DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, az utókor számára a leghitelesebb bizonyítéka annak, hogy ez a javaslat lényeges és érdemi rendelkezéseket tartalmaz és húsbavágó kérdéseket feszeget, az, hogy ha körbenézünk, megnézzük, itt a mellettem lévő padsor, az MSZP, Gyurcsányék, az Együtt, a mindenki, az egész magát baloldalnak mondó, valójában álbaloldali társaság nincs jelen. Ennél beszédesebb bizonyítékot nem lehet találni, kérem szépen. Miért nem számolt le a mai napig az MSZP? Miért nem számoltak el? Népszavazás volt 1989-ben, a négyigenes népszavazás, kimondta a négyigenes népszavazás az elszámolási kötelezettséget. 1993-ban elfogadtak egy törvényt az elszámolás úgymond lezárásáról, csakhogy ott olyan problémák voltak, hogy nem volt meg a megfelelő számú aláírás a rendkívüli ülés összehívásához, és maga az elfogadott törvény is megállapítja több ponton, hogy hiányos ez az elszámolás.

Az egész úgy, ahogy van, egy jogi trükk egyébként, ebbe nem mennék hosszan bele. Tulajdonképpen formáljogi értelemben nem is jogutódja az MSZP az MSZMP-nek, tulajdonképpen az egész trükköt azért hajtották végre, hogy a vagyont lenyúlhassák; a KISZ-Demisz esetében ugyanerről van szó: a KISZ hetekkel korábban megszűnt, nem lehet jogutódja egy később létrehozott szervezet. Mindenesetre ők haszonélvezői ezeknek a vagyontárgyaknak, a mai napig is erről a lóról beszélnek, és tipikus példa, ahogy lejött az MSZP-székházban a sajtófőnök vagy a sajtó képviselője, hogy úgymond átvegye ezt a javaslatot vagy beszéljen velünk, és nem volt hajlandó átvenni, mert úgymond fájt a keze. Kérdeztem, hogy: "Netán enyves a keze, kedves elvtárs?"

Az a helyzet, hogy ezt meg lehetne most tenni, tisztába lehetne tenni, világos mechanizmust tartalmaz a javaslat. Nyilván a határidőket kicsit lehet csiszolni, az Állami Számvevőszék szakmai részvételét lehet még egy kicsit fokozni. Egy biztos: bűn nem maradhat büntetlenül, jogsértés nem maradhat megtorlatlanul. Tehát magyarul: a magyar állampolgárok, a magyar emberek nevében kérem, hogy szavazzák meg ennek a javaslatnak a tárgysorozatba-vételét, szerezzük vissza együtt az elorzott vagyont. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu