között ilyen teljesítményt nyújtani, sok népnek a fiai és lányai nem biztos, hogy képesek lennének. Azt hiszem, ezt a büszkeséget is tükrözi ez a kezdeményezésünk, és úgy gondolom - bár itt most kevesen vagyunk -, azért eljut mindenkinek a fülébe ez, amiről most itt szó van, és meg fogja szavazni az egész Országgyűlés.

Nagyon remélem, hogy elsősorban azok az ápolók és ápolónők, akik ennek a haszonélvezői - idézőjelben, mert itt nem anyagi haszonról van szó - ugyanígy értékelik, talán egy picit lendületet vesz elsősorban az, amiről talán nem esett annyi szó, a képzés, amiben bizony nagyon le vagyunk maradva. Tehát talán többen fogják választani ezt az életpályát, ezt a hivatást, és ebben nyilvánvalóan segíthet majd az életpályamodellnek is a kialakítása és megvalósítása. Addig is reméljük, hogy ösztönzőleg fog hatni, és azért is kérem én magam is, hogy támogassuk ezt a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu