DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! A következő Országgyűlésnek vélekedésem szerint kiemelt feladata lesz ezen határozat megvitatása és elfogadása. Ugyanakkor a magyar kormány részéről biztos vagyok benne, mint ahogy eddig is tette, az elmúlt négy évben az Orbán-kormány, az elkövetkezendő időszakban, amennyiben a magyar polgárok döntése olyan lesz, támogatni fogja ezen határozat megvitatását, és támogatni fogja az abban foglaltakat.
Ugyanakkor egyértelművé tettük, hogy a határainkon kívül élő nemzetrészek megtartása kiemelt feladata a mindenkori magyar kormánynak. Nem csak az Orbán-kormánynak, a mindenkori magyar kormánynak. Sajnálatos, hogy előző, más összetételű kormányok nem így tekintettek a magyarság ügyére, ezzel együtt akár az állampolgársági jogok megadása, akár más intézkedések kulturális, gazdasági és egyéb más területeken azt mutatták, hogy a mostani magyar kormány nemcsak beszélt ezekről a dolgokról és a magyarság megőrzéséről a határokon kívül, hanem aktívan cselekedett is érte. Adja a Jóisten, hogy ezt a továbbiakban is így tudjuk folytatni!
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés