DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! A földművelésügyi tárca - érzékelve a helyzetet - az elmúlt napokban több egyeztetést folytatott a termelők, feldolgozók és érdek-képviseleti szervezetek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a szakmaközi szervezetek képviselőivel.
Az egyeztetések alapján előzetesen olyan megoldás látszik célravezetőnek a piaci feszültségek kezelésére, amely lehetővé teszi, hogy állami közreműködéssel a többlettermés meghatározó része késztermék, elsősorban üveges meggybefőtt formájában kerüljön ideiglenesen kivonásra a piacról. A megoldás, a késztermékre vonatkozó szigorú minőségi előírások betartása mellett, lehetővé teszi, hogy megfelelő árualap álljon rendelkezésre új, főként keleti piacok felkutatásához, a későbbi tartós piaci jelenlét megalapozásához, valamint az eddig egycsatornás, német relációt jelentő exportpiac kiszélesítéséhez.
A Földművelésügyi Minisztérium úgy, ahogy eddig is, a természetes piaci viszonyok és folyamatok sérelme nélkül, a rendelkezésre álló eszközökkel mindent elkövet az egyes termékpályákon jelentkező zavarok elhárítására, illetve következményeik enyhítésére.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés