DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Kedves képviselő asszony! A hulladéklerakási járulék bevezetésének egyik fő célja az volt, hogy eltérítse a hulladékot a hulladéklerakótól, valamint ösztönözze a hulladék hasznosítását. A járulékból finanszírozott feladatok között pedig kiemelt hangsúlyt kap az elsődleges cél eléréséhez szükséges projektek finanszírozása, a közszolgáltatás szakmai szempontból kívánatos átalakításának támogatása.
Az iskolai papírgyűjtéssel kapcsolatosan hadd mondjam el önnek: különítsünk el kétféle fontos problémát! Az osztálykirándulásokat kívánjuk támogatni belőle vagy egyszerűen romba akarjuk dönteni a hulladékgazdálkodási törvényt? Ugyanis a szelektív hulladékgyűjtés megvalósításával lehetővé válik, hogy otthonról minden papír elkerüljön. Ha a gyerekek elviszik onnan - és egyébként 2000-től kezdve már nem lehetséges, törvény szerint nem lehetséges ennek a végzése -, a szelektív hulladékgyűjtés pedig elősegíti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Önnek abban teljesen igaza van, hogy a környezetgazdálkodás a nevelés szempontjából nagyon fontos tevékenyég. Találjuk meg közösen azt a módot, hogy hogyan tudjuk a gyerekek környezettudatos nevelését szolgálni, és hogyan tudjuk segíteni (Az elnök ismét csenget.) az osztálykirándulásokat is.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(A jegyzői székben Hiszékeny Dezsőt
Mirkóczki Ádám váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés