DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ez a törvényjavaslat, amit az alkotmányügyi bizottság ezen a hétfőn szintén lesöpört érdemi vita nélkül, és egyedül a Jobbik képviselői szavazták meg, nagyon hasonlít, több tekintetben átfedésben van azzal a témával, amit az előbb imént képviselőtársaim ismertettek: a múltbeli vagyonlenyúlás tisztába tételéről, elszámoltatásáról van szó. Jelen esetben viszont nem akármiről, hanem a pártállami vagyon lenyúlása nagyon bonyolult szálainak a kinyomozását kéne elvégezni.
Jelentem, hogy mi elvégeztük ezt a munkát, és ebben meghatározó szerepe van Minda Zoltán magyar polgárnak, aki idejét, energiáját nem kímélve hosszú évek óta, lényegében kikutatta, arra a döbbenetes rejtélyre rávilágított, amelynek a lényege abban foglalható össze, hogy 1990 előtt létezett ugye a Magyar Szocialista Munkáspárt, mint a pártállam egyetlen nagy pártja, amely működése és elődjei működési ideje alatt hatalmas vagyont halmozott fel, elsősorban magyar állampolgárok vagyonának ellopásával, elzabrálásával. Azonban volt ugye egy jelentős vagyon, ez egyébként a 80-as évek vége felé már állami vagyonnak minősült. Nem akármilyen mennyiségű vagyonról van szó, hiszen ha a KISZ vagyonát is ideszámítjuk, ugye a másik szervezet a KISZ, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, ez a két vagyon együtt 1990-es áron körülbelül 20 milliárd forintra tehető. Ez mai áron léptékeiben nagyobb, tehát lehet mondani, hogy több száz milliárdos vagyonról van szó, elsősorban nagyon drága, értékes ingatlanokról.
Most ennek az egész ügynek az ad aktualitást, a javaslatot egyébként tavaly december 18-án nyújtottuk be, a benyújtott törvényjavaslattal átsétáltunk az MSZP székházához, és szerettük volna Mesterházy Attila pártelnöknek átadni, hogy kezdje el most már a takarítást a megújulás jegyében, és jöjjön elő a farbával, adják vissza a lenyúlt pártállami vagyont. Nyilván ugyanezt kérjük természetesen a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Ifjúsági Szövetségtől, a Demisztől, amely teljesen jogellenes módon, csakúgy, mint az MSZP, szintén teljesen jogellenes módon egyszerűen lenyúlta, egy tollvonással átírták, az MSZMP és a KISZ tulajdonában lévő vagyontárgyakról kiállítottak egy olyan mérleget 1989 tavaszán, illetve őszén, amely szerint ez a vagyon mától a Magyar Szocialista Párté és a Demokratikus Ifjúsági Szövetségé. A Demisz érdekessége az, hogy 44 szervezet szövetségeként jött létre, de abban a pillanatban, amikor a vagyont megszerezte, egyetlenegy tagja sem volt jogi személy, egyetlenegy bejegyzett tagja sem volt. Gyurcsány Ferenc volt akkor ennek a szervezetnek az alelnöke, aki már akkor nagy gyakorlatot szerzett a vagyonlenyúlásban.
De egy nagyon aktuális fejlemény viszont történt, amiről tájékoztatnom kell önöket, 2014. január 21-én elsőfokú ítéletben kimondta a bíróság, hogy a csillebérci úttörőtábor, az egyik legértékesebb KISZ-vagyonelem tulajdona visszaszáll a magyar államra, mert érvénytelen volt ez a vagyonlenyúlás. Én interpelláltam Fónagy államtitkár urat erről, kértem az aktív segítségét, és most kérem az önök aktív segítségét, hogy itt van a KISZ esetében 77 darab ingatlan, akkori áron 3,1 milliárdos vagyon, az MSZP esetében közel 500 ingatlanról van szó, és akkori áron 10 milliárdos vagyon, mai áron több száz milliárdos vagyon, tehát lépjünk a tettek mezejére, és állítsuk vissza a törvényes állapotot, mert ez a vagyon, amelyek közé tartozik az Akadémiai utcai ingatlan, de idetartozik Csillebérc is és sok más ingatlan, ez a magyar államot illeti.
Ez a magyar emberek tulajdona, amelyet jelenleg is mint rablott, bitorlott vagyont használ, hasznosít jogellenes módon az MSZP, amelynek egyedül egy képviselője ül most már csak itt aktívan, látom, Lendvai Ildikó, nyilván ő sokat tudna mesélni erről, de akár Kovács László is sokat tudott volna mesélni, ha itt maradt volna. Nagyon sokan tudnának itt sokat mesélni, de legjobb, hogyha úgy mesélik el, ahogy azt mi a törvényjavaslatban szeretnénk. Egy elszámolási rendszert állítunk fel ebben a javaslatban, mégpedig arra köteleznénk nemcsak az MSZP-t, nemcsak a Demiszt, hanem az összes, ilyen vagyonban részesült szervezetet, Baloldali Ifjúsági Társulást és társait, Magyar Úttörők Szövetsége, hogy egy nagyon záros határidőn belül tegyék le az elszámolásukat, tisztázzák az ingatlan, ingó vagyonukat, és amennyiben ezt határidőben nem teszik meg, vagy úgy teszik meg, hogy az Állami Számvevőszék nem fogadja el, ebben az esetben legkeményebb szankcióként ezen szervezetek feloszlatásra kerülnek, és az ő vagyonuk átszáll a magyar államra.
Tehát ezt az utat kellene követnünk, és egyszerűen nem értem, nem tudom felfogni, hogy mi az az akadály, ráadásul az alaptörvényben önök rögzítették, hogy törvénytelenül felhalmozott vagyonról van szó, az MSZMP vagyonának elzabrálásáról van szó. Tehát egyetlenegy feladat van: teljesítsük be, hajtsuk végre az alaptörvény rendelkezését, szerezzünk érvényt a magyar emberek tulajdonának! Ezért támogassák a javaslatot!
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés