DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Országgyűlés! A közelmúltban aláírtuk a Magyarország és Szlovénia közötti 1996-os repülő- és légvédelmi szakterületeken történő katonai együttműködésről szóló megállapodás módosítását. Az aláírt megállapodást a két ország törvényhozása ratifikálja, ennek eredményeként 2014-ben megkezdődhet a szlovén-magyar légtérrendészeti együttműködés, vagyis a Magyar Honvédség is bekapcsolódik a szlovén légtér légtérrendészeti feladatainak ellátásába.
Tisztelt Ház! A NATO-nak nincs hadserege, a benne részt vevő országok adják össze haderejét. A világ legerősebb katonai szövetségét a közös biztonság, a közös feladat- és a közös tehervállalás gondolata jellemzi. Mindenkinek hozzá kell tennie a rá eső részt ereje szerint. Biztonságunk, miként a légterünk, egy és oszthatatlan. Magától értetődően a NATO-ban Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek is megvan a maga feladata, amit el kell végeznie. Különösen igaz ez napjainkban, amikor a szövetség legtöbb tagállamának hadseregét költségvetési megszorítások sújtják, és a képességek fenntartásához elengedhetetlenül szükséges az együttműködés szorosabbra fűzése, az okos védelem, angol szóval a Smart Defence programjának következetes véghezvitele. A szlovén légtérrendészeti feladatokban való részvétel fontos hozzájárulás Magyarország részéről e program sikeréhez. Ugyanilyen fontos hozzájárulást fogunk teljesíteni 2015-ben, amikor a Baltikumba kitelepülve négy hónapon át látjuk majd el Észtország, Lettország és Litvánia légtérrendészeti feladatait.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ne feledjük, Magyarország is kapott már segítséget a NATO szövetségeseitől olyan éles helyzetekben is, mint amilyen a délszláv válság volt. Ha a legutóbbi időkre tekintünk, említhetjük például az afganisztáni szerepvállalással kapcsolatosan létrejött együttműködés-rendszert, ahol egy soknemzeti haderő részeként, szövetségeseinktől kapott fegyverzettel, felszereléssel, a tőlük megtanult és a segítségükkel begyakorolt harceljárásokkal végeztük el számtalan feladatunkat, miközben mi magunk is továbbadtuk, átadtuk szövetségeseinknek a tudásunkat és a tapasztalatainkat. Most Magyarország járul hozzá egy szomszédos, szövetséges NATO-tagállam védelméhez.
Tisztelt Országgyűlés! Szlovénia nem tart fenn harci repülőket, ugyanúgy, ahogy a balti államok sem. Ez komoly biztonsági kockázatot jelent 2001. szeptember 11. után, amikor a nemzetközi terrorizmus civil légi járművek eltérítésével és fegyverként való felhasználásával mért csapást békés polgárokra. Eddig Olaszország egyedül biztosította NATO-szövetséges hozzájárulásként Szlovénia légtérrendészeti feladatainak ellátását honi bázisairól, mostantól ehhez a munkához csatlakozik a Magyar Honvédség is.
Tisztelt Ház! A Szlovénia és Magyarország közötti védelmi kapcsolatok rendkívül szorosak és sokrétűek. Példaként említhetjük közös részvételünket az olasz vezetésű, többnemzeti szárazföldi kötelékben, amelyre alapozva rendszeresen állítunk ki közösen európai uniós harccsoportokat, hasonlóan fontos a közép-európai kezdeményezésben való részvételünk is. Ezek a kapcsolatok most a szlovén légtérrendészeti feladatok felvállalásával új szintre emelkednek.
Tisztelt Országgyűlés! Hazánk azon nemzetek közé tartozik, amely rendelkezik negyedik generációs harci repülőgépekkel. Ez a képesség napjainkban egyre inkább felértékelődik, hiszen számos olyan NATO-tagállam van, amelyik nem rendelkezik ezzel a képességgel egyáltalán, vagy már kiöregedett harci gépeik vannak, amelyek váltására belátható időn belül nincs lehetőségük. Ez tehát egy olyan képesség, amely, minden túlzás nélkül állíthatjuk, a világ élvonalába tartozik.
(14.00)
A Gripen tehát egy élvonalbeli fegyverrendszer, amely a hadműveletek széles skáláján alkalmazható, s amely program teljes kifejlesztéséhez további lépéseket kell majd tennünk. Az elmúlt négy esztendőben a honvédelmi vezetés több jelentős sikert ért el ezen a területen. Bérleti szerződésünk újratárgyalása megteremtette a feltételeit annak, hogy pilótáink - a szakzsargonnal szólva - ki tudják repülni a szerződésben rögzített óraszámot. Említsük meg, hogy afganisztáni működésünk kapcsán megszereztük az USA segítségével az úgynevezett JTAC-képességet, amely megkönnyíti Gripenjeink földi célok ellen történő alkalmazását, hiszen ez egy előretolt földi légiirányítási pontot jelent.
Az elmúlt négy esztendő erőfeszítéseinek köszönhetően a honvédség felkészült és minden szempontból alkalmas arra, hogy efféle küldetésekben részt vegyen. A magyar légierő személyi állománya, úgy a pilótáink, nagyszerű pilótáink és kitűnő műszaki állományunk felkészült, és a jogi, technikai, illetve légi vezetési feltételeket is biztosítottuk a feladat végrehajtásához.
A szlovén légtérrendészeti feladatokba történő bekapcsolódás jó Magyarországnak, mivel hozzájárul a NATO-szövetségesi feladatokhoz. Szövetségeseink egy újabb területen tapasztalhatják meg, hogy számíthatnak ránk. A küldetés növeli a légierő műveleti tapasztalatait, amelyeket az országvédelem területén is alkalmazni tud majd. Mivel repülőink honi bázisainkról szállnak fel, vagyis a kecskeméti légibázisról, a küldetés előreláthatóan nem jár különösebb anyagi megterheléssel, a bérelt repült órák számát nem kell emelnünk.
Tisztelt Ház! Az 1996-os repülő- és légvédelmi szakterületeken történő katonai együttműködésről szóló megállapodás módosításával hárul el majd az utolsó jogi akadály is az elől, hogy a Magyar Honvédség a NATO integrált légvédelmi és rakétavédelmi rendszere keretében bekapcsolódjon Szlovénia légterének légtérrendészeti feladataiba. Hiszen a hatályos szerződés tiltja azt, hogy magyar katonai repülőgépek fegyverzettel berepüljenek Szlovénia légterébe. Ezt a passzust kell többek között módosítani.
Mindezért kérem önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy tárgyalják meg az előterjesztést és adják meg a felhatalmazást e nagy jelentőségű misszió megkezdéséhez. Hiszem, hogy a Magyar Honvédség nagyszerű katonái ismét, mint mindig, kifogástalanul látják majd el feladataikat, és ezzel tovább erősítik a magyar és a szlovén nép és a két ország barátságát.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
(Osztolykán Ágnes elfoglalja jegyzői helyét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés