BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Kósa Lajos polgármester 2014. június 7-ei nyilatkozatából idéznék: "A Debrecen-Budapest távolság táblától tábláig közúton két óra, vonattal szintén, a 160 kilométer óránkénti sebességre képes vonatokkal pedig csak másfél óra lesz, tehát a távolság sem lehet akadály." Mondta ezt Kósa Lajos azzal kapcsolatban, hogy Debrecenbe is költöztetnének minisztériumot. Azonnal világossá vált, hogy a Fidesz-KDNP képviselői igencsak ritkán, de megkockáztatom, hogy soha nem utaznak vonaton. Jól látszik, hogy mennyire nincsenek tisztában a kormánypárti képviselők a mai magyar valósággal.
Jól ismerem a mai vasúti állapotokat, és néhány adatra felhívnám a figyelmet. Hogyan lehet ma Budapestről eljutni Debrecenbe? Az első IC-vonat Budapestről Debrecenbe 6 óra 23 perckor indul, menetideje 2 óra 42 perc, érkezés 9 óra 5 perckor. Tehát nem lehet Debrecenbe reggel 8 órára megérkezni, és nem is másfél óra a menetidő. De lehet akár gyorsvonattal is közlekedni, amely 5 óra 58 perckor indul, 8 óra 58-ra Debrecenben is van, menetideje 3 óra. Tehát ezzel a vonattal sem lehet 8 órára Debrecenbe érni. De, tisztelt képviselők, van megoldás. Nem gyors-, nem IC, van személyvonat, ami 3 óra 3 perckor indul egy átszállással, amelynek menetideje 3 óra 27 perc. 6 óra 30-ra már Debrecenbe is értünk.
Tisztelt Képviselők! Ez a mai magyar valóság. Aki tömegközlekedéssel utazik, tisztában van azzal, hogy amit Kósa Lajos mondott, az nem igaz. Hivatkozik egy fejlesztésre, ami egyébként a szocialista kormányzat alatt indult, de ez sem oldja meg a problémát, mert ez csak a Szajol-Püspökladány vonalat érinti, ami 67 kilométer.
Tehát, tisztelt államtitkár úr, kérdezném: mikor lesznek olyan állapotok a magyar vasúton, hogy Budapestről Debrecenbe el lehessen jutni másfél óra alatt, hogy igaza legyen Kósa Lajosnak? És mikor utaztak önök utoljára vasúton? (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés