DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország és Németország között az elmúlt években egyre intenzívebbé vált a katonai együttműködés, amely kiterjed a közös kiképzések és gyakorlatok szervezésére, cseretisztek kölcsönös kiküldésére, valamint műveleti és haditechnikai együttműködésre is. Ezen együttműködés egyik szükségszerű eleme a fegyveres erők tagjainak a másik állam területén szolgálati céllal történő ideiglenes tartózkodása.
Mindkét állam tagja a NATO-nak, így e kérdésben az elsődlegesen alkalmazandó jogi norma az 1999. évi CXVII. törvénnyel kihirdetett, az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló megállapodás, az úgynevezett NATO SOFA-egyezmény. Ugyanakkor a német törvényi előírások megkövetelik az intenzívebb együttműködés esetén a NATO SOFA-megállapodást kiegészítő, az abban nem vagy csak részben szabályozott kérdésekre kiterjedő katonai jogállási megállapodás létrehozását.
A magyar-német katonai jogállási megállapodás célja mindenekelőtt a magyar és német fegyveres erők közötti szövetségesi együttműködéshez kapcsolódó, a már hatályban lévő többoldalú nemzetközi szerződés rendelkezéseinek kiegészítése.
(19.00)
Ez ugyanis számos, különösen a mai modern katonai együttműködési formák során felmerülő kérdést nem szabályoz kellő részletességgel. A kiegészítés az együttműködés leggyakoribb és a legnagyobb létszámot, illetve a legtöbb haditechnikai eszközt igénylő formáira terjed ki, amilyenek a közös kiképzés, a gyakorlat, az átvonulás vagy a humanitárius segítségnyújtás és a különféle kutató-mentő műveletek.
A megállapodás, összhangban a német és magyar alkotmányos előírásokkal, utal a másik állam területére történő belépés közjogi kereteire, valamint a tartózkodások lehetséges időtartamát és célját is szabályozza. Külön kitér a megállapodás a bevihető és tiltott fegyverekre, szabályozza továbbá a közegészségügyi, a büntető-joghatóság gyakorlására vonatkozó, illetve a környezetvédelmi, a közlekedési és hírközlési, valamint a kárrendezési kérdéseket is.
Kérem mindezek alapján a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot vitassa meg és elfogadni szíveskedjék. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés