DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! A magyar kormány az ön felszólítása nélkül is mindig a gazdák pártján áll, s pontosan ezért, még mielőtt ön ezt a kérdését beadhatta volna, már a múlt hét pénteken a kormányzat bejelentette ezen támogatási szándékát. Nagyon remélem, hogy azzal a 800 millió forinttal, amellyel segítjük a 20 ezer tonna meggy kivonását a piacról, új piacok keresésével, új piacokra való helyezésével ennek a meggymennyiségnek, helyreáll a piaci rend, és a magyar gazdák, a meggytermelők normális felvásárlási ár mellett, piacképesen, megfelelő jövedelmet képezve tudnak termelni ebben az esztendőben is, és nagyon remélem, hogy a jövő esztendőben is meghatározott, biztos körülmények között termelhetnek, hiszen a magyar kormányzatra mindig is számíthatnak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés