ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban benyújtotta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint az ajánlás 2-20., valamint 23-44. pontjait az előterjesztő támogatja. Most ezekről határoz az Országgyűlés. Arra figyelemmel, hogy a támogatott módosító javaslatok között olyanok is szerepelnek, amelyeknek elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, most két szavazással döntünk.

Először az ajánlás 28. pontjának a minősített többséget igénylő részéről határozunk a következők szerint: 275. §, 280. §, 284. §, 286. § (11) és (15) bekezdése. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 244 igen, 59 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a 28. pontnak az egyszerű többséget igénylő részét, valamint a további, előterjesztő által támogatott javaslatokat teszem fel szavazásra a korábbi ismertetés szerint. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az egyszerű többséget igénylő módosító javaslatokat a külön szavazásra kért 41. pont kivételével. Kérem, szavazzanak az egyszerű többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 242 igen, 36 nem szavazattal, 30 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a külön szavazásra kért és az ajánlás 41. pontjában lévő, a gazdasági bizottság által előterjesztett javaslatról döntünk. Ez a törvényjavaslatot új melléklettel egészíti ki, amely az szja-törvény mellékletét változtatja meg. Ebben a munkáltató által nyújtott lakáscélú támogatás szabályait változtatja meg.

Az előterjesztő támogatja, de az LMP külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 247 igen, 2 nem szavazattal, 57 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most arról a módosító javaslatról határozunk, amelyről a Jobbik-frakció szavazást kért.

Az ajánlás 21. pontjában Nyikos László a törvényjavaslat 193. §-ának (4) bekezdésében értékhatár módosítására tesz javaslatot. A Jobbik kérésére szavaz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 34 igen, 268 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra a jövő heti ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/13218. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/13218/8., T/13218/10. és T/13218/12. számokon kapták kézhez.

Megkérdezem Navracsics Tibor miniszter urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Navracsics Tibor nemet int.) A miniszter úr jelzi, hogy nem kíván válaszolni.

Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Göndör István jegyző urat, hogy ismertesse a szavazással kapcsolatos információkat.

Forrás: parlament.hu