VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fel szeretném hívni a figyelmet arra az összefüggésre, ami a társadalom közbizalma, illetve a politikai vezetés iránti bizalma, valamint az adózási fegyelem között figyelhető meg.

Ha a társadalom úgy gondolja, hogy azok a politikusok, akik a közbizalomból bekerülhettek az Országgyűlésbe, és ott adott esetben döntéshozói pozícióban vannak, visszaélnek a rájuk ruházott közbizalommal, és megkárosítják a társadalmat azzal, hogy ezt a visszaélést elkövetik, akár úgy, hogy közbeszerzéseket úgy írnak ki, hogy adott politikai, illetve gazdasági szereplő számára az kedvező legyen, akkor elképzelhető az az eset, gyakorlatilag törvényszerűben be is következik, hogy a társadalom felmentést ad különböző adóeltitkolóknak, azoknak, akik szándékosan elkerülik az adózást, hiszen ha a nagyoknak lehet, a kicsiknek miért ne lehetne. Így szól a közvélekedés.

(19.00)

Ez a javaslat, amit Novák Előd képviselőtársam Vona Gáborral közösen megfogalmazott, arra alkalmas, hogy ezt a közbizalmat segítsen helyreállítani, hiszen a választópolgárok világosan láthatják a vagyonosodási vizsgálatok elvégzésekor, hogy egy adott politikus mekkora vagyonra tett szert a képviselősége alatt, illetve föltárható az is, hogy van-e összefüggés a képviselői tevékenysége, a politikusi tevékenysége és a vagyonosodása között. Az elmúlt időszak alatt több, különböző pártokhoz kötődő embernél fölmerült az a gyanú, hogy törvénytelenül szerezték a vagyonukat, ezekben az esetekben nyilvánvalóan segít a közbizalmat helyreállítani, ha ezekre a kérdésekre választ tudunk adni, akár úgy is, hogy ezeknek a vagyonosodási vizsgálatoknak a segítségével felelősségre vonjuk (Az elnök csenget.) a törvénytelenül szerzett vagyonok gazdáit.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu